Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tarjányi Zoltán: Pedagogia christiana - Gondolatok a krisztusi-keresztény nevelésről
emberrel. így lett a nevelés forrása a tudás helyett a hit- és szeretet-horizontú tudás: minél jobban bele kell illeszteni az evilági életbe a természetfeletti szempontot. A házasságot, a gyermekvállalást és gyermeknevelést, a munkát és a szenvedést át kell itatni az evangéliumi szellemmel. így érhet el az ember a teremtményi lét csúcsára, mert Isten Országa erőit befogadja és kisugározza. E szemléletmódban valóban összeér a föld és az ég: minden érték — tudomány, hatalom, művészet — Istentől származik, az ő dicsőségét szolgálja. A mindent átható vallási érzületnek az egyház adott szabályt és irányt: a lelkeket egyetemes kötelékben egyesítette, a Regnum Dei optikájában. Röviden lehetetlen kibontani a keresztény nevelési eszmény gazdagságát, csupán néhány csomópontjára irányítjuk figyelmünket. Először is a keresztény nevelés Krisztus-központú: O az egyedüli eszménykép, akiben az erkölcsi tökéletesség, mint Isten emberré vált Fiában szemléletessé vált. A keresztény célja az, hogy olyanná legyen, mint Ő volt (Mt 23/1.10). Másodszor: transzcendens, azaz halálon túli perspektivájú, sőt a halált a beérkezés és az üdvösségre jutás eszközeként értelmezi. Ez a szempont minden földi tevékenységet átitat és célra rendel. Harmadszor: egyetemes. Minden embert érint, történelmi időtől és földrajzi helytől függetlenül, aki elfogadja a hit megszólítását. Nem tesz különbséget férfi és nő között, s nincs benne társadalmi helyzettől való függőség sem (Gál 3,26-28). S végül negyedszer: voluntarisztikus, tehát az akaratot célozza meg. S mivel az akaratot teszi a személy életének kormányosává, ezért szeretet-indíttatású. Mert az értelemnek, a hittel megvilágított értelemnek fontos felismerési szerepe van, de nincs benne hajtóerő. A „halló szívet", az „érző szívet" kell megtenni az Istennel együttműködő önépítés alapjává. Mindez nem spekulációnak és elméleti elmélyedésnek a végeredménye, hanem egyetlen személyt jelent: Jézus Krisztust. S mivél a modern pedagógia — nagyon helyesen — megkülönbözteti az oktatási és a nevelési célt, így mi is e két szempont szerint térképezzük fel vázlatosan a Megváltó pedagógiáját. Úgy tanított, mint akinek hatalma van (Mt 7,19) Jézus tanítói működésében a kiindulópont öntudata, ill. prerizebben: preegzisztenciája. O az Ige, a Logosz, Őbenne mondta és mondja ki magát a láthatatlan Isten, az Atya. Őáltala válik teljessé Isten önközlése és kinyilatkoztatása. Ilyen értelemben egészen kategorikus és teljesen tekintélyi alapú tanítással állunk szemben. Az „én vagyok" kijelentések (Jn 6/35; 11,25) arra utalnak, hogy neki nincs szüksége a hallgatóság kegyeit keresni. Nem kell mérlegelnie azt, hogy milyen hatása lesz egy-egy mondatának. Egyedülálló isteni öntudata az igazságnak azt a magától értetődő biztonságát hordozza, hogy ami egyáltalán fontos lehet Isten ismeretében és a vele való kapcsolattartásban, valamint az Isten akarata szerinti emberi életvezetés kérdéseiben, — Ő mindazt érthetően, feldolgozhatóan kimondja és közli. A Fiú, az Ige megtestesülésével már a földi életben meghirdetődik és megragadhatóvá válik Isten Országa, s ennek az atyai uralomnak az igazságban kimondásával erői is mintegy működésbe lépnek Jézus tanításának lényege, hogy általa Isten Országára lehet rábukkanni. A földben elásott kincs és a gyöngykereskedő (Mt 13,44-46) példázatokban az igazságra találó embert rajzolja meg. Az egyik véletlenül talál rá az értékre, a másik hosszas és tudatos keresés után jut birtokába. De mindkét találkozásnál az a döntő, hogy az ember egy olyan mindenekfeletti értékhez jut, amelyért érdemes minden más értéket feláldozni, amelyért érdemes az egész emberi erőfeszítést mozgósítani. A teremtményt kimondhatatlan örömmel tölti el a végletesre rátalálás. így Jézus egyszerre mutatja be az Istennel való közösségre jutás egyedülálló, minden emberit túlszárnyaló értékét, valamint azt a gondolatot, hogy ezért a kincsért a legszenvedélyesebben kell lemondani mindarról, ami addig az embert jellemezte. Minden pedagógus sokszorosan tapasztalja, hogy mennyire nem homogén az a közösség vagy társaság, amelyet oktatnia kell. Ha Jézust vesszük szemügyre, azt kell megállapítanunk, hogy még inkább érzékelte ezt a nehézséget. Neki gondolnia kellett kortársaira is, de az utókorra is. S kortársai az ókori mezőgazdasági kultúrában éltek, voltak közöttük írástudók és analfabéták egyaránt. Az utókor még sokszínűbb tömegeket és rétegeket jelent: minden kor minden emberének értenie kell — életkortól, műveltségtől, civilizációtól függetle62
