Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - KÖRKÉP - Somfai Béla: Szabadidő és ünneplés - Munka és játék keresztény értelmezése
mások nagylelkűségére, az Istenben hívő közösségre bízza. Számára csak egy a fontos, az Evangélium hirdetése, a felebarát önzetlen, mindenről lemondó szolgálata, vagy egyszerűen az Isten dicséretével és imádásával eltöltött élet. Ha ez az életforma értelmetlennek látszik számunkra, vagy csak sajnálkozva tudunk rá gondolni, ha ebben csak a kiszolgáltatottságot, és nem a felszabadulást látjuk, akkor nagyon távol állunk az evangéliumi szegénység szellemétől, annak megértésétől. Ilyen szemszögből nézve természetesen még furcsábbnak, sőt ostobának is hangzik az a megállapítás, mely szerint mindannyiunk számára szükséges, hogy biztosítsuk ennek a megélhetés gondjaitól felszabadult életmódnak a lehetőségét. Ebben a látható példában van ugyanis számunka is a reménység alapja. Mindannyian erre vagyunk hivatva. A jelenlegi körülmények között ez nem lehetséges lemondás, mások által vállalt áldozat nélkül, de eljön a nap, amikor ez az emberhez egyedül méltó életforma mindannyiunk birtoka lesz. A művészek ugyanezt a szerepet töltik be a világi társadalomban. A szépnek a megteremtésével, annak szolgálatával Isten képét teszik láthatóvá, nem kifejezetten vallásos keretek között. Ez is egy kiváltságos emberi hivatás, aminek a kibontakozásához fel kell szabadulni a holnap gondjaitól. Ha ezt nem tudjuk a társadalom kivételes adományokkal megáldott tagjai számára biztosítani, mindannyian szegényebbek leszünk. Ha arra kényszerítjük őket, hogy „termékeiket" a piacra vigyék, és ezzel áruba bocsássák önmagukat, a prostitúciónak sajátos és pusztító formáját hozzuk létre. A „szépet", a művészi alkotást, csakúgy mint az emberi szerelmet, nem leht. piacra dobni. Nem védekezhetünk azzal sem, hogy ez mindenütt így van a modem világban, a műalkotásnak piaci ára van. Ha ez válik értékmérővé, (ami kikerülhetetlenül bekövetkezik, ha piaci szempontok határozzák meg a műalkotást), akkor elvben és gyakorlatban is lemondunk a felszabadulás reményének egyik leghatásosabb eszközéről. A művészet szépségteremtő ereje — csakúgy mint az „életszentség" — az Isten jelenlétét idézi fel számunkra, annak az Istennek a képmását, aki magához hasonlóvá teremtett minket. A művészet „szabadságának" a biztosítása is feltétlenül szükséges tehát emberségünk megőrzéséhez. Az önkéntes szegénység és a művészet mélyebb jelentésének/jelentőségének megértéséhez az is szükséges azonban, hogy felül tudjunk emelkedni a fogyasztó társadalom gondolkodásmódján. Az anyagi gazdagságnál fontosabb emberi értékek is léteznek, melyek biztosíthatják az emberhez méltó és boldog életet alacsonyabb életszínvonal és egyszerűbb életstílus mellett is. Mindez nagyon szép, mondhatná valaki, de nem elegendő ahhoz, hogy bennünket, közönséges földi halandókat is megszabadítson a munka büntetés jellegű terhétől. Az önként vállalt szegénység lehetőségéhez és a művészethez különleges isteni adományra, sajátos „hivatásra" van szükség. Van-e lehetősége mindenkinek arra, hogy a hétköznapi munka terhei fölé emelkedjék? Nos, pontosan ezt ajándékozza a játék és az ünneplés, kivált a vallásos ünneplés; az a szabadon választott tevékenység, amely anyagi haszontól függetlenül veszi igénybe energiánkat és tehetségünket: felüdít, felemel és felszabadít. Ebben rejlik a játék szerepe is az emberi életben. Aki játszik, az mintegy elveszíti önmagát a játékban, nem bajlódik a holnap gondjaival és felszabadul a megélhetés terhétől, legalábbis ideig-óráig. Csakúgy, mint a művészet, a játék is elveszíti azonban felszabadító hatását, ha megfizetett munkává, szerződésben pontosan lefektetett kötelességgé válik. Az igazi szegénység terhét tehát azok nyögik valójában, akik már nem képesek a játékra sem, akár a kegyetlen nyomor igája, akár a haszonszerzés vágya miatt. Az ünneplés is ehhez hasonló élmény életünkben. A történelem tanúsága szerint a szekularizált modern világot megelőző korszakokban valójában minden ünneplés vallásos jellegű volt. Csak a francia forradalom és a felvilágosodás kora teremtették 234
