Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Erdő Péter professzorral az egyházjog mai problémáiról és feladatairól
Ezekkel a szerzőkkel vitatkozva sok más irányzat egyetért abban, hogy az Egyház, természetfeletti eredete és intézményesítő tényezői ellenére, valódi emberi közösség, társadalmilag megjelenő szervezet. Nem kevésbé látható szervezet, mint más társadalmi szerveződések. Az Egyház ilyen jellegének végső oka Krisztus személyében, a megtestesült Ige valóságos isteni és valóságos emberi mivoltában rejlik. Az Egyház szervezeti arculatának valódi jogi jellege miatt az egyházjog tudományának is megvan a maga szakmai önállósága a teológiához képest. A mai kánonjogászok véleménye megoszlik abban a tekintetben, hogy miben áll az egyházi jog tudományának sajátossága. Szerintem elsősorban nem csupán a módszerében, hanem a tárgyában, illetve abban a szempontban is, amelyből tárgyát, az Egyház közösségének életét vizsgálja. Azt keresi ugyanis, hogy mik az Egyházban a társadalom igazságos rendjének követelményei, vagyis, hogy „mi a jogos". A teológia viszont azt vizsgálja, hogy a krisztusi kinyilatkoztatás alapján mit kell hinnünk, mi a hitünk pontos tartalma, milyen hitbeli válasz adható a korról korra jelentkező új meg új emberi kérdésekre. — Mit tart legfontosabbnak egyházjogi munkájából? — Mivel hazánkban jelenleg nem működik kánonjogi fakultás, viszonylag nagy még a hiány a kánonjogászokban. így sok területen akad tennivalóm. Egyrészt az oktatásban dolgozom, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, ahol az egyházjogot tanítom, de nyolc év óta Rómában, a Pápai Gergely Egyetem Kánonjogi Karán is tanítok három egyházjogtörténeti tárgyat. Óraadóként az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Hamza Gábor professzor által vezetett Római Jogi Tanszéken is tartok kánonjogi előadásokat, de Katolikus Egyetemünk Bölcsészettudományi Karán is vezetek egy kurzust a középkori egyházjogtörténet témájából. Másrészt az oktatói munkával szervesen összetartozik a nyitott kérdések feszegeté- se, nagyképűbb szóval: a kutatás és a szakirodalmi tevékenység. Két területen foglalkozom ezzel: egyrészt az egyházjog alapvető és szervezeti kérdéseinek terén (egyes elnevezések szerint az „egyházi alkotmányjogban"), másrészt az egyházi jogtörténet, különösen a középkori egyházjogi forrás- és irodalomtörténet hazai vonatkozásainak területén. Különösen lekötötte figyelmemet az utóbbi években az egyházi közfunkciók, illetve az egyházi hivatalok témája, a világi hívők ilyen tevékenységének jellege és lehetőségei. Természetesen egy Magyarországon dolgozó egyházjogásznak mindennel kell foglalkoznia, szükség esetén sok mindenről kell írnia is: általános kézikönyv és tananyag, népszerűsítő írások éppúgy állandó feladatot jelentenek, mint a kutatás, a gyakorlati ügyekben való tanácsadás, véleményezés. — Ha már a gyakorlatnál tartunk, mit tekint a legfontosabbnak egy hazai egyházjogász ezirányú teendői közül? — A gyakorlati egyházjogi tevékenység körében — a bírósági munka mellett — az utóbbi években a legfontosabbnak érzem a részleges egyházi törvényhozásban való segítségnyújtást. Őlyan időszakban vagyunk, amikor egyházi életünk határozott, tartós, konstruktív megújulására van szükség a II. Vatikáni Zsinat útmutatása és az erre támaszkodó új egyetemes egyházjog szerint. Ebben pedig a helyi egyházi szabályoknak, szervezeti formáknak is igen nagy a szerepe, akár a Püspöki Konferencia, akár az egyházi felsőoktatás, akár a szerzetesközösségek, akár az egyes egyházmegyék jogáról van szó. Aszámos újonnan elfogadott ilyenjellegű dokumentum közül kiemelném a Magyarországi Egyházközségek Szabályzatát (1993) valamint a Magyar Püspöki Konferencia Kiegészítő Szabályait az Egyházi Törvény- könyvhöz (külön füzetben: Szent István Társulat 1994). Ebbe a sorba illeszkedik egyházmegyénknek, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyének a megújulása is az egyházmegyei zsinat segítségével, melynek jogszabály értékkel is rendelkező eredményeit a főpásztor Zsinati Könyv néven hirdette ki és adta át az egyházme23
