Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Werbick, Jürgen - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Házasság és család - krízis és megújulás
mi hív ki bennünket, mi gyújt lángra és mi hagy hidegen; nem tudjuk egyszerűen „produkálni", amit a család tapasztalatterében megosztunk egymással. De mindez sugárzik belőlünk. Gyermekeink rajtunk tapasztalják meg a mindent meghatározó valóságot, mint a bennünket meghatározó valóságot. Talán a legsúlyosabb kísértés az ember számára: megpróbálni keresztény házasságot élni, de ugyanakkor bevallani, hogy mindaz, ami belőlünk sugárzik, mégsem az — vagy legalábbis nem teljesen az —, amiről tanúskodni szeretnénk, amit szívesen adnánk tovább. Szeretnénk gyermekeinknek megfoghatóvá és hitelessé tenni a szeretet ígéretét, szeretnénk nekik örökségül adni, hogy megéri vállalni a kapcsolat kockázatát és kitartani benne; megosztani egymással gyönyört és csalódást, nem kitérni egymás elől, időt szentelni egymásra és együtt egymással. De vajon a tanúságnak ez az üzenete olvasható-e le közös életünkről? Vagy egészen mást látnak és hallanak gyermekeink, egészen mást élnek át, mint a minket a legmélyebben meghatározó valóság? Mint hívő embert élnek-e meg bennünket, akik számára Isten a mindent meghatározó Valóság? Vagy mint bálványimádókat, akiknek az életében más valóságok játsszák és határozzák meg a döntő szerepet? Nem tudom, nem tudjuk. S nem is vagyunk képesek önmagunkat „morálisan" rendre utasítani, hogy legyünk már végre „jobb" tanúk. Az teszi a szülőkhöz és családokhoz intézett sok buzdítást a valóságtól idegenné, hogy csak morálisan szólítanak meg, de nem segítenek a kísértésben, sőt, észre sem veszik azt, hiszen csak a felszínen maradnak. Az ilyen buzdításokból biztosan nem fog kiindulni a család megújulása. 6. A családok megújulása? De talán kiindulhat azoknak az újonnan felfedezett szolidaritásából, akik megosztják egymással tapasztalataikat, akik hitelesek akarnak lenni, akik a szeretet ígéreteiről hiteles tanúságot akarnak tenni. Ezek az ígéretek Istentől kiindulva valósulnak meg rajtunk. Ezt a szolidaritást igazában még nem fedezték fel az egyházakban, sőt azok, akik mindig a morálissal jönnek, még gáncsot is vetnek neki. Azoknak a szolidaritása ez, akik a hit jelenlegi nehéz helyzetéért nem keresnek bűnbakot, hanem megosztják egymással ezt a bajt; azoknak a szolidaritása ez, akik belátták, hogy csak a bátor őszinteség segíthet. Azoknak a hivatalviselőknek és laikusoknak szolidaritása ez, akik tudják, hogy ugyanabban a billegő csónakban ülnek, hogy ugyanaz a vihar rontott rájuk, és együtt fedezik fel, hogy Jézus Krisztus ott van közöttük. Talán ebből indul ki a családok megújulása, az egyház megújulása — talán, sőt biztosan szorosabban függnek ezek össze, mint azt általában gondolják. Abból indul ki a megújulás, hogy nem áltatjuk a másikat; hogy valóban megosztjuk egymással a gondot, a bánatot, a tanácstalanságot, a bizakodást, a lelkesedést, de az élet örömét is; hogy részt vállalunk és részt engedünk vállalni abban, ami engem és a másikat mozgatja. Annyit talán mondhatok magamtól is: ahol ez a megosztás sikerült, ott érezni lehetett az ígéretet, ott érezhető volt egy olyan valóság, amely mélyebben és ígéretesebben meghatározott és megmozgatott bennünket, mint a konzum ingerei, amelyek nyilván mindannyiunkat érintenek. Az egyházak és a családok megújulása csak akkor sikerül, ha engedjük, hogy valami az egymással való megosztás síkjára tereljen bennünket; ha őszintén vállaljuk azt, ami velünk, rajtunk és általunk valóban megtörténik, s nem kapaszkodunk mindig csak abba, ami a magunk és mások szemében lenni szeretnénk, aminek lennünk kellene. Nem mintha megszűnne a szomorúság és a reménytelenség, ha megosztjuk másokkal. De mi minden történhetne akkor, ha mindazt, amit megosztunk másokkal, kevesebb előítélettel vennénk tudomásul, vagy őszintébben mondanánk ki — sőt esetleg egyenként vagy közösségben Isten fülébe is elmondanánk, elpanaszolnánk, megköszönnénk? Talán akkor valóban megragadna bennünket a valóság, az az ígéret, amelynek a megvalósulására vágyakozunk, a Lélek, amelynek felszabadító fuvallatára annyira várunk 136
