Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bíró László: Felnőttek bevezetése a hívő közösségbe

házamat, hogy képes legyen a modem világban is szólni az emberekhez. — A paternalista szemléletet felcserélném az egyházi felelősségvállalás elsőrendűségével. — Meg kellene tanulni befelé és kifelé kommunikálni, nem pedig retorikázni.

Fiókban őrzött római dokumentum

Hogy a magyar egyház a felnőttek hitrevezetésének kérdésében ennyire a kísérletezés szintjén áll, ahhoz az is hozzájárul, hogy egy több mint 20 évvel ezelőtt megjelent alap- dokumentum nem juthatott el a lelkipásztorkodó papság kezéhez. 1972 január 6-án lépett érvénybe az „Ordo Initiationis Christianae Adultorum" (OICA), a Felnőttek Krisztusi Közösségbe való Befogadásának Új Rendje, amelynek csak egy kis egysége került csupán kiadásra, az „Ordo Baptismi Parvulorum" c. liturgikus kiadványban „A felnőttek keresztelésének egyszerűbb szertartása" címmel (229-261). De a dokumentum lényegi része, amely nemcsak a felnőtt keresztelés rituáléját tartalmazza, hanem tárgyalja a misztikus életbe való bevezetés egész folyamatát is, foglalkozik a felnőttek szentségekhez vezetésének problémájával, — mindezideig nem jelent meg magyar fordításban.

Az OICA lelkipásztori bevezetője fokról-fokra végigkíséri, hogyan válik az élő Istent kereső ember a beavató szentségeken keresztül az egyház tagjává, s hogyan mélyül el keresztény élete az egyház közösségében. Az OICA egy hosszú folyamat távlatába állítja be a befogadó szentségek vételét. Hangsúlyozza, hogy a hit rendes körülmények között hosszú fejlődés, alapos felkészülés és szabad, tudatos döntések eredménye. Ismételten int: „nem szabad elhamarkodottan és az érett hit elérése előtt kiszolgáltatni a szentségeket."

a) Praekatekumenátus. — Valakit megérint az evangélium. Ezt a megérintettséget sok minden hozhatja létre: a szív nyugtalansága, az élet és a történelem értelmének keresése, az élet határhelyzeteinek megélése, igaz keresztényekkel való találkozás munkahelyen, barátságban, rokonságban, párkapcsolatban, a keresztény irodalomban, művészetben stb. Hogy ez a megérintettség tovább bontakozik-e valakiben, az attól függ, hogy az illető találkozik-e segítőkész keresztényekkel, élő egyházközségekkel vagy baráti kiscsoportokkal, amelyek nyíltak, szívesen fogadják a szimpatizánsokat, készek a dialógusra. A befogadóközösség kell, hogy megfelelően tájékoztassa, motiválja a kezdeti lelkesedést, a keresztény élettel, spiritualitással való első találkozást, és felkészítse a kezdeti hittel, a megtérés készségével rendelkező jelöltet a tulajdonképpeni katekumenátusra.

Kísérő szertartása a „befogadási ünnepség", amelynek keretében a jelölteket bemutatják a közösségnek. Ez a befogadás még nem a hitet jelzi, csupán az őszinte érdeklődést feltételezi, hogy a jelölt elhatározta: keresztény akar lenni.

b) Katekumenátus. — Ez az időszak — írja az OICA 50. pontja — „szándékosan hosszú ideig tartson, hogy a jelöltek ez idő alatt elmélyülhessenek a hitben". (Pl. a Berlini Püspöki Konferencia legalább egy évet írt elő a krisztusi életbe való bevezetéshez.)

1. Távolabbi előkészület

A hitbeli előkészülésnek több eszköze van. Nem elég a katekézis során a hitigazságokat megismerni, a Krisztussal egyre inkább azonosuló élet útján kell járni (imádság, bűnbánat és szeretet-gyakorlat stb.). Az út főbb elemei:

— hit továbbadása alkalmas katekéta segítségével;

— a keresztény élet begyakorlása a kezes vagy más keresztény segítségével;

— az igeistentisztelet megismertetése, megszerettetése; a hitoktatás tematikája kapcsolódjék a liturgikus évhez.

A katekumenátus első szakaszának kísérő szertartása:

A kiválasztás (electio) ajánlott ideje nagyböjt első vasárnapja. A jelöltet és kezesét bejegyzik a katekumenek anyakönyvébe. Mindez igeliturgikus keretben történik, ahol a jelölt kinyilvánítja szándékát, a pap pedig megjelöli őt a kereszt jelével, a közösségbe való befogadás gesztusával.

173