Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Honsel, Bernhard - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Lelkipásztorkodás és emberi kapcsolatok - Nehézségek és feladatok
désröl szóló hasonlatot, amikor az Isten Országáról beszél. Jézus szabadságban való követésére hív. Még kritikus helyzetekben sem sürget, akkor sem fenyeget. Megkérdezi: „Ti is el akartok menni?" Döntést kíván az embertől (Jn 7). 2. Kényszer hatása alatt nem jön létre kapcsolat A következő nemzedékek is elsősorban találkozásban és kapcsolatban létrejövő személyes tanúságtételükkel adták tovább a kereszténységet. Amióta azonban a Nagy Konstantin féle fordulat után a római állam és az egyház szövetségre lépett, elhatalmasodott a hierarchikus elem, s később a középkor és korai újkor századaiban a felsőbbség iránti engedelmességet úgy követelték meg, mint a legfontosabb erényt. Fokozatosan szinte teljesen elfelejtették azt az aspektust, hogy a lelkipásztorkodás mint az Isten Országának tett szolgálat elsősorban találkozásban és kapcsolatban realizálódik. Európában és a missziókban nem egyszer kényszerítették az embereket a keresztény hit elfogadására. Esetenként egészen máig a különböző szinteken nyomással és szankciókkal próbálják kikényszeríteni az igaz hitet, a keresztény parancsok és vallási gyakorlatok megtartását. De ott, ahol nyomással és szankciókkal dolgoznak, nem lesz őszinte a légkör, félelem uralkodik, ez pedig aláássa a szavahihetőséget, elutasítást provokál, s megnehezíti az ember szabad kapcsolatteremtését Istennel és a többi emberrel. Egyenesen csodálatos, hogy ennek ellenére minden korban eltaláltak az emberek az istenhitre és az istengyermekek szabadságára. A történelem folyamán mindig voltak olyan kezdeményezések, amelyekben felcsillant az újraindulás: nagy szentek életében és hatásában, reformmozgalmakban és rajongó találkozásokban. Éppen századunkban vagyunk tanúi a keresztény élet megújítására irányuló sokféle törekvésnek: az ifjúsági, biblikus és liturgikus mozgalmaktól kezdve a II. Vatikáni zsinaton át egészen addig, ami azóta világszerte végbemegy az új kezdeményezésekben. Ma sokkal világosabb számunkra az, ami mindig is állt: a bizalom, a hit és a szeretet — a sikeres kapcsolat alapjai — szabadságot tételeznek föl. Ez érvényes az ember-ember viszonyra, de mindenekelőtt az embernek Istenhez fűződő kapcsolatára. Az Istenben való hitet és Isten szeretetét nem lehet elrendelni. Ezt az ember nem képes még akarni sem. Meg tud nyílni előtte, s ha átéli, ajándékként tapasztalja meg. Ha komolyan vesszük, hogy a keresztény hit lehetőségének a föltétele a szabadság, akkor annak óriási következményei vannak a lelkipásztorkodás számára. Isten Országa eljövetelének a meghirdetése és előkészítése egy hiteles élet tanúságtétele Isten hozzánk fordulásáról és jóságáról, az emberek megnyitása az Ország előtt, — változatlanul ezek a fő céljai a keresztény lelkipásztorkodásnak. Ez ma is találkozásokban és kapcsolat teremtésben történik, vagy nem történik meg. 3. Az őszinte vita a béke előmozdítása Ha a lelkipásztorkodás találkozás, akkor nem zárja ki a vitát és a nézetek ütköztetését. Ellenkezőleg: a konfliktusban, ha azt becsületesen igyekszünk megoldani, megtapasztalhatjuk saját identitásunkat és saját másságunkat. Ez pedig föltétele az érett, szabad döntésnek és követésnek. A szükséges viták kerülése soha nem szolgálja a kiengesztelődést és a békét. A béke sokszor csak az őszinte vita gyümölcse. 4. Kapcsolat és üdvösség nem csupán az egyházban van Találkozás és kapcsolat létrejön az egyházon kívül is, s ha ez kölcsönös tiszteletben történik, szabadságban megy végbe, üdvösségére lehet az embereknek. Többek között arra a sok emberre gondolok, akik tanácsadókban és terápiában találnak segítséget és gyógyulást. Arra gondolok, ami az orvos és a beteg találkozásakor történik. Az orvos, a 252
