Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - KÖRKÉP - Niewiadomski, Józef - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Egy dogmatikus elgondolkodik Istenről és a világról
tíve ítélendő meg. Először is a szelektív megközelítés hozzátartozik az emberi élet feltételeihez: nemcsak azt válogatom ki, ami megfelel nekem, hanem elsősorban azt, ami emeli életem minőségét (ez a vallásosság hagyományos szótériológiai megközelítése, amely egyensúlyban tartja a korlát és az úttest perspektíváját). Vallásszociológiai szempontból ez a megközelítés nem tetszőleges. Ellenkezőleg, az élő vallás szükségképpeni feltétele: a szervezett vallásosság mindig olyankor roppan össze, amikor már többé nem képes integrálni az élet primér szükségleteit. A vallásosságnak azok az elemei, amelyeket az emberek nem vesznek tudomásul (mindazok a hagyományok, amelyek a szelektív elsajátítás során figyelmen kívül maradnak), vagy nem felelnek meg embertársaink szükségleteinek, vagy pedig az egyháznak nem sikerül fölmutatni róluk, hogy összefüggenek életünk gyújtópontjaival (itt kereshetjük a hagyományos ifjúsági munka bizonyos mértékű összeomlásának az okát is; s ebben az összefüggésben nem csupán ajánlatos, hanem szükségszerű új stratégiákról gondolkodni). Másrészt viszont — s ez az egyik dogmatikai alapja a barkács-vallásosság pozitív megítélésének — a szükségletekhez igazodó vallásosság iránti vonzalomban a bibliai örömhír inkamációs jellege tükröződik vissza: a mai emberek konkrét (és az egyházon kívüli) félelmei és reményei nem csupán az egyháznak a félelmei és reményei is, hanem főleg Istené. A bibliai Isten mindig kíséri az ember konkrét életét, bár legtöbbször „anonim módon és nem kifejezetten" (a dogmatikai korlátok nélkül való zsúfolt utat egyáltalán nem hagyta el Isten). Világunk nem annyira istentelen, mint amennyire szeretnék a frusztrált — vallásos színezetű — kul- túrkritikusok (s nem azért, mert mi gondoskodunk róla, hanem mert Isten maga határozza meg a világban való jelenlétének az útjait). Azok a panaszok, hogy „a kultúra nem keresztény", először is abból fakadnak, hogy nem vagyunk készek vagy képesek fölfedezni és megnevezni Istent, aki már jelen van abban a kultúrában. Mielőtt tehát az „újraevangelizálást" újramisszionálásnak fognánk föl, dogmatikailag kell megértenünk Istennek a jelenben megtalálható sokféle nyomát. E munka nélkül Isten megtestesülésének a megvallása csak az ajkak vallomása marad. De meg kell jegyeznünk, hogy az említett összefüggések az utóbbi évtizedekben a középeurópai egyházakban jobban funkcionáltak a gyakorlatban, mint az elméletben. Sokszor megtalálták az utat egyszerűen úgy, hogy mentek rajta. III. Biblikus-dogmatikus eszmélődés az emberiség szükségleteiről, félelmeiről és reményeiről az Istennel való kapcsolatának a történetében, avagy az akkori és mai „országúti tapasztalatok" párhuzamos vonásai. Amint az eddigiekből kiviláglott, az Istenhez való logikai és biográfiai eljutás mindig szinkretikus magatartásban áll. Ez a különböző életrendeket és élethelyzeteket integrálja az istenképben. Egy ilyen szótériológiai sokrétűség legitim az egyházi hagyomány előtt, hiszen a bibliai istenkép jegyeit mutatja. A Biblia Istene olyan Isten, akitől nem idegenek az emberek szükségletei; sőt olyan Isten, akinek kommunikációs és átváltozó képessége egyenesen isteni predikátumai közé számítandó (vö. a pátriárkák történetét a hatalmas vitalitásával és életszeretetével). Az Istenhez való eljutás egy modem variánsa a kontex- tuális teológiákban található, és az általuk leszűrt következtetésben: Minden embercsoport, sőt minden egyes ember a maga hitét elvárásai és kultúrájának a jellege szerint alakítja. Az ilyen szótériológiai pluralizmus persze csak problematikánk kezdetét jelenti, és nem a végét. S csak akkor funkcionál, ha „nem nézünk nagyon a körmére". Ha az ellenkezője történik, nem tudjuk elkerülni a konfliktusokat. Mert a szükségletekhez igazodó vallásosság eleve konfliktusokkal terhes. Már csak azért is, mert ami az egyik embernek az üdvössége, az a másiknak lehet valami szörnyűség. A hagyományos, nyugaton évszázadokon át bevált megoldás, ti. absztrakció útján jutni el az ellentmondások síkjáról az általános érvényű síkra, vezetett el — az első részben vázolt — távolsághoz a normatív tételek és az ezektől a tételektől sokszor elszakadt ellentmondásos életvalóság között. A szisztematikus teológia egyik feladata az új dogmatikai kultúra kontextusában, amely 95
