Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - KÖRKÉP - Gruber, Marie-Louise - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Ám Krisztus föltámadt halottaiból mint a holtak zsengéje (1Kor 15,20)
idő teljesen új dimenziót kapott. Ezzel a halállal kell élniök ezután a hozzátartozóknak és barátoknak. Jézus utolsó jeruzsálemi napja sem volt egyáltalán „előre látható", még kevésbé ünnepelhető. Inkább azt mondhatjuk, hogy az események szédítő gyorsasággal követték egymást Jézus, de barátai és barátnői számára is. Az éjszakai őrizetbe vétel, a gyorsított katonai bírósági eljárás (nem beszélhetünk tisztességes perről!) és a statáriális megfeszítés nagypénteken a reggeli órákban, mindez nem hagyott időt a búcsúzásra és a gyászra. Néhány órán belül romba dőlt minden: Jézus élete, Izrael összegyűjtése, Jeruzsálem városának prófétai kihívása (amely a messiási bevonulással kezdődött és Jézusnak a templomban történt ténykedésével érte el tetőpontját), a szegények reménye. Minden húsvéti elbeszélésen áttetszik ez a nagypénteki traumaszerű tapasztalat: az asszonyok csak a nagy követ látják a sír bejáratánál, az angyal megjelenése félelmet és reszketést vált ki bennük; a két Emmauszba tartó férfit teljesen gúzsba köti széttört reményük. „Pedig azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt." (Lk 24,21). Leblokkoltak és képtelenek rájönni, hogy ki osztja meg velük a menekülés útját. A hirtelen halál riadalma ott remeg az Ószövetség sok szövegében is: olyan az ember, mint a fű, amely egy nap alatt elszárad (íz 40), mint „tőr és bilincs" zuhan rá a halál az imádkozóra (Zsolt 18), vagy váratlanul az ablakon át lép be (Jer 9,21). A halál gondolata keserű annak, „aki nyugton ül házában, s gondtalanul él" (Sir 41,1). Jézus soha nem titkolta tanítványai előtt, hogy hirtelen bekövetkező távolléte, krízist okoz számukra: „Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek" (Jn 13,33). A sír szájánál levő kő beszédes jele annak, hogy vége van minden lehetőségnek, de annak a tehernek is, ami a megkenést pótolni akaró asszonyok lelkére nehezedett. Nem megy tovább semmi. Az üres sír számukra nem „bizonyítéka" a bekövetkezett feltámadásnak, sőt még az angyalnak az egész értelmét megmagyarázó szavai is rémületet váltottak ki bennük és nem hitet (Mk 16,7 sk). Ó hidd el, nem hiába születtél, nem hiába éltél... 1990 szeptemberében az UNESCO által rendezett világ-gyermek-csúcstalálkozó ismertette meg a széles nyilvánosságot azzal a megdöbbentő hírrel, hogy naponta 40.000 gyermek hal meg éhínség, betegség és halálos kimenetelű immungyöngeség következtében, mert nagyon eladósodott országaik a kamatokat az ipari országoknak az ő halálukkal teljesítik (kénytelenek teljesíteni). Az értelmetlenség tapasztalata („hiába születtél, hiába éltél") sok „kisember" tapasztalata, akiken irgalmatlanul „végiggázol" a történelem, mint amilyenek a krízis-vidékek kisebbségei (a szaharu- ik Nyugat-Szaharában, a kurdok és örmények, az ausztrál sztyeppék bennszülöttei, Braziliában a yanomanik, de az amerikai nagyvárosok peremvidékén élő munka- nélküli fiatalok is), a volt NDK területén élő, gyermeküket egyedül nevelő asszonyok és nyugdíjasok, a szex-turizmus által kizsákmányolt gyermekek Ázsiában. Mit tud mondani húsvét üzenete ezeknek, akikre ránehezedik a túlélésért vívott harc felőrlő terhe? Jézus és baráti köre is a „kisemberekhez" tartozott, akik nem számítottak, legfeljebb olyankor, ha megzavarták a hatalmasok nyugalmát és rendjét. „Jézus ügye" éppen abban volt, hogy mindenkinek — a hatalmon kívül esőknek is — megígérte Isten új világát. Halála ezért ezeknek azt jelentette, hogy ismét csődöt mondott reményük, továbbra is érezniük kellett egzisztenciájuk értelmetlenségét. A világ megváltoztatása, igazságosság, élet mindenkinek — Jézus halálával az eljövő Isten alaposan megkérdőjelezte annak örömhírét, s az elkeseredetteket megcsalta reményük. Hogy azonban nem maradt mégsem így, hanem a tanítványok megzavarodott csapatából futótűzként terjedt el a hír Jézus életre keltéséről, s néhány évtizeden belül ez a hír lángra lobbantotta a Római Birodalmat, — ez a történelem 29
