Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Tarnay Brúnó OSB-vel. A teológia mai feladatairól

voltam a fundamentális tanszéken. 1981-től tanítok a Levelező Tagozaton. A fundamentális tanítását azonban a Pannonhalmi Teológiai Főiskolán 1966-ban kezdtem. Mai beosztásomban sürgetőnek látom a fundamentális teológia korszerű felépítését. Egyik jelentős fundamentálteológus szatirikus megjegyzése szerint jelenleg ki kellene írni előadótermünk ajtajára: „Átalakítás miatt zárva!" Annyi igaz, hogy a másként hívőkkel vagy máshol keresőkkel folytatott vitatkozás egyre inkább át kell hogy adja helyét a hit pozitív kifejtésének. A fundamentális teológiában azonban ez nem dogmatikai módszerrel történik: a kinyilatkoztatás olyan értékeinek felmutatása a célkitűzés, amelyek az ember egész mivoltát, emberi létét, „egzisztenciáját" érintik.

A hagyományos krisztusi életformát és erre épülő tanítást kell az itt-és-most, a jelen szituációjában meghirdetni. Az igehirdetés sohasem légüres térben folyik, hanem abban az atmoszférában, amelyet az ember adott korban belélegez. Márpedig a teológia is igehirdetés, akárcsak a homilia, a katekézis, publicisztika: tanúságtétel, de éppen a kor tudományának színe előtt, tehát a mai tudományok eljárásmódjának alaposabb ismeretével. Á fundamentális teológiának megmarad apologetikai funkciója, de a múlttól eltérő szellemben és megújult módszerekkel. Az ember-lét és a kinyilatkoztatás összhangját különféle módon igyekeztek megmutatni, ezek egyike Karl Rahner „transzcendentális módszere" nem az egyetlen, de korszakalkotó a teológiában. A kölcsönös megfelelésben tetőződő vizsgálatokat „korrelációs" út néven foglaljuk ma össze, vannak azonban nagyon is méltánylandó új kezdeményezések, főként herméneutikai kiindulással. Annyit jelent ez, hogy nagyon alapos történeti és irodalmi kritikával kell a kinyilatkoztatás üzenetének egész „világát", történeti helyét, kultúráját megérteni, majd ugyanígy, a mi világunk egészébe transzponálni. Úgy mindig újra időszerű lesz, mélyebb és bizonyos mértékben újabb mondanivalója van.

Ezeknek a kutatásoknak ismertetését tartom feladatomnak, tudva, hogy az utódok fogják javítani, tökéletesíteni.

—A teológiai pluralizmus tárgykörében is tett közé tanulmányokat. Hogyan látja ma ezt a problémát?

— Az egység tanítás és gyakorlat terén éppen olyan fontos, mint a kifejezések, a forma, az érvelésmód sokfélesége. Félreértések elkerülése végett inkább pluriformi- tásnak nevezném. A tartalom gazdagsága teszi szükségessé, hogy több szempontból vizsgáljuk, többféle módszerrel világítsuk meg Isten szavát. Ez elengedhetetlenül szükséges abban a nagyon gyorsan változó világban, amelyben élünk. De még a közösségi, imádságos és tanúságtevő formák terén is mérsékletre volna szükség. Hagyományos keretekben is lehet a szent misztériumokat ünnepelni, ezt gyakran tapasztalom, amikor lelkipásztorként segítek, gyóntatok, itthon és külföldön. Úgy látom, hogy csak jó megindoklással érdemes a beidegződött és átélt szövegeket és cselekményeket változtatni. Ma szenvedélyes újítási inger mutatkozik szokások, szertartások, elmélkedési módszerek, ruházkodás terén. Némelykor a visszahozha- tatlan múlt nosztalgiája, máskor az az aggodalom váltja ki, hogy unalmasnak, megszokottnak tűnhet az, ami hagyományos.

— A probléma — pluralizmus — realitás. Hogyan adhat az egyházi tanítóhivatal irányítást ebben a tekintetben ? Úgy gondolom, hogy erről a kérdésről előadásaiban is szó esik.

— Meggyőződésem, hogy erre vonatkozóan az egyház gyakorlata és irányelvei egészen világosak. „Pluralizmus" kétségtelenül létezik világnézetek, vallási szinkretizmusok, politikai ellentétek területén.

Az egyházban — mint fentebb mondottam — helyesebb pluriformitásról beszélni. A tanítóhivatal az egész egyház egyetemes, ősi összhangját képviseli. Még nem született ún. ex cathedra döntés az egyház múlt és jelen hittudatának alapos kutatása nélkül. A Péter-tisztség is a kinyilatkoztatott „igazság biztos megtalálásának kariz219