Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Mártonffy Marcell (ford.): Karl Rahnerrel az ördögűzésről

szempontból teljes mértékben lényegtelenek. A világra tekintve sokkal több gonoszsággal találkozhatunk. De alkalmasint hitben, reményben, szeretetben megélt Isten-kapcsolattal is. Vagyis csupa olyasmivel, amiről az ilyen filmekben szó sem esik.

— Az ördögűzőben mindenki szeme láttára a következő történik az esettel foglalkozó, mesterségüket gyakorló orvosok és pszichiáterek eleinte agnosztikusnak, tudományos szempontból semlegesnek mutatkoznak. A vége felé azonban feladják, s a pácienst átengedik az egyháznak — olyan embereknek, akiket az egylwz bízott meg, hogy ördögűzést végezzenek. Mit szól ehhez Ön, a teológus?

— Ha egy tudományos képzettséggel rendelkező pszichiáter nemcsak kijelenti, hogy az adott helyzetben megáll a tudománya (ugyanezt számos más pszichiátriai esetről is elmondhatnánk, amelyeknél senki sem gondol megszállottságra, hanem ráadásul azt állítja, hogy a tudomány — a parapszichológiát is beleértve — a szóban forgó jelenségeket elvileg nem képes megmagyarázni), akkor teológusként fel kell tennem a kérdést: vajon ilyen esetben nem szabadna-e, sőt nem kellene-e a jelenséget teológiailag értelmeznem? Ám a puszta tény, hogy t.i. a pszichiáter bedobja a törülközőt, még nem bizonyíték arra, hogy a pszichiátria a hasonló esetekben alapvetően csődöt mond vagy csődöt kell mondania. Ha a pszichiáterek folytatnák a kutatást és kifinomultabb módszerekhez folyamodnának, s ha a maguk területén behatóbban foglalkoznának a kérdéssel, akkor talán többre mennének.

— A film megtekintése után Ön a következőket mondta: valójában a pszichiátereknek és nem a teológusoknak kellene felháborodniuk.

Hogyne, hiszen a filmbeli pszichiáterek talán túl gyorsan napirendre térnek az eset fölött. Itt és most nem tudnak többet mondani, ezért az egészet tovább passzolják a teológusoknak és ördögűzőknek. Pedig a pszichiáter az ördögűzést vélhetően csak a pszichológiai és pszichiátriai gyógykezelés speciális módszerének tekinti, s lehet, hogy nem is hisz abban, amit a tulajdonképpeni ördögűzők az eset hátterében gyanítanak.

— Próbálkozik-e gondolatban összeegyeztetni azt, amit megszállottságon értünk, azzal, amit a pszichés zavarokról tapasztalatból tudunk?

— Ha megkockáztatjuk a feltevést, hogy a gonosz jelen van és működik a világban — bárhogy értelmezzük is teológiailag —, még mindig számolnunk kellene azzal, hogy működését pszichiátriailag azonosítható betegségek közvetítésével fejti ki. A pszichiáternek mint olyannak tehát ebben az esetben is a saját eszközeivel, speciális körülményei között kellene közelítenie a betegségekhez.

— William Peter Blatty, a rendező azt állítja, hogy műve, lm azt nézzük, pap-pszichiáter hőse milyen véget ér, sajátos teológiai értelmet hordoz. Mielőtt meghalna, magára veszi a megszállottságot. Nem csak áldozati halálról van tehát szó, hanem áldozati megszállottságról is; a gonoszt átvállalván a jó érdekében cselekszik, ami nem más, mint negatív út Istenhez.

— Ez egyrészt nem több, mint a látottak értelmezése, ráadásul igencsak kétes értelmezés. Azt mindenesetre bemutatja a film, hogy az ördögűzés, mint olyan, nem válik be. Aztán egyszerre jön egy erkölcsi hőstett és elűzi az ördögöt — pedig azt gondolnánk, hogy az ördögöt a hivatalos egyházi ördögűzés űzi el. így tehát, másrészt, az állítólagos áldozati halálnak semmi köze az ördögűzés közkeletű jelentéséhez. Harmadsorban továbbra is kérdés: vajon mi az oksági összefüggés az „engesztelő áldozat" e fajtája és az utána bekövetkező gyógyulás között? Az összefüggés ezerféleképp magyarázható, s kétséges, hogy a szerző sugallta magyarázat helytálló-e.

— Ha nemcsak a filmre gondolunk, hanem mindazokra, akik ördögűzőként működnek, utóbbiak, úgy tűnik, teljes bizonyossággal állítják, hogy az ördögtől, a személyes gonosztól megszállt

186