Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Nyíredy Maurus: Bérmálás után - hogyan tovább?
elevenebben átélni Jézussal való barátságomat. B/ Törődjön többet a szegény és a társadalom szélére került emberekkel. C/ Nem. Ne szóljon bele az életembe. — 8. Van-e igényem közösségi életre az egyházban? A/ Hogyne, hiszen szeretni csak közösségben lehet. B/ Nem tudom, hogy el tudnám-e magamat tartósan ilyesmire kötelezni. C/ Nincs. — 9. Hogyan gondolom a jövőben a kereszténységgel való kapcsolatomat? A/ Úgy, ahogy eddig: örömmel és aktívan szeretnék élni benne. B/ Valószínű, hogy majd templomban fogok esküdni és majd gyerekeimet is megkereszteltetem. Egyelőre ennyi. C/ Különösebben nem igénylem ezt a viszonyt. —10. Miben látom életem értelmét? A/ Abban, hogy a legteljesebb szeretetben éljek Ez magábafoglalja Istent, az embereket, igazában mindent, és az örök életre vezet. B/ Abban, hogy amennyire lehet, boldog legyek. C/ Abban, hogy a lehető legnagyobb jólétet szerezzem meg és biztosítsam magamnak meg családomnak. —11. Mit mondanál a most bérmálkozóknak? A kérdőív végén még két mondat szerepelt; ezek közül is választani kellett az egyiket: „Köszönöm a meghívást. Érdeklődéssel várom a találkozót, részt veszek rajta." — „A meghívást köszönöm, de a találkozón nem veszek részt." Végül a fiatal aláírása. A levél és a kérdőív tervezetét megmutattam a felnőtt katekézis résztvevőinek, illetve bemutattam egy fiatal házaspárokból álló közösségben is. Lényegében mindenki egyetértett vele és jónak tartotta. Néhányan annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a kérdőív fölösleges, mert — szerintük — nem a gyerekek, hanem a szülők válaszolják majd meg. A többség reakciója az volt, hogy még ebben az esetben sem fölösleges, mert legalább foglalkoznak vele. Viszont elhangzott, hogy ne csak előregyártott válaszok legyenek, hanem legyen lehetőség a saját vélemény kifejtésére is. A kiküldött ötvennyolc levélre negyvenhárom válasz érkezett. Ezek a kérdőívet kitöltötték. Többen az „egyéb" rovatban is figyelemreméltó dolgokat fogalmaztak meg. Har- minchatan jelezték részvételüket. A többiek megindokolták, hogy miért nem tudnak eljönni. Végül is harminchárom résztvevője volt a találkozónak, — e ténynek igen pozitív visszhangját kaptam. A találkozót énekkel kezdtük, majd röviden mindenki bemutatkozott (neve, iskolája, jövőre hova megy stb.). Röviden reflektáltam a válaszokban megfogalmazottakra, felvetettem kisközösségek létrehozásának gondolatát. Ezek után üdítőt, süteményt kínáltunk. Mindenki kapott egy emléklapot is a találkozóról, amit helyben mindenki mindenkinek aláírt. Végül egy diasorozatot néztünk meg az Úr Jézus életéről. A háromórás találkozó befejezése a szombat esti diákmise volt. A válaszokat túlságosan hosszú lenne elemezni. Csak hangvételük jellemzésére mutatom be egyik, most már egyetemista lány válaszát: a bérmálás egy ideig az újdonság erejével hatott rá, nagy öröm töltötte el, de aztán visszakerült a megszokott kerékvágásba. Az egyetemen nincs módja hitoktatásban részt venni, de a hétvégeken általában itthon van és akkor részt vesz az ifjúsági bibliakörön. A szentmisével kapcsolatban megjegyzi, hogy van, amikor csak lelkiismerete megnyugtatására megy el, és általában ilyenkor kapja a legtöbbet. Az imádságban hanyagsággal vádolja magát. Általában az ismert imákat mondja, de a természet, a szépség dicsőítésre, hálára indítja. A Szentírást naponta olvassa az igeliturgikus naptár útmutatásával. Ezzel is úgy van, hogy időnként csak a lelkiismerete miatt, máskor viszont nagyon sokat jelent számára. A Szentírást nem szok63
