Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - KÖRKÉP - Németh Géza: A bibliai üzenet megismerésének útjai és tévútjai
tett mű, amely a történeti Jézus Krisztust „dokumentálja". Vannak ugyan biblián kívüli forrásaink is, ám azok szórványos volta csak kiegészítheti azt a teljes képet, amit az Újszövetség ad. Ám a Krisztus-hithez nemcsak a történeti Jézus ismerete és tisztelete tartozik, hanem éppen abból következik az élő, velünk lévő Feltámadott hite is. A Szentiélekről szóló misztérium így válik lélektanilag is mérhető tapasztalássá. Az inspiráció (a Szentírás Istentől akkor és ott történő ihletése: az illumináció) az olvasás és a hallás közbeni megvilágosodás tapasztalatában igazolódik. Ez a Könyv azért egyedüli, mert nemcsak Krisztusról szól, hanem ma is Krisztus szól belőle. Ennek nyomán a mai egyház (és olvasó, hallgató) hittapasztalata azonos az ősegyházéval. Az akkori igazság (logosz) ma is megvilágosító és életmegváltoztató hatalom (dü- namisz). Ezért a szentírásmagyarázat — ha igazi —, akkor nem csupán ismeretközlés, meditáció, vallásos elmélkedés vagy moralizálás, hanem mindenekelőtt az „itt és most" aktualitásában felforrósodó és megelevenedő Üzenet. Ebből az is következik, hogy különbség van a Szentírás generális tanításai és aktuális próféciája között. A Szentírás mérhetetlenül gazdag „adattárából" a Szentlélek hívja fel „képernyőnkre" az aktuális üzenetet. A keresztyén ember akkor tapasztalhatja meg a Szentírásból az éppen ma és éppen neki szóló üzenetet, ha azt kitartóan olvassa, ismeri összefüggéseit. Áz Üzenet meghal- lásának lényeges spirituális előfeltétele a ráhangolódás. Ez azt a belső készséget jelenti, hogy jelenlegi gondolkodásunk és életvitelünk más, isteni alternatívájára is felkészülünk. A Szentírás „elhallgat", ha meghallott szavának nem vagyunk készek engedelmeskedni, ám folyamatosan „vezet", ha követjük útmutatását. A mai próféciaként felhangzó egykori írott Ige nemcsak az individum, de egy-egy korszak közegyházi, népi, nemzeti, sőt emberiségtörténeti összefüggéseiben is érvényesen megszólal. Az aktuális prófécia gyakran a konfliktusok és az ellenállás leküzdésével érvényesül — néha az egyházon belül is. Ám — kérdezhetjük — miből tudhatjuk meg bizonyossággal, hogy egy-egy személyes vagy kollektív Szentírásra vonatkozó üzenetben nem pszichológiai öncsalásnak vagyunk áldozatai vagy egy-egy magacsinálta próféta akar minket félrevezetni? Az válaszolnám az önkényes (tehát téves) szentírásértelmezésnek legalább három ellenpróbája van: 1) Az „itt és most" üzenetének összhangban kell lenni az „akkor és ott" körülményeivel, valamint a konkrét mai üzenetként felfogott gondolattartalomnak az egész Szentírás szellemiségével. 2) Az egy-egy személyre vagy kollektivumra vonatkozó konkrét felismerésnek összhangban kell lenni a kétezeréves egyház ökumenikus konszenzusával éppenúgy, mint a mai egyház spirituális érzékenységével. Az egyháztörténeti tapasztalat azt mutatja, hogy az egyház spirituális érzékenységét nem mindig képviselték az adminisztratív egyházvezetések — tehát egy-egy „prófétai" Üzenetre hivatkozó mozgalom értékelésénél egyenlő arányban kell tekintetbe venni a „szenteket", a „tudós teológusokat" az adminisztratív pásztorokkal, ha az egyház konszenzusát keressük. 3) A jézusi próba se hanyagolható el: „gyümölcseikről ismeritek meg őket", azaz egy-egy „elhivatottság" próbaköve, hogy tevékenységével építi-e az egyházban és a világban a jézusi értékrendszert. A jézusi értékrendszer dogmatikai hitelessége azonban minden esetben a jézusi etika mérlegén minősíthető. A huszadik század nagy ökumenikus eredményének tekinthetjük, hogy a fentiekben előadott gondolatok mind a római katolikus, mind a történelmi protestáns egyházak köz- megegyezésévé váltak, mivel a kereszténység mindkét áramlata századunkban erőteljesen fordult közös gyökere, a Szentírás felé. A Szentírás megértésével kapcsolatos növekvő ökumenikus konszenzus azonban nem feledtetheti el velünk, hogy századunkban jelentős bibliaértelmezési tévutakkal is találkozhatunk. 99
