Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - KÖRKÉP - Temesszentandrási Péter: "... Egyikünktől sincs távol" - Isten megtapasztalása életünk eseményeiben
szí: mielőtt mi keresnénk Istent, ő már előbb ténylegesen ránktalált. Ezután Jézus példázataiban a szimbolikus látásmód konkrét megvalósulásának mintáját tárjuk fel. Végül azt világítjuk meg, hogy milyen feltételeket kell nekünk, embereknek teljesítenünk ahhoz, hogy Isten az élet történéseiben megtapasztalható legyen számunkra. 2. Az istenmegtapasztalás mai szituációja. A jelen írás keretében néhány, témánk szempontjából fontos mozzanatra kívánunk szorítkozni. Napjaink „jól szervezett" társadalmaiban egyre kevésbé találkozhatunk egyéniségekkel; egyre több a „funkcionárius", a „társadalmi szerepet játszó" ember, s így egyre kevesebbszer találkozunk a szabad emberi cselekedetekből fakadó személyes megnyilvánulásokkal. Ily módon nem könnyű a világot s benne az eseményeket egy végtelen, személyes Szeretet önkifejezéseként meg1 tapasztalni, hiszen a mindennapokban nem erre a szemléletre hangolódunk rá. A legtöbb megvásárolt cikk manapság futószalagon gyártott, gépek személytelen terméke. A tonnaszám kidobott és „hulladékként" összegyűjtött kenyér látványa például aligha mélyíti el azt az idősebbekre még jellemző felfogást, hogy a kenyér „élet", az Isten mindennapi ajándéka, felénk forduló szeretetének szimbóluma, szentsége. Egy amerikai tömegkommunikációs szakértő kimutatta, hogy a „modem" tévé-kultúra szinte kizárólagos kommunikációs modellje a „show", vagyis minden információ lényegében a szórakoztatásra van kihegyezve, hogy az alapjában véve érdektelen és közömbös nézőt „megmozgassa". A valóság sokak számára jelentéktelen és totális „peep- show"-vá züllik, amely csak annyiban jelentős, amennyiben élvezetet kínál. A valóság megtapasztalása végső soron személytelen történés, semmi nem olyan jelentős, hogy „szíven találjon". Az ilyen fogyasztói módon észlelt valóság nem lesz át-látható, hiszen az anyagiaktól „megszállott ember" képtelen Isten szólítását meghallani, figyelmét a dolgokban megjelenő „tulajdonképpeni" valóságra irányítani. Közismert, hogy korunkban a természettudományos, matematikai-technikai gondolkodásmód uralja az egész kultúrát. A valósághoz való technikai-uralkodó jellegű közeledés nem teszi lehetővé, hogy a világban Isten adományát lássuk. Ha a létezőket instru- mentalizálom, egy cél elérése érdekében eszközzé teszem, akkor már nem a teljes létét vettem figyelembe, hanem csak azokat a mozzanatokat, amelyek a célom megvalósításához számomra fontosak. A természettudományok által leírt törvényszerűségek mindig elvontak, hiszen a valóságnak csak egy adott szempontjára, ti. az állandóság, az azonosság mozzanatára figyelnek. Ezért, aki meg van győződve arról, hogy az egész valóságot abszolút, és a természettudományos értelemben vett törvényszerűség járja át, annak gondolkodási rendszerében a szabad és személyes, tehát az egyedi, az előre ki nem számítható megnyilatkozások nem illenek bele. Az ilyen nem várt újdonságot, hiszen az előre le nem vezethető mozzanatok a rendszer „áttörését" jelentenék, olyan „működési zavart" okoznak, amely mindenestül csak negative értékelendő. Természetesen a valóság matematikai leírása adott esetben hasznos lehet, de magát a valóságot matematikailag konstruáltnak tekinteni — egyoldalúság. A valóságban (a természetben) számlálható tárgyak vannak, de maga a valóság nem számszerű. Egy egyszerű példa jól szemlélteti ezt. Számtanilag négy alma könnyen elosztható négy gyermek között, a valóságban azonban adott esetben vita keletkezhet a gyerekek között, mert ízben, színben, méretben, látványban stb. erősen különböznek az almák. Nem lehet feladatunk itt az abszolutizált természettudományos szemlélet egyoldalúságának részletes bírálata. Témánk szempontjából azonban annyit megjegyzünk, hogy az emberi értelem nemcsak konstruálni tud. Szellemünk aktivitása nem merül ki abban, hogy technikai módon „preparálja" a valóságot. Lényegi és döntő tevékenysége éppen az, hogy a valóságot nem torzítja el, hanem a maga másságában engedi megnyilvánulni. Egyedül a szellem az, amely eléggé rugalmas és erős ahhoz, hogy a tőle különböző valóságot mint különbözőt ragadja meg. Ez a sajátos szellemi aktivitás már utal arra a sze- retetre, amelynek éppen az a lényege, hogy a másik személyt a maga teljes mivoltában, 35
