Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Mártonffy Marcell: A vád szava és az egység lelke - az evangéliumi kommunikáció kérdéséhez
miütantizmusa mellékösvények. Küldetéshit és tolerancia együttesének megtalálásáról lehetne itt szó, vagy legalább arról, hogy az ezek dialektikájából nyert humanitást a hívő köztudat szintjén is értéknek fogadjuk el s hozzá képest az evangélium sugallatát ne távoli eszményként tartsuk számon, hanem e humanitás mérhetetlen többletének forrásaként.8 Gondolatmenetünk célja azonban nem egyetemes és nagy hagyományú alapelvek hangoztatása, miként nem is az evangéliumi „Ne ítélj!" valamiféle újraértelmezése volt. Csupán a teremtmény számára alapvető kommunikációs viszony „nyelvtanának" egyetlen elemére kívánta felhívni a figyelmet: arra, hogy Jézus örömhírében az egység Lelke csakugyan abszolútumként lép a vád szavának helyébe, s a belőle fakadó, elsősorban a mindennapok keresztény beszédmódját érintő követelmény határidejére változatlanul érvényes, hogy — odázó hajlamunk dacára — eszkatológikus közelségben jelöltetett ki. Nem a végponton, hanem „még útközben" (Mt 5,25), nem holnap, hanem „napszállta előtt" (Ef 4,26). Irodalom: 1. Vö. G. Lafont: Histoire théologique de l'Église catholique, Paris 1994.18. — 2. P. Ricoeur: Ermeneutica biblica, Brescia 1978. Ld. főként 43-82. — 3. Az arc mezítelensége. Emmanuel Lévinas-szál beszélget Philippe Nemo, in: Műhely 1994/1. 6. — 4. Vö. C. K. Barrett: The Gospel According to St. John, London 1978 2. 270 — 5. Ld. a TOB (4. jegyzet) vonatkozó kommentárját. — 6. Megvilágító, amit Jean-Miguel Garrigues ír a porba rajzoló Jézus (Jn 8,6) hallgatásáról, A szeretet megújító tekintete című meditációjában, in: Pannonhalmi Szemle 1994/1, 4-5. — 7. Vö. Szent Benedek Regulája, 64,11 — 8. Századunknak a felvilágosodásban gyökerező tudáselmélete úgyszólván magától értődőnek tekinti, hogy az ismeret eredendően „rész szerinti" mivoltának belátása egyszersmind etikai princípium is. Ld. Kari Popper: Türelmesség és intellektuális felelősség, in: Műhely, 1993/1,3-8. Karácsony üzenete Ha Isten maga is vállalta az emberi létet, akkor nem kell kétségbeesnünk sem az ember sorsa, sem a történelme miatt. Ha testvérünk az Isten, ha nem tartja kevésnek és túlságosan veszélyesnek az embersorsot, ha elfogadja a hétköznapok egyhangúságát és eredménytelenségét, az Istentől való elhagyatottságot, a félreismerést, akkor kell, hogy valahová vezessen ez a sors. Ha Isten saját bőrén érzi az árulást, az igazságtalan ítéletet, az ártatlan halálát, akkor keres megoldást. Ha Isten nemcsak trónjáról szemléli történelmünk istentelen komédiáját, hanem belebocsátkozik abba és együtt játszik velünk — komolyan és őszintén úgy, mint mi, akiknek játszanunk kell, akár tetszik, akár nem — akkor van kibontakozás. Isten személyesen bocsátkozott a szörnyen nagyszerű kalandba, ami az ember születésével kezdődik. Neki sem jutott különb sors, mint nekünk, biztosítja azonban az embert arról, hogy megéri! Karácsony egész üzenetét foglalja magában ez az egyetlen szó: érdemes! Nyíri Tamás 200
