Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Daggy, Robert E. - Visy Erzsébet (ford.): Milliók kórusa: Gondolatok Thomas Mertonról és Isten teremtményeiről
szán bennünket, akkor azt a gondolatot utánozzuk, ami Istenben van és ami nem különbözik Isten lényegétől. A fa tehát Istent utánozza azzal, hogy fa. Merton gondolkodásmódjában jól érzékelhető a keleti lelkiség visszhangja. A teremtéssel kapcsolatos szemléletében rejlik a magyarázat arra, hogy miért fordult a Kelet felé, hiszen ez a szemlélet eleve magával hozza a keleti tanítások és gondolkodás iránti érdeklődést. írásaiban korán fellelhetőek a konfucianizmus, taoizmus, sintoizmus és zen buddhizmus gondolatvilágával rokon antropomorfizmusok. A Szemlélődés magvai című írásában a szentséget „a som sápadt virágaihoz" hasonlítja, „kis sárga virágok, amelyeket senki sem vesz észre az útfélen." A szentség megnyilvánul a levélben, „a folyó mély gödreiben rejtőző" sügérben és pisztrángban. Végül: „Anagy, repedezett, félig kopár hegy Istennek egy másik szentje. Nincs más hozzá hasonló. Egyedülálló a maga jellegzetességével, semmi más a világon nem utánozta még Istent ugyanígy és nem is fogja. Ez az ő szentsége."17 A hal örömét találja abban, hogy hal, hogy az, aminek Isten a halat szánja. Az a mód, ahogyan Merton Isten teremtményei millióinak kórusát szemléli, üzenetet hordoz számunkra. Merton érezte, hogy az embereket egy sajátos kapcsolat fűzi Isten teremtményeihez. Úrásai tele van állatok, madarak, halak költői képeivel. Merton persze nem nevezhető mai értelemben vett állatvédőnek. Már 1939-ben kifejezte kételyeit az állatok jogaival kapcsolatban, ahogyan azokat az emberek meghatározták. Naplójában rögzítette a Connecticut-i bíróság mulatságos esetét. Az ügyben a hódokróí volt szó, amelyek az emberi törekvéseket és tevékenységeket zavaró gátakat építettek. Ez 1939. október 11-én történt, de Merton akkor iktatta be az eseményt, amikor 1959-ben A világi napló címen kiadásra készítette elő feljegyzéseit. Felháborodott azon, ahogyan a bíróság a hódok áttelepítésére vonatkozó ítéletét megfogalmazta, „hogy természetes képességeiket kifejthessék és gyakorolhassák." Merton nevetségesnek találta, ahogy az emberekből álló bíróság megpróbálta a hódok képességeit definiálni, és megpróbált igazságot szerezni a hódoknak. Úgy érezte viszont, hogy valójában a bíróság tévedésben volt: „Ha vannak is a hódoknak jogaik (amit nem kétlek), semmi értelme sincs erről beszélni, ezt garantálni. Ellenkezőleg, a hódok jogairól beszélni nem más, mint gyanús tréfa, mely megkérdőjelezi az emberi jogok értelmét. A hódokkal nem j ogszerűen kell bánni, hanem egyszerűen szeretettel. Ha szereted Istent, akkor tiszteled teremtményeit, tiszteled az életet, mert Tőle ered."18 így, a szeretet és tisztelet révén kerülhet az ember helyes kapcsolatba Isten teremtményeivel. Merton antropomorfizmusa ellenére sohasem akart emberi gondolatokat (például jogokat) vagy emberi érzéseket (például szenvedést) tulajdonítani az állatoknak. 1967 márciusában így felelt egy fiatal nőnek, aki azt kérdezte, hogy miért engedi Isten az állatok „igazságtalan és szükségtelen kínzását": „Az igazságtalan és szükségtelen szenvedésre vonatkozó kérdésre nehéz válaszolni. Elismerem, hogy nincs is kész feleletem az ilyen kérdésekre. Végül is azt hiszem, abból ered a probléma, hogy hibásan értelmezzük azt, ahogyan Isten az ilyen dolgokat «akarja» és «megengedi». Mintha ő valamilyen kívül álló emberi lény volna. Ki tudja? Ha az emberi szenvedésnek van értelme, az csakis abból ered, hogy Krisztus, maga az Isten bennünk és velünk szenvedi el. Ki meri állítani, hogy ő nem szenvedi el valamilyen módon azt, amit az állatok szenvednek? Ez az egyik lehetséges válasz. Isten nem tudja pusztán objektív módon nézni, amint teremtményei szenvednek. Ha ilyennek képzeljük őt, akkor nem Istenre, hanem egészen másra gondolunk... Elmondhatjuk, hogy az állatok szenvedése egészen más mint a miénk, mert nincs olyan fejlett képzelőerejük, mint amilyen a miénk: náluk a fizikai szenvedés nem jár együtt lelki szenvedéssel."19 213
