Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Ziegler, Josef Georg - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A házasság és a család megpróbáltatása
vebb, racionalistább gondolkodásmódjával szemben most az alany gondoskodásáról az alanyról való gondoskodásra került a hangsúly. S közben újra meg újra meg kell határozni az említett egységet, amely a norma és az elv között fennálló feszültségben jön létre. Aki ezt megteszi, az mintegy belülről tudja képviselni minden radikális keménység nélkül az erkölcsi normák objektív voltát, meg tudja mutatni fölszabadító tág terüket, ezt el tudja fogadtatni másokkal is, — a szubjektív önkénnyel és egyszerűsítésekkel szemben. A keresztény házasság és család modelljén lehet bemutatni — az individuális, szociális és kultikus struktúra segítségével — a polaritást mint ismeretelméleti kiindulást. A házastársak kapcsolatában tisztázni kell a férfi és a nő viszonyát (I.) a szülők kapcsolatában az individuum és az intézmény relációjáról lesz szó (II.), a házasság szentségével kapcsolatban a Krisztus, a házasság és a család szövetségéről gondolkodunk el (III.). I. A házastársak A nemek közötti feszültség antropológiai állandó, amelyet a keresztény világban különbözőképpen értelmeztek: fej és szív, úr és szolgáló, eszményítés (Mária) és lebecsülés (Éva). Nem vették tekintetbe, hogyan határozta meg Szent Pál ezt a viszonyt: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert ti mindnyájan egy személy vagytok Krisztus Jézusban" (Gál 3,28). Ez a különbség ellenére is meglévő lényeges egység, valamint a transzcendenciára való utaltság határozza meg a férfi és a nő viszonyát. A konszenzuson alapuló keresztény házasságban a házastársak viszonya a partnerkapcsolatban teljesedik ki. A partnerkapcsolat hangsúlyozása a dialógusos gondolkodásnak köszönheti elterjedését, amely a 30-as évek óta erős visszhangra talált. Martin Buber mondja: „Kezdetben volt a kapcsolat. Az ember a Te által lett Én-né (lényeges, személyes értelemben)". A szubjekti- vista interpretáció kizárólag emberi találkozásra utal, abban megy végbe a személlyé válás. Ezzel az aktualizmussal szemben a személy metafizikai értelmezése a lét és az aktus feszültségét tekinti. A „mi" vonatkozás nem korlátozódik a szülők közötti kapcsolatra, a szülőknek a gyermekekhez és a gyermekeknek egymáshoz való viszonyára, hanem átfogja mind Istennel, mind a társadalommal való természetes kapcsolatukat. Csak így kezeskedhet a személy egyediségéről, méltóságáról és hűségéről. Ezt a körülményt mutatják be a férfi és nő partnerkapcsolatának különböző modelljei. Ezeket módosítják a megváltozott társadalmi keretfeltételek, többek között a kevés gyermekes családok, az asszony munkába állása, a személyes boldogság első helyre állítása, a „szabad partnerkapcsolat" megítélésében bekövetkezett változás. Voltak olyan elméletek, amelyek szerint a házastársak teljesen önálló individuumok egy liberális-autonóm párkapcsolatban. A marxista eszmény szerint a tulajdonnak társadalmi tulajdonba vétele által megszűnik a házastársról való gondoskodás és a gyermeknemzés kényszere, a párok kapcsolata gazdasági társulás. A konzervatív körök az általuk támogatott tartós házasságban a női felszabadulás befolyása alatt pragmatikus barát-barátnői viszonyt látnak. Ezek inkább üzlettársi kapcsolatok, amelyekkel szemben a katolikus teológia továbbra is a hierarchikus társkapcsolatot hangsúlyozta a kölcsönös kiegészítés elméletével együtt, egészen a barátság dialógusos koncepciójáig, amelyet intenzív szolidaritás jellemez. Az anyaság elsőbbsége miatt évszázadokon át megtagadták a feleségtől a házasságban és azon kívül a teljes szociális egyenlőséget. Csak a romantika eléggé ambivalens befolyása alatt vették észre a hagyományos házasság bensőséges szeretetközösségét. Végül csak a II. Vatikáni zsinatnak sikerült — az eddigi rangsorolással szemben — hivatalosan egyenlővé tenni a házastársi és a szülői viszonyt (Gaudium et spes 49.sk.). Az új Kódexben az 1055. kánon l.§. szerint a házassági szövetség „mind a házastársak javát, mind a gyermekek nemzését és fölnevelését hivatott szolgálni (ad bonum coniugi- um atque ad prolis generationem et educationem ordinatum)". 73
