Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)

1993 / 1. szám - MEDITÁCIÓ - Barlay Ö. Szabolcs: Jézus agóniája és a mi agóniánk

szándéka mindazzal, ami itt körülötte, vele és benne történik. A „miért hagytál el en­gem" kérdés már itt elkezdődik, de nem lázadva, hanem az alázatnak abban a tudatá­ban, mely végig kielemezhető Jézusunk magatartásában, és amelyet így lehetne megfo­galmazni: „hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg". Ezért nem esik két­ségbe. Ezért talál megoldást az egyre mélyebb imádságban: „...és még buzgóbban imád­kozott..." (Lk 22,44). A kétségbeesés helyett imádkoznunk kell nekünk is saját agóniánk órájában, hogy vá­laszt próbáljunk kapni az Atyától: mi a szándéka velünk? Ugyanazokat a szavakat mondhatjuk, melyekkel Jézus fordult újból és újból az Atyához, — és kérhetjük, hogy ha nincs más lehetőség, ha „ki kell üríteni a szenvedés kelyhét", akkor adjon lelkierőt. És ezt mi is megkapjuk, úgy, ahogy Jézus agóniájánál is történt: „Megjelent neki az égből egy angyal és megerősítette" (Lk 22,43). Ez a megerősítés nemcsak ideig-óráig tartott és nem csak jelképesen értendő. Feltűnő változás állott be az Úr Jézus magatartásában. Félelmét le tudta győzni, gyötrődés he­lyett olyan elszántság vett erőt rajta, hogy meglepte az alvásukból felriasztott tanítvá­nyokat, de a letartóztató különítmény tagjait is. Ha magyarázatot keresünk arra az isteni nyugalomra, arra a fenséget árasztó méltóságra, mellyel bírái, kínzói és halálát követelő ellenségei előtt állt, akkor a getszemáni agónia eme jelenetéhez kell visszatérnünk, az égből kapott isteni megerősítés tényéhez. Méltósággal viselt magatartása, isteni nyugal­ma felbőszítette Pilátust is, aki képtelen volt megérteni, hogy Jézus, akit ő maga is ártat­lannak ítélt, miért hallgat és miért nem válaszol, miért nem védekezik? „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!" (Mk 15,5). — Az emberek legtöbbje a szenvedés óráiban elveszti önuralmát, ennek következtében kivetkőzik önmagából. Agóniáink idején mérhetjük le karakterünk valódi fajsúlyát. Éppen ennek fényében kell szemlélnünk az Úr Jézus minden elképzelést felülmúló, méltóságteljes viselkedését a passió alatt. Még hóhérai is megkövülve figyelték. „Amikor a százados, aki szemben állt vele, látta, hogyan lehelte ki a lelkét, kijelentette: Ez az ember valóban az Isten Fia volt" (Mk 15,39). URUNK JÉZUSUNK, Tudom, hogy éppúgy viselkedem a Getszemáni kertben történtek idején, mint apostola­id. Mégis kérlek, hogy követni tudjalak, amikor imádkozni és virrasztani hívsz szenve­déseim óráiban. Ne engedd, hogy kétségbeessek. Erősíts meg kegyelmeddel, hogy én is el tudjam fogadni az Atya akaratát és Téged követve, példád nyomán keresztényhez il­lően viseljem megpróbáltatásaim keresztjét. Amen. (Részlet, a szerzőnek a BENCÉS KIADÓNÁL megjelenő'könyvéből.) Szerkesztőségünk mindenekelőtt azokkal a kéziratokkal foglalkozik, melyeket a közreműködő szerzők felkérésre írnak. Az önként jelentkezőktől kérjük, hogy tervezett írásaikat, illetőleg azok vázlatát a jelzett határidők előtt ÖT HÓNAPPAL szíveskedjenek a szerkesztőségbe eljuttatni. 47

Next

/
Thumbnails
Contents