Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 4. szám - KÖRKÉP - Pákozdi István: Párbeszéd-keresés a média labirintusaiban
mondják: Végre a mi gondolataink is hangot kapnak a katolikus műsorban! — A pápa egyik latin-amerikai útján mondta: „A rabszolgakereskedelemnek sohasem szabad megismétlődnie!" A több százezer néző és hallgató között volt, aki örömmel hallotta az új veszélyek között az egyház ősi igazságát, másokat kielégítetlenül hagyott, általánosnak bélyegezték. Mindezek ellenére a téma a pápai igehirdetés része volt, és bizonyára a beszéd megszerkesztésekor is tudták, milyen hatások várhatók. Mit várhatunk el mint nézők és hallgatók, és mit nem? Egyetlen rádióműsor vagy televíziós egyházi, vallási adás sem tehet csodákat: márcsak azért sem, mert szűk műsoridőben jelentkezik (mégha ezt egyes pártok soknak is ítélik). Nem tehet csodákat, mert bármennyire is „átütő" tekintetű, hangú, dialógusteremtő szereplőkkel is készülnek, a párbeszéd egyik alapkövetelménye, a személyes jelenlét mégis hiányzik. Ezt igyekeznek pótolni a közvetlen megszólítás, a gesztusok, a színek, az érthető hang, stb., mégis, a hallgató, a néző fizikai jelenlétének hiánya leküzdhetetlen. A médián jövő üzenettől azonban várható az, ami minden jól továbbított üzenettől: a becsületesség, a tisztesség, az igazság, a hűség, az üzenet tüzének ereje. A Lumen 2000 sorozat eddig ismeretlen egyházi eseményei és hittörténései keveseket hagynak közömbösen, legalábbis elgondolkodtatnak. Bárcsak minden hitről, vallásról, egyházról szóló műsor elérne ennyit! A MISZTÉRIUM KÖZVETÍTHETETLEN, A TANÚSÁGTÉTEL NEM. Ahogy egy hittanóra soha sem válik szentmisévé, úgy a rádió-tévé istentiszteletek vagy egyéb szentségkiszolgáltatások sem részesítenek magában a misztériumban. Bekapcsolhatnak egy ünneplő közösségbe, akár a világegyházba, szinte ott érezhetjük magunkat a Szent Péter téren, a szentségi jelek távolsága, a részesedés hiánya azonban az érzelmi azonosulás ellenére is akadályoz a teljes ottlétben, részvételben. Áhogy telefonon át nem lehet gyónni, úgy rádión-tévén keresztül sem lehet Eucharisztiában részesülni. Korunknak ez a ténye új fénybe állította például a lelkiáldozás értékét mindazoknak, akik jogilag-erkölcsi- leg ténylegesen nem áldozhatnak. Valami hasonlót jelent a médián át követett szentmise a betegek, a mozgásképtelenek, az öregek számára. Részesedés a meghívásban, az ünneplésben, a liturgikus szövegek, imádságok együtt mondásában, mindez vágyat ébreszthet a nézőben, a hallgatóban a valóságos részesedésre. Nagyon alkalmas előkészítés a misztériummal való személyes találkozásra a média útján való ráhangolódás. Egy-egy istentisztelet közvetítése sokak közös istenélményét hozza közel hozzánk. A vallási és egyházi műsorok alkalmasak arra, hogy az „Isten-távolság" manapság sokszor érezhető tünetét orvosolják. A kultúrtörténeti, vallástörténeti ismertetések felfedik sok szokás, gesztus, elnevezés, személy, ünnep igazi valóságát, történeti kialakulását, mai súlyát. Egy-egy tanúságtevő vallomása, élettörténete, megpróbáltatása, tapasztalata pedig kifejezetten lelkesít, nevel, bátorít a hitben. Ha egy Dachauból, Auschwitzből életbenmaradt hívő szólal meg a képernyőről és hiteles Istenbe kapaszkodásról beszél, az nemcsak „megható", hanem hitével való azonosulásra is szólít. Amíg a szószékek magasából sokszor nem lehet látni a prédikáló pap arckifejezéseit, a képernyőn ez is lehetséges; a Transcendens szinte átsugározhat egy-egy tanúságtevő arcán, szemein, mimikái játékán keresztül. Bár a meghitt események, az imádság bensőségessége, az Istennek való önátadás veszteség nélkül nem közvetíthető, ezért elsősorban csak azok számára van mondanivalójuk, akik hasonló közegben élnek, már voltak ilyen élményeik, maguk is így élnek. Magyarázó szavak, értelmezések nélkül sok gesztus nevetséges, vagy színpadias lehet egy kívülálló szemében. Ne felejtsük el azonban, hogy amint a szentségek parányi jelei, anyagai csodálatosan rejthetik magukban az örökkévalóságot, — úgy erre rá kell döbbenniük azoknak is, akik csak távolabbi „szemlélői" a liturgikus eseményeknek. A PÁRBESZÉD-KERESÉS JÖVŐJE. A szakmai járatosságnak manapság talán legfőbb kritériuma a prognosztizálás: aki tud, mer jósolni szakterületén belül, azt tartják „profi szakembernek". A média alakulásáról, fejlődéséről, jövőjéről beszélni veszélyes vállalkozás, mert a technikai haladás, a bennük dúló „háború" vagy éppen az irántuk tanúsított tolerancia kiszámíthatatlan új fordulatokat hozhat. Olcsó és alaptalan minden prófécia, ám az alapelveket a jelen helyzet alázatos belátásával megfogalmazhatjuk. Günter Biemer 232
