Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 1. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Meghalt? - Visszatért? - Vélemények az újraélesztettek vallomásairól

Úgy gondolom — mondja a professzor — itt nem csupán hasonlatról van szó, hanem valóságról, ami a mindenségben különböző létrendben mutatkozik meg. A fény már je­len van az emberiség kezdeti, közösen megélt, egyetemes tapasztalatóban. Tehát ősi, örökletesen továbbélő hagyatékunk. A fény egyike azoknak az archetüposzoknak, őské­peknek, amelyeket Jung kutatásaiban felismert és tanítványai mind szélesebb jelen­tésben dolgoznak fel ma is. Utalnék itt a zürichi Jung-Institutra, ahol Helmut Bartz ve­zetésével százak tanulnak és kutatnak. A fény tehát a világ fizikai tényezőinek a „csúcsa". Max Planck kvantumelméletében Einstein az általa felismert állandóval határozza meg a fény és a sebesség összefüggését. A mai fizikában a fény adatai máris valami fogódzót, analógiát adnak. Szent Bonaventura a teológia nyelvén szól arról a „teremtetlen Fényességről", aki a világ minden „teremtett fényének forrása". — Az ősi fényfilozófiák hagyományait Platón fogja egybe. Nála az anyagi világ szellemi eszméi, az ideák a „Jó fényességében ragyognak". Szent Ágoston a gondolatot határozottabban fejti Id: „Isten az értelem fényessége..., általa lesz vilá­gos minden az értelem számára" (Soliloquia 1.1-3). Dante az 1 Paradiso első versszakában kiemeli: „Isten ragyogása mindenen áthatol. Ő az igazi és örök Fényesség..." Ekkor magamban én is keresni kezdtem azokat a helyeket, ahol a liturgia Isten fényes­ségét hirdeti. A hívek így könyörögnek az elhunyt lelkiüdvéért: „Az örök világosság fé- nyeskedjék neki..." — A karácsonyi ünnepi mise evangéliuma János prológusát idézi a világ világosságáról: „Kezdetben volt az Ige..., Isten volt az Ige... Benne volt az Elet... (Ó) volt a világosság, amely megvilágít minden embert... Mindannak, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten gyermekévé legyen... (vö. Jn 1,-12). ...És a fenséges húsvéti liturgia...! Boda professzor pedig az eddigieket Jézus önvallomásával zárja: „Azt a ragyogást, amit Te adtál nekem (Atyám), átadtam nekik... Ismerje meg ebből a világ, hogy Te küld tél engem, és hogy szereted őket, amint engem szerettél" (Jn 17,22-23). Lapzárta után, a tévé november 24-i adásában jankcruich István, Zürichben élő magyar építészmérnök beszámolt súlyos balesetéről és a neanimáció után is megmaradt élményeiről. A Nemzetközi Thanato- logiai Intézetnek dolgozik, ahol ma már 20 ezer, egymást nem ismerő, különböző felfogású reanimált egyén vallomásait tartják számon. Széli Margit Ha az erő és a hatalom szempontjából nézünk a világra és nem tapasz­taljuk meg a végtelen Erő és a legyőzhetetlen Hatalom jelenlétét. Úgy sóvá­rogjuk, hogy a fogyhatatlan Erő semmisítse meg a lázadásokat... Igen, de Is­ten nemcsak a hatalom Istene. Isten a Szeretet Istene, és — vállalva a szeretet gyöngeségét és oktalanságát — Krisztusban adta meg a válaszát a kérdező világnak. De — és ebben megingathatatlan a kinyilatkoztatás — „Istennek a balgasága bölcsebb az embereknél, és Istennek a gyöngesége erősebb az em­bereknél." (1 Kor 1,25) Belon Gellért püspök: „Élet a halálból" 53

Next

/
Thumbnails
Contents