Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Brückner Ákos Előd: Házonbelüli párbeszéd - lelkiségek, egyházközségek dialógusa hazai egyházunk életében
kívül hagyja a másikat, sőt ellentpontoz neki. A konferencia bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy ezt az akkoriban számításba vett veszélyt a lelkiségek esetében sikerült elkerülni. Ami ennek a találkozónak a légkörét jellemezte, a nyílt szó, a Szentatyával való táviratváltás hitele, a Szegény Iskolanővérek kedves egyszerűsége, püspökeink közvetlensége, — megújulásunk reménye és tavasza volt. Ma is (vagy ma még inkább) érdemes végigtanulmányozni a találkozó négy referátumát a Vigília 1989/7. számában (P. Cordes, a Világiak Tanácsa vatikáni alelnöke, M. Camisasca római szemináriumi rektor, Békés Gellért, Lukács László előadását). „Mint jól tudjátok, az egyház mozgalom" — jelentette ki a pápa hét évvel korábban, 1981. szept. 17-én az egyházi mozgalmak vezetőinek első találkozóján. „Az egyház mozgalom és titok, az Atya örök szeretetének, atyai szívének titka, amelyből a Fiú és a Szentlélek küldetése kezdetét veszi. Olyan mozgás ez, amely Isten szívéből indul és az ember szívébe érkezik, s a megújult szívből indul ki újra, hogy besugározza és átalakítsa az ember életének újabb területeit... Az egyház mozgalmainak tükrözniük kell annak a szeretetnek a titkát, amelyből az egyház született és folytonosan születik..." Hogy a magyar kisközösségek és megújulási mozgalmak hogyan születtek, hogyan kezdett a hetvenes évektől kezdve a „lakáskereszténység" résztvenni a plébánia életében, és kinek mi a teendője, hogy mindez teljesen beleépüljön a hivatalos egyház életébe, — ezt Lukács László említett előadása foglalta akkoriban össze. Két és fél évvel később hazánkba látogató pápa püspökeinkhez intézett beszédében többek között ezt mondotta: „Fontos, hogy hasztalan siránkozás nélkül a Lélekre hallgassunk és kitartó következetességgel nekirugaszkodjunk a jövőnek. Úgy azonban, hogy a körülmények fényénél meglássuk, hogyan lehet és kell a jelen pillanatban Isten Országát építeni." Az 1989-es fórum olyan mély benyomást tett a résztvevőkre, hogy az éppen megalakuló Országos Lelkipásztori Intézet első feladata egyikének tartotta a további találkozások lehetőségének szolgálatát. Igaz, eleinte gyarló körülmények között, a részvételi létszám korlátozása mellett, de mégis kialakult a lelkiségek rendszeres találkozási rendje. Évről-évre október első szerdája délután — a liturgikus naptárban csupa karizmatikus ízű nap! — még csak a vezetőket hívhatta meg az Intézet, február első szombatján pedig lelkiségenként 2-3 képviselő is jelent szokott lenni a jó félnapos találkozón. Mindkét alkalommal nagy hangsúly van a közös imádságon (akár zsolozsma, szentségimádás, szentmise vagy spontán ima az). A februári összejövetelen egy-egy püspök elnököl, s rendszerint egy teológus tanítását gondolják át a résztvevők. Az együttlét másik szakaszában minden egyes képviselt közösség elmondja az elmúlt időszak tapasztalatait. Az egyes találkozók sajátos belső fejlődési ívet mutatnak. A fórumokon készült feljegyzések nyomán elmondható, hogy 1989. okt. 4-én az újratalálkozásnak örültünk, és egymás beszámolójában minden pozitív ténynek. A közösségek keresték, hogyan válhatnának a helyi egyházközségekben elfogadottá. Takács Nándor püspök jelenlétében 1990 februárjában már kezdett kijegecesedni, miként segíthetjük elő országos vagy regionális találkozók eredményességét, természetesen az egyes lelkiségek sajátos programjainak tiszteletbentartásával. 1990 őszén az élet számtalan jeléből meríthettünk erőt. Sürgetővé vált egy ismertető füzet kiadása, hogy a bárhonnan jött érdeklődőt tájékoztatni lehessen a számos közösségről. Az 1991 februári találkozó Katona István püspök vezetésével annyira tevőképesnek bizonyult, hogy a Lelkipásztori Intézet gondozásában Pünkösdre elkészült az „Ismertebb lelkiségek a magyar egyházban" című füzet, mely 19, vagy szerzetesrendhez kapcsolódó régebbi gyökerű, vagy újabb keletű közösséget mutat be. Sajátos értéke, hogy minden egyes lelkiség önmagát jellemzi és címét is megadja. — A találkozók ezután egyre több résztvevővel s egyre elevenebben folytak. A diakónusok képviselője is megjelent. Reményt keltett az, hogy előbb-utóbb a hazai felszentelt diakónusok egymást segítő közösséget alakítanak ki — a kalocsai minta nyomán — amellett, hogy az egyházmegye életében is intenzíven részt vesznek. A pápalátogatást követő találkozókat egyre inkább az új evangelizáció lendülete járta át. Ács István püspök vezetésével 1992 februárjában a megjelentek azt keresték, mit akar velük az Úr Lelke. Nagy családdá kell az egyháznak alakulnia, hogy mind a társadalmi vákuum, mind a nem hiteles vallási jelenségek áldozatai otthonra találjanak benne. Ha 254