Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 2. szám - KÖRKÉP - Filthaut, Theodor - Gáspár Csaba László (ford.): A cölibátus

valamint olyan nyelvezeten, mely a mai ember sajátja. Ezért nem folytatható valamiféle tekintélyelvű és álszent gondolkodás- és kifejezésbeli stílusban, mely eleve lehetetlenné teszi a józan megvitatást. Végre komolyan kellene venni a párbeszédet, e sokszor megidézett varázsszót.

Az első számú probléma nem maga a cölibátus, hanem az, hogy miként szolgálja az egyház a mai világot. A kérdés az, vajon e szolgálat számára szükséges-e a cölibátus, vagy éppen ellenkezőleg, gátlón hat, és sok-sok fiatalembert, akik pedig ezt a szolgálatot tekintik életfeladatuknak, de nem érzik magukat képesnek a cölibátus megtartására,... távol tart e szolgálat vállalásától. Az ember nem panaszkodhat az egyik oldalon a papi utánpótlás állandó számbeli csökkenése miatt, miközben a másik oldalon vak ezzel a ténnyel szemben, mely a legszorosabb értelemben vett faktum és nem csupán holmi vélekedés. Ezt a jelentőségbeli különbséget tisztán kell látni, és ebből kiindulva kell megvitatni az egyes problémákat.

Másodszor épp ilyen világosan kell látni, hogy a manapság oly rendkívül égető cölibátus kérdés nem az egyházon belüli cölibátus eltörlésére irányul, hanem a világi papság nőtlenségének kérdése körül forog, mégpedig akörül, vajon kényszernek kell-e lennie, vagy ki-ki szabadon dönthet vele kapcsolatban. Ez a kérdés. Aki ezt a kérdést máris úgy tekinti, mint az egyház iránti érzék megfogyatkozását, annak tudván tudnia kell, hogy ezáltal megsérti az egész keleti egyházat és a reformáció egyházait.

Harmadszor pedig nem szabad szemet hunyni ama tény előtt, hogy a papok nagy száma szenved a cölibátustól és nehezen viseli. Ha ez a lelkiismereti kín nem számít, s ha mit sem jelent a hivatásukat elhagyók magas száma — egyéb káros következményekről nem is szólva —, mi számít akkor egyáltalán? Miközben nem titok az sem, hogy milyen rendkívül magas azok száma, akik kudarcot vallottak a cölibátus megtartásában?

Nem szabad letagadni a realitást; a tényleges helyzettől, a reális megvalósítási formáktól eltekintő idealizálás épp úgy nem hitelre méltó, mint amennyire nem tárgyilagos. Nem segít, hanem — mint a hagyomány során oly sokszor — továbbra is elkendőzi a valóságot; ráadásul egyoldalú. Ma azonban az is lényeges, hogy megvizsgáljuk a különböző aspektusokat, mégpedig mindegyiket alaposan. A probléma sürget, aktualitása egyre nő. Ha nyílt és őszinte tárgyalását visszaszorítják és megakadályozzák, akkor olyan veszély zónába kényszerítik, melyről senki nem képes megjósolni, milyen katasztrófákat rejt magában az egyházra nézve. Ez nem pesszimista szónoki túlzás, hanem sajnos maga a szituáció, mely — a jelek szerint, minden országban és az összes kontinensen — gyors ütemben bontakozik.

Arra kell törekedni, hogy a valóságot fejezzük ki: a valódi bajt, az igazi nehézségeket, a tényleges, de az egyházi megnyilatkozásokban többnyire elhallgatott problémákat és gondolatokat, a reális tapasztalatokat, a cölibátus értelmével és jelentőségével, korlátáival és veszélyeivel, vonzásával és taszításával kapcsolatos véleményeket, — röviden: a teljes szituációt.

(Mut zum Leben. Seelsorge im 20. Jahrhundert. Matthias-Grünewald-Verlag, Mainz, 1993. 56-59.o. Kivonatos fordítás)

Fordította: Gáspár Csaba László.

115