Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Vanyó László: Szent Ágoston krisztológiája és lehetséges forrásai (I. rész)
Szent Lelket Krisztus mint Isten adja meg. A Fiú megtestesülése nem nélkülözhetetlen eszköze a fiúvá fogadásnak. Az ágostoni ״unio hypostatica” még számos más kérdést vet fel. 6. Egység, személy, gondolati koncentráció és transzcendencia: Az unio personalis kérdése sajátos szempontból válik érthetővé Ágostonnál, amire L. Stefanini tanulmánya igen jól rámutat,47 Istent így határozta meg: ״egy az egytől, amellyel egy”.48 Amikor saját személyéről beszélt, akkor mindig a gondolkodással és koncentrációval, a szellemi összeszedettséggel jellemezte: ״önmagát önmagára összpontosítani”.49 A ״cogitare” igét is a ״colligere”-vel kapcsolta össze etimológiai alapon, valamit a ״cogere”-vel. Az ember ha gondolkodik, akkor arra kényszeríti magát, hogy önmagában összpontosítson: ״De a cogito igét az elme magának foglalta le s így pusztán azzal, amit ott, az elmében szedünk, azaz terelünk össze (cogitur) jelezzük: a gondolkodom (cogito) igével”.50 A gondolkodás ezen egységesítő sajátsága miatt képe a gondolkodó ember a Trinitasnak: egyenként mindegyik ember, aki csak szelleme szerint képe Istennek, egy személy (persona), és szellemében a Háromság képe.51 A hely tanulságos, mert jól illusztrálja, hogy amiként Ágoston a Szentháromságot szellemi processioként értette, úgy értette a ״persona”-t ezen gondolkodási folyamat transzparensének, ״képének”. Ám amikor az ember önmagára koncentrál, azaz gondolkodik, ezt nem tudja megtenni anélkül, hogy a ״redire in seipsum”, az önmagára összpontosítás ne jelentse a ״trans-cendere seipsum”-ot, az önmagán való túllépést is. A Szentháromságon belüli Ige az Atya összpontosításának ״persona”-ja, megtestesült Ige a ״kilépésnek”, ״túllépésnek”, a transcendentia-nak a képe, az öltmegtagadás, a kiüresítés értelmében. Ezért igaz a tétele: ״Noverim me, noverim te”.52 A Confessiones ezért soliloquium és dialógus Istennel. A ״persona” az értelem menyilatkozási ״eszköze”. Ágoston personalizmusa annyiban különbözik a modern existencialista personalizntustól, hogy felfogásában az értelem nem ellenkezik a személlyel, sem a személy az értelemmel. A görög szofisztika az empirikus individualitással vetett számot, de nem a személlyel. Ezen a ponton Ágoston túllépett ezen a szemléleti kereten. Talán éppen azért tudta könnyedén megközelíteni a krisztológiai problémákat, mivel egész felfogása személyre orientált volt. A De Trinitate XIII, 19,24-ben Krisztust ״scientia et sapientia nostra”-nak mondja. Ez a tudomány-bölcsesség-Krisztus az időbeli dolgok által a hitet plántálja belénk, az örökkévalók által pedig az igazságot mutatja meg. Általa igyekszünk őhozzá, a tudomány által a bölcsességhez. A ״tudományunk és bölcsességünk Krisztus”, a Kol 2,3 visszhangja az egyházatyánál. A tudomány az időbeli dolgok eredménye, a bölcsesség a mennyei adomány. A tudomány-bölcsesség páros megfelel az idő-örökkévalóság párosnak. Ágoston Krisztusban látja megtestesülve a régi meghatározást, mely Ciceróra nyúlik vissza, aki 47IIprobléma delta persona in S. Agostino, Revue des Éludes Augusliniennes, 1955, 1,1-4, 55-68. 48 De Trinilule VI, 10,11: ״unum de uno, cum quo unum”. 49 Contr. Acad. 1,8,25: ״seipsum in seipsum colligere”. 50 Confess. X, 11,2: ״quod in animo colligitur, id est cogitur, cogitare proporie jam dicatur”. Balogh József fordítását idéztük. 51 De Trin. XV,7,11: ״Singulis quisque homo, qui....secundum solam mentem imago Dei dicitur, una persona est, et imago Trinitatis in mente”. 52 Soliloquia II, 1,1. 62
