Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 4. szám - KÖRKÉP - A család Isten tervében (részlet a Katolikus Egyház Katekizmusából)

másodsorban a társadalomra hárul, hogy gondoskodjék szükségleteikről: „Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől" (Jak 1,27).

A családokat megfelelő társadalmi intézkedésekkel segíteni és védelmezni kell. Ott, ahol a családoknak nem áll módjában, hogy ellássák feladatukat, a társadalom más területeinek a kötelessége, hogy segítsék és támogassák a család intézményét. A szubszidiaritás elvét követve a nagyobb közösségek tartózkodjanak attól, hogy bitorolják a család hatalmát és beavatkozzanak annak életébe.

A család jelentősége a társadalom életében és jólétében, a társadalom különleges felelősségét kívánja meg a házasság és a család fenntartása, valamint megerősítése érdekében. A közhatalom tekintse komoly feladatának, hogy „elismeri, óvja és erősíti a házasság és a család igazi természetét, védi a közerkölcsöt, és segíti a családok boldogulását."

A politikai közösség feladata, hogy tisztelje és támogassa a családot és biztosítsa számára

— a családalapítás, gyermekvállalás és nevelés szabadságát saját erkölcsi és vallási meggyőződésének megfelelően;

— védelmezze a család intézményének és a házastársi köteléknek a szilárdságát;

— a hit megvallásának, tovább adásának és a gyerekek abban való felnevelésének szabadságát a szükséges eszközökkel és intézményekkel;

— a magántulajdonhoz, vállalkozáshoz, munkához, lakáshoz és a kivándorláshoz való jogot;

— az egyes országok berendezkedése szerint az orvosi ellátáshoz, az öregek támogatásához és a családi pótlékhoz való jogot;

— a biztonság és az egészségesség védelmét, különösen olyan veszélyekkel szemben, mint a drog, a pornográfia, az alkoholizmus stb;

— a szabadságot, hogy más családokkal társaságokat hozzon létre, és így képviselve legyen a polgári hatóságoknál.

A negyedik parancs megvilágítja a társadalom többi kapcsolatát is. Fivéreinkben és nővéreinkben szüléink gyermekeit látjuk; unokatestvéreinkben őseink leszármazottad; polgártársainkban hazánk fiait; a megkereszteltekben az Anyaszentegyház gyermekeit; minden emberben annak fiát vagy lányát, aki szeretné, ha „mi Atyánknak szólítanánk. Ezáltal a felebaráthoz fűződő kapcsolatunkat személyesnek ismerjük el. A felebarát nem az emberi közösség „egyede", hanem „személy", aki ismert eredete alapján figyelmet és különleges tiszteletet érdemel.

Az emberi közösségek személyekből tevődnek össze. Jó irányításuk nem korlátozódik jogaik garantálására és feladataik teljesítésére, valamint a szerződések betartására. Az alkalmazók és alkalmazottak, a vezetők és polgárok közötti igazságos kapcsolatok feltételezik az emberi személyek méltóságának megfelelő természetes jóakaratot, az igazságosság és testvériség figyelembe vételével.

A gyermekek kötelességei

Az isteni atyaság az emberi atyaság forrása (Vö. Ef 3,14.); ez alapozza meg a szülők megbecsülését. A kiskorú vagy felnőtt gyermekek tisztelete atyjuk és anyjuk iránt (Vö. Péld 1,8; Tób 4,3-4.) abból a természetes szeretetből táplálkozik, amely az őket egyesítő kapcsolatból ered. Ezt kívánja az isteni parancs (Vö. Kiv 20,12.)

A szülők tisztelete (gyermeki tisztelet) a hála tette azok iránt, akik az élet adásával, szeretetükkel és munkájukkal világra segítették gyermekeiket és lehetővé tették számukra, hogy növekedjenek testben, bölcsességben és kegyelemben. „Szívedből,

225