Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Gál Ferenc: A krisztológia jelen problémái
kiszolgáltatottság és a neki kijáró hódolat. A krisztológia akkor lesz egzisztenciális ügy, ha magunkra öltjük Krisztus szeretetét és engedelmességét. Krisztus emberi életének erkölcsi értéke az Atya előtti engedelmesség volt, amelyet ő mindennapi kenyerének mondott (Jn 4,34), s ez csúcspontra hágott, amikor küldetését vértanúságával is megpecsételte. Emberségében ezzel fejezte ki az Atya előtt saját fiúsá- gát, s ez az ő dicsősége. Ugyanakkor az Atya felé is nagyobb dicsőséget nyújtott, mint amit az emberiség bűne megtagadott tőle. Az engedelmesség előfeltétele azonban a kiüresítés, a kenózis volt. Földi életére lemondott az isteni személynek kijáró dicsőségről, felvette a szolga alakját, hogy mindnyájunk nevében engedelmeskedjék. így az Atya rábízhatta ere- jét és hatalmát. A kereszten kifejezett engedelmességében is szentháromsági reláció van: a Fiú szeretete a mindennél nagyobb Atya iránt. A Megváltás titkát tehát vissza kell vezet- ni abba a misztériumba, amely maga Isten. Komolyan kell venni azt a tételt, hogy Jézus embersége az örök fiúság földi vetülete, tehát benne volt a teljes visszanézés az Atyára és a tökéletes önátadás. Ez az önátadás és hódolat a kereszthalálban vált teljessé, s így ő egész magatartásában azzá vált, ami a világ teremtése előtt is volt, vagyis egyszülött Fiú, s ez ma- gával hozta a feltámadás dicsőségét. Az önkiüresítésben a Fiú leszállt az emberi lét homályába, s azonosította magát a bű- nős emberiséggel, így az Atyának a Fiúra irányuló szeretete az emberiségre is irányult. A megváltás ténye tehát már a megtestesülésbe bele volt foglalva. Ezért is nem szabad a meg- váltástant a krisztológiától elválasztani. Amikor a Fiú emberré lett, elvileg már helyet biz- tosított az emberiségnek a szentháromsági élet szférájában. A megváltásnak a Szent An- zelm-féle elégtétel jellege nem nyilvánította ki eléggé a szeretetnek ezt a misztériumát. Krisztus keresztrefeszítésében ugyan a világ bűne elérte maximumát, de ugyanakkor kife- jeződött felülmúlhatatlanul az is, hogy az ő emberségében ott van az Atya iránt való és az emberek iránt való szeretet. Ezt a bűnös emberiség magából nem tudta volna kitermelni, de azóta itt van, s Jézus főpapi imájában elkötelezte magát, hogy ezt a dicsőséget átadja azoknak, akik hisznek benne (Jn 17,22). A keresztény egzisztencia ebben gyökerezik. A megváltás kegyelmi valóság, azért az Isten iránt és az emberek iránt való szeretet nem fog kiveszni a földről az emberi gyarlóság ellenére sem. Krisztusban tehát együtt van a kiüresítés és dicsőség, s azóta a keresztény életet is ez a kettősség jellemzi: ״ Testünkben hordozzuk Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is meg- nyilvánuljon testünkön” (2 Kor 4,10). A keresztény lét tudatos vállalását maga Krisztus kö- vetelte: ״Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát és vegye fel a keresztjét” (Lk 14,27). Meg kell azonban jegyezni, hogy ezen a téren nem egyszerűen az erkölcsi jót nevezzük szépség- nek és dicsőségnek, hanem azt, hogy viselkedésében mindig kicsillan a lét teljessége, ami egyszerre foglalata a jónak, igaznak és szépnek. Benne a Logosz, az örök isteni Szó lett em- bérré, azért benne a forma, a kép egészen kifejező, mert maradék nélkül tükrözi a széllé- miséget. O item üzenetet hoz, hanem ő maga az üzenet. Nem hirdeti az igazságot, hanem ő maga az igazság. Nem beszél az Isten országáról, hanem személyében képviseli. Ezért ki- létét csak ilyen szavakkal lehet körülírni: ő a világosság, az élet, a feltámadás, az élő víz for- rása és az élet kenyere. Nála a szó nem egyszerűen tanítás, az igazság közlése, nem is er- kölcsi figyelmeztetés, hanem azon túl a szív vágyainak is a betöltése: ״Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és az élet terhét hordozzátok, én megenyhíllek titeket. ” Nála sú- lya van az időnek. A világ idejét és az egyéni ember idejét betölti tartalommal, az Atya tér- vének megvalósulásával. Az egyház idejét betölti Szentlélekkel, azért minden napunk az üdvösség napja lehet. 33
