Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 4. szám - KÖRKÉP - Kremer, Jacob - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Konfliktusok és megoldások az egyházban a Biblia alapján
sekről, mint amilyen például a tanári megbízás visszavonása. Hiszen ezek, amint a gyakorlat mutatja, sokszor kontraproduktívnak bizonyulnak. Ez nem jelenti azt, hogy a hivatalviselők nem foglalhatnak állást, hogy nincs joguk figyelmeztetni az egyház hitvallásától való eltérésekre; ez kötelességük is, néven kell nevezniük a tévedéseket. A fegyelmi intézkedéseknél azonban sokkal többet tehet a konfliktusok megoldásának érdekében az általános műveltségi szinthez szabott érvelés. Már Pál is tudatosan törekedett az argumentáló vitára, s leveleinek olvasóit felszólította, hogy maguk ítéljenek: „Értelmes emberekkel beszélek: ítéljétek meg magatok, amit mondok" (lKor 10,15). Eyen vonatkozásban érdemes azt is végiggondolni, hogy a II. Vatikánum zsinati atyái a „Dei Verbum" hittani rendelkezés megfogalmazásakor kerülték a tévedések sommás és nem differenciált elítélését, — nem úgy, mint az előkészített séma (és a lelkipásztori levelek szerzője). Az egyenes beszéd követelménye Korunkban, amikor minden megkeresztelt embert arra buzdítanak, hogy az egyház nagykorú tagjaként vegye tudomásul, hogy feladata a kapott karizmának megfelelően továbbadni az Evangéliumot, arra is joga van, hogy maga alkossa meg az ítéletét a tév- tanokról, — természetesen figyelembe véve a hivatalos egyházi megnyilatkozásokat. De kötelessége egyenesen kimondani azt is, hogy hogyan ítéli meg ő maga az egyházban végbemenő folyamatokat. Amit Aquinói Szent Tamás mond a Gál 2,11-14 magyarázatához csatoltan, nemcsak a középkorban volt érvényes, hanem ma is az: „Az elöljáróknak (praelati) példa az alázatosságra, hogy ne tartsák méltóságukon alulinak, ha kisebbek vagy alattvalóik javítják ki őket, az alattvalóknak pedig példa a buzgóságra és a szabadságra, hogy ne riadjanak vissza a prelátusok kijavításától, különösen ne akkor, ha az eljárás nyilvános és a tömegek számára veszedelmes." A bizalmatlanság gyökerei Ebben az összefüggésben emlékeztessenek a keresztények arra, hogy Mk 10,41-45 szerint az egyházi vezetőknek abban kell különbözniük a világi uralkodóktól, hogy számukra nem a hatalom és a tisztelet a fontos, amint azt már az első Péter-levél is bírálja (lPét 5,3). Ezért szégyellnünk kell mindannyiunknak magunkat a sok keresztény és nem keresztény ember szemrehányása miatt, amely szerint Rómának, sok püspöknek és papnak csak a hatalom a fontos, hogy megőrizzék mindazokat a jogokat, amelyeket az egyház nem éppen dicsőséges történelme folyamán megszerzett. Ami a múltat illeti, egyházunknak ezzel az „árnyékával" — amelyre megannyiszor csodálatos egyházi paloták, apátságok, síremlékek és hasonlók emlékeztetnek — együtt kell élnünk az emberi gyengeségnek alázatos megvallásával. Itt az ideje, hogy kerüljünk minden olyat, ami a hatalmi törekvéseknek, a felfuvalko- dottságnak, vagy az igazság manipulációjának akár csak a látszatát is kelthetné. Ide sorolható a valódi dialógus megtagadása keltette botrányok elkerülése (például olyanok megbüntetése, akik kritikusan fölemelik a szavukat). A rágalmazó iromány (M. Baigent és R. Leigh: Verschluss-sache Jesus) sikere a könyvpiacon ijesztő jele annak, hogy a legszélesebb rétegek hogyan ítélnek vezető egyházi körökről, s hogy mit tételeznek fel róluk még ma is. Ebben a vonatkozásban fel kell tenni azt a kérdést is, vajon az egyházi vezetőknek ez a rossz image-a végső soron nem azáltal jött-e létre és nem azáltal marad-e fönn, hogy nagyon kevesen emelték fel és emelik fel bátran a szavukat, mint Szent Pál. Nem önelégült kritika A konfliktusok megoldására vonatkozó bibliai utasításoknak megfelelően azonban az egyház minden tagja, aki tudja, hogy megilleti a jogos kritizálás joga, kötelezve van arra, hogy kritikáját nem önelégült, becsvágyó, ne érvényesülni akaró és felszínes elismerésre törekvő formában adja elő. Nekik, tehát mindannyiunknak szól a Bibliában többször kimondott figyelmeztetés, hogy Jézus alázatos példája legyen tájékozódási pontunk (vö. Fii 2,5; Mk 10,45), s hogy mindenben a szeretet (agapé) vezessen bennünket (vö. lKor 13). Ehhez a szeretethez — és a konfliktusok feloldására irányuló minden jogos megnyilatkozás alaphangját ennek kell megadnia — hozzátartozik egyrészt saját gyengeségünk szerény megvallása („miért nézed a másik ember szemében a szálkát..."), másrészt az 2.25
