Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Gál Ferenc: A krisztológia jelen problémái
lé. Az ő ügye éppen annak a hirdetése volt, hogy vele elérkezett az örök élet és a feltárna- dás. A krisztológia kiindulása tehát áz az egyetlen történet és egyetlen út, amely Jézust a kereszthalálhoz és a feltámadáshoz vezette. Ebben visszanyúlunk a legrégibb szentírási modellhez, az úgynevezett kétlépcsős krisztológiához, a kiüresítés és a megdicsőülés Krisz- tusához. Ezzel az ő fellépéséből, magatartásából és igehirdetéséből ki lehet mutatni, hogy benne az ószövetségi üdvtörténet túlszárnyalóan elérte teljességét, s hogy tettei és szavai tükrözik a hatalom teljességének tudatát, amely egészen egyedülálló és felülmúlhatatlan, ezért a húsvét utáni hitvallások nem egyebek, mint annak a megfogalmazásai. A húsvét utáni hit azt nyilvánította ki, ami rejtve ott volt Jézus földi életében: Isten szeretetének el- jövendő uralmát. Amit ő belülről megélt, az Istenből való élést és a másokért való létet, az nyilvánult ki feltámadásában. Ebben az összefoglaló nézésben Istennek Jézusban való megtestesülését sem úgy tekintjük, mint kezdőpontot, mint elindulást, hanem mint egyszer s mindenkorra szóló eseményt, amely azonban csak halálában és feltámadásában érte el belső teljességét. Életében benne van emberségünk története is: a születés, a halál, a kere- sés, a megtalálás, az öröm, a fájdalom. így igaz, hogy mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve (Zsid 5,14). De az is igaz, hogy amit magára vett, azt megváltotta. 2. A krisztológia igyekszik egyetemes horizontú lenni. Jézus egyszeri történetének egye- temes jelentősége van. Az egyetemes célzat már Jézus igehirdetésében jelentkezett. Isten eljövendő országa az egész emberiségnek szól. Az akkori zsidóság ugyancsak azt értette rajta, amit kiolvastak a jövendölésekből: Isten igazságot szolgáltat a szegényeknek, az el- nyomottaknak, a gyengéknek és békét hoz népének. De Jézus élete és működése Isten ke- gyelmi uralmának jele volt, azért lehetett őt húsvét után úgy értelmezni, mint az egyete- mes, eszkatologikus messiási üdvösség közvetítőjét. Ezért tulajdonképpen nem volt kielé- gítő a skolasztikus teológia módszere, amely szétválasztotta a Jézus személyére vonatkozó krisztológiát és a megváltás tanát, a szoteriológiát. A hellenizmus hatása alatt a Krisztus- esemény egyetemes jelentőségét a lét értelmére vonatkozó metafizikai kérdés alapján fej- tették ki. Az előbb említett két fokozatú krisztológia helyére lépett a két-természet- krisztológia. Ezzel együtt az eszkatológiai kérdés is háttérbe szorult, s vele együtt a törté- nelem dinamikus szemlélete is. Az istenképben a változatlan teljesség és a szenvedéstől va- ló mentesség volt a fontos, azért nehéz volt Isten valóságos emberré levéséről beszélni. A népies felfogásban Jézus úgy szerepelt, mint a földön járó Isten, akinek embersége inkább csak álruha vagy eszköz, amit felhasznál, hogy a földön rendet teremtsen. Pedig az egyház- atyák azt hangsúlyozták, hogy történelmünk azért van megváltva, mert Isten belépett a tör- ténelembe s azonosította magát vele. Innen kereste pl. K. Rahner a kiutat az antropológiai színezetű krisztológiával. Sze- rinte az újkori ember az egész lét értelmét keresi és egyúttal saját helyét a világmindenség- ben. A Krisztus-esemény Isten határozott rendelésén kívül azért vonatkozhat minden em- bérré, mert az ember Isten teremtménye és képmása. Benne van az engedelmességi képes- ség, hogy Isten felemelheti magához, az ember pedig átadja magát neki. Ebben az önát- adásban az ember a teljességet éri el. Krisztusban utolérhetetlen fokban ez valósult meg: egészen Istené lett és egészen ember maradt. A krisztológiát tehát fel lehet fogni úgy, mint teljes antropológiát, az antropológiát pedig úgy, mint fogyatékos krisztológiát. Rahner hozzáveszi még azt is, hogy az ember szellemi képességével tudatosan keresi a teljességet a szeretetben, az ismeretben, a boldogságban, tehát ha ez egy emberben megvalósul, mert 30
