Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Gál Ferenc: A krisztológia jelen problémái
GAL FERENC A krisztológia jelen problémái A krisztológia a teológiának az a része, amely Jézus Krisztus személyéről és művéről tár- gyal. Forrásnak tekintjük hozzá a kinyilatkoztatást, amelyet a szentírás és a hozzá fűződő egyházi hagyomány tartalmaz. Ez a kinyilatkoztatás Krisztusról ilyeneket állít: Ő az ״Isten titka”, amely megjelent a földön, ״benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek a részesei” (Kol 2,2 és 9). Működésének gyümölcsét pe- dig ebben foglalja össze: Isten, az Atya ״Jézus Krisztusban árasztja ki kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából” (Ef 2,7). Mindez nem más, mint annak az elméleti fogai- makkal való kifejezése, amit Jézus az evangéliumban önmagáról mond: ״Én az Atyától jót- tem és most visszatérek az Atyához” (Jn 16,26), ״aki engem lát, az Atyát látja” (Jn 14,9). A kereszténységnek kezdettől fogva az volt a hitvallása, hogy Jézusban a Szenthá- romság második személye, az örök Fiú lett emberré, és ő hozott megváltást, üdvösséget a világnak. Őbenne tehát a természet fölötti létrend, sőt maga Isten belépett világunkba, s ezért ő a felfoghatatlan titok hordozója. Az emberi megismerés oldaláról kimeríthetetlen: ״Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya” (Mt 11,27). Amikor tehát a teológia róla beszél, nem azzal az igénnyel teszi, hogy kimerítő ismeretet közöl róla, hanem a titkot igyekszik vala- milyen oldalról megvilágítani. Ezért annak megértésében és a róla való beszédben lehetsé- ges a fejlődés, hiszen ő a Szentlelket éppen azért küldte el egyházának, hogy elvezessen bennünket a teljes igazságra. Az egyház feladata a tanúságtétel, a világ pedig úgy áll szem- be az egyházzal, mint kihívás, mint az emberi problémáknak és kérdéseknek a felvetője, sőt megtestesítője, ezért az idők jeleire figyelni kell, s a tanúskodást szinkronba kell hozni az emberek várakozásával. Amellett látni kell azt is, hogy az egyház nem egyszerűen szellemi irányzat vagy mozgalom, hanem eleven közösség, amely nemcsak szavával, hanem létével, életnyilvánulásaival is tanúja Krisztusnak. így érthető, ha a világ felől elhangzó kérdések elsősorban az egyház felé hangzanak el: Milyen jogon működik a világban, mi a célja, fel- adata és mit nyújthat az embereknek? Nem véletlen tehát, hogy a legutóbbi zsinatban az egyház elsősorban magáról beszélt, saját küldetését akarta igazolni, és a világ előtt érthe- tő formában feltárni. Sikerült is érzékeltetni, hogy az egyház alapja nem valamilyen elv, program vagy esz- me, nem is néhány dogma vagy törvény, s még kevésbé valamilyen társadalmi struktúra. Az egyház alapja és értelme Jézus Krisztus, az Isten Fia, a világ Megváltója. A kettős név már maga is hitvallás: Jézus a Krisztus, a Megváltó, akit az Atya küldött, a Szentlélek fölkent, s akinek emberségében megvalósult az ember üdvössége, a történelem eszkatológiai hazata- lálása. Ez a hitvallás jelenti a kereszténység félreérthetetlenségét, felcserélhetetlenségét és világméretű felelősségét. Ha tehát az egyház hatékonyan ki akar állni a világ elé, akkor mindig a teljes Krisztusból kell magát értelmezni. Csak így fejezheti ki egyetemességét és szent küldetését. Krisztusnál pedig arra kell figyelni, hogy bár ő saját küldetését az Atyá- hoz vezeti vissza, mégis az ő személyét övezi a hatalom és a fönség. Egyszerűen azért, mert viselkedése túlnőtt az emberi kategóriákon. Az apostoli igehirdetés ki merte róla monda- ni, hogy az ő története Isten személyes megnyilatkozásának története, s ennek a fordított28
