Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: A család Jézus életében és igehirdetésében
Jézus családban nevelkedett Jézus gyermekkoráról keveset tudunk. Noha Máté és Lukács két fejezetet is szentel neki, e gyermekségtörténetek mint elbeszélő jellegű hitvallások már húsvét fényét előlegezik. Lukács jegyezte fel evangéliumában a tizenkétéves Jézusról: „Akkor hazatért velük (Máriával és Józseffel) és engedelmeskedett nekik. ... Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt" (3.51k). A tömör mondat az általánosság szintjén mozog. De konkrétabbá válik, ha tekintetbe vesszük a Jézus korabeli zsidó családok életmódját. A Tóra számos útmutatása, mint például a szombat és az ünnepek megtartása, a nap különböző időszakainak imádságaival és áldásaival, meghatározó tényezője volt az életnek. E szabályok átitatták a mindennapok legapróbb részleteit: az étkezéstől egészen az öltözködésig. Ám ezekre nem úgy tekintettek a hívő izraeliták, mint merő törvényekre, hanem mint annak útjára és módjára, hogy az ember az egyszerű hétköznapokban szüntelen Istenre emlékezik. A konkrét útbaigazítások összeszedettséget kívántak az embertől, aki egész életét megtarthatta Isten útján. Nem utolsó sorban védelmet nyújtottak azzal a közvetlen környezetből érkező, állandóan érvényesülő hatással szemben, amely a görög szokások és rítusok átvételét ösztönözte. Az előírások tanulgatásának első és legfőbb iskolája a zsidó család volt. Minden további tanítást úgy tekintettek, mint amely a családban már elkezdődött. A családi oktatás egyáltalán nem elméleti volt, hanem nagyon praktikus: a szülők otthoni és nyilvános magatartásának, viselkedésének követésére alapult. A Példabeszédek könyve kijelenti: a voltaképpeni tanulás a szülők példájának követésével kezdődik. „Hallgass, fiam, apád intésére, / és ne hagyd el anyád tanítását, / mert ékes koszorú ez a fejeden / és ékszer a nyakadon!" (l,8k). A Sirák fiának könyvében pedig azt olvassuk: az apa legnagyobb jutalma, ha láthatja, miként követi a fia. „Ha egy apa meghal, mintha nem halna meg, / mert hisz hátrahagyja saját hasonmását!" (30,4). A Törvény csak megerősítette a tanításnak e követésen alapuló módját, sőt szent kötelességgé tette. Az Ószövetség szellemében a vallás elsajátítása nem más, mint Isten csodálatos tetteinek „tanulmányozása". Isten tetteire minden zsidó hálásan gondolt, és emlékét apáról fiúra örökítette. Isten meghagyta Mózesnek: az Izraelen végbevitt tetteket el kell mondani a következő generációknak — drága örökségként. „Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, mert én tettem keménnyé a szívét, valamint szolgáinak a szívét is, hogy ezeket a jeleket véghezvigyem közöttük. Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is, amelyekkel sújtottam őket. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az Úr!" (Kiv 10,lk). Izrael sorsfordító eseményei azonban nem csupán a múlt felelevenített emlékei voltak, hanem a hit élő megnyilatkozásai és a szabadulásban való részesedés alkalmai is. Jelen idejű tapasztalatok voltak, melyeket minden nemzedéknek a következő szavakkal kellett emlékezetbe idézni: „Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is" (MTörv 4,9). Izrael mindennapi imádsága a „Söma" volt: „Halld meg Izrael: az Úr a mi Istenünk, egyedül Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!" (MTörv 6,4k). Minden izraelita tudta e megszentelt szavakat, mivel szülei és a szokások állandóan emlékeztették rá: „Maradjanak szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!" (MTörv 6,6-9). A vallásos parancsok elsajátítása és teljesítése közben erős didaktikus szempont érvényesült. A Tórának emlékeztetnie kellett, elsősorban a gyermekeket, Isten által való meg- hívottságukra: „Ha majd a jövőben megkérdezi a fiad, hogy miféle intelmek, rendelke68
