Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Fries, Heinrich - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az ökumené mai állása - katolikus szemmel
TANULMÁNYOK Heinrich Fries AZ ÖKUMENE MAI ÁLLÁSA — KATOLIKUS SZEMMEL* Talán az lesz az első gondolatunk, hogy az ökumené állása katolikus szempontból egyszerűen „leállás". Ezt rögtön tagadom. Az ökumené állásán nem az egy helyben állást értem, hanem az ökumené helyzetét, amelyhez dinamika, feszültség és mozgás tartozik. Éppen ezért nem könnyű egy mondatban kifejezni az adott témát. Meg kell próbálni leírni a jelenségeket, utána járni okainak és motívumainak. A következőkben ezt szeretném tenni. SÜRGETŐ ÖKUMENÉ Az ökumené sürgősségének a tudatán a kereszténység szétszakítottsága miatt érzett fájdalmat értem, valamint az ennek leküzdéséért vállalt elkötelezettséget. Ez az érzés és törekvés Jézus végső rendelkezésének a tudatosításában gyökerezik: egyek legyenek a benne hívők, ahogyan Ő egy az Atyával, az Atya pedig ővele, hogy higgyen a világ (Jn 17,20-26). Ismeretes, hogy minden történelmi korban a Biblia valamelyik kijelentésének különleges kairosza, üdvösségtörténeti jelentősége van. Napjainkban Jézus e szavainak — A keresztény hit hitelének egyik feltétele, hogy a keresztények egyet akarjanak. A hitelességet gyengíti az egység hiánya, a kereszténységnek egymástól magukat elhatároló, a másikat elvető felekezetekre való szétválása. A jelen parancsa nemcsak a keresztény hit igénye és hirdetése, hanem ennek a hitnek a hitelessége is. Hogyan lehetne valaki meggyőződve a keresztény hit igazságáról — hangzik a jogos ellenvetés —, ha a keresztények éppen ennek az igazságnak a nevében harcolnak egymás ellen, vetik el egymát? Ezért a darabokra szakadt kereszténység állandó botrány, amely egyetlen kereszténynek sem lehet közömbös egyik felekezetben sem. Ehhez nem szabad hozzászoknunk. A szakadás gyöngíti a keresztény hitet is, tompítja reményét, korlátozza megváltó és megszabadító erejét. Az ökumené sürgősségének tudatát intenzívebbé teszi a világszerte uralkodó szekula- rizmus, amely úgy él, „etsi non daretur Deus" (mintha nem volna Isten), továbbá a nyugodt, azaz a mintegy magától értetődő, valamint a harcos ateizmus, s végül a mindent relativizáló szkepticizmus, amely csak egy dogmát ismer: soha nem kötelez semmi. Mindezek valláskritikailag kérdésessé teszik a keresztény hit feltételeit és lényeges tartalmát, illetőleg megkísérlik azokat mással pótolni. Közösen kell tehát tanúskodnunk róluk, ami nem jelent uniformizálást, hanem sokféleséget és megbékélt különbözőséget. A sürgősség tudata pozitiven is jelentkezik. A keresztény hittől összességében és kollektive várják a világban, hogy hozzájáruljon a humanitáshoz, — tehát nem csupán egy felekezettől —, az igazságosság és a béke biztosításához és fenntartásához, a szegény és Heinrich FRIES, a mai német teológia egyik „nagy öregje" (a közelmúltban töltötte be 80. életévét), a müncheni egyetem teológiai fakultásának ny. professzora évtizedek óta áll az ökumené szolgálatában. Szakreferensként vett részt a H Vatikáni zsinaton, számos könyve és szaktanulmánya jelent meg. A közölt fordítás „Damit die Welt glaube" c. könyvének (1989. Frankfurt) egyik fejezete alapján készült. (Zum gegenwärtigen Stand der Ökumene aus katholischer Sicht). 66
