Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - KÖRKÉP - Somfai Béla: Szervátültetés: a születésszabályozás vitáinak előjátéka
megcsonkítása árán saját életünket megmenthetjük, miért ne tehetnénk meg ugyanazt mások életének vagy egészségének megmentéséért? Szentírási és teológiai érvek alapján azt állította, hogy a Titokzatos Test aktuális (római katolikus) és potenciális (keresztény) tagjai között egység jön létre, aminek alapján „...a tag úgy viszonylik a társadalomhoz, mint a rész az egészhez, és ezért bizonyos értelemben mindannyian egymáshoz vagyunk rendelve."’4 Ennek a közösségi szemléletnek az alapján Cunningham az adományozónak jelentős kárt okozó szervátültetést is megengedhetőnek tekintette bizonyos esetekben. Véleménye szerint a látóképesség jelentős csökkenése ellenére is az egyik szem szaruhártyáját a teljesen vak személynek oda lehet adományozni feltéve, hogy a vak annak hasznát veheti. Ezért a halálhoz közelálló vak esetét kizárta. Ugyanakkor az életfogytig elítélt félszemű fogoly ép szemét vagy annak szaruhártyáját is odaadhatja, mivel szemére neki már nem lesz szüksége. Ezek a közösségi szemléletben gyökerező szélsőséges megállapítások ugyanazt bizonyítják, mint amit a test fizikai értelemben vett teljességére épített ítéletek. Az individualista és kollektív szemléletmód kiegyensúlyozásához tágabb keretű erkölcsi kiértékelésre van szükség. Ez azonban nem alakult ki az ötvenes évek vitáiban. A korszak egyik legbefolyásosabb moralistája, John Kelly is, aki végül az eljárás lehetősége mellett tört lándzsát, azt állította, hogy „...az egység elve nem ad alapot a testnek a felebarát javára történő még kisebb mértékű megcsonkítására (mutilatio) sem."13 Feltéve, hogy az nem okoz súlyos kárt az adományozónak, Kelly az eljárás lehetőségét a felebaráti szeretet általános törvényével indokolta meg, valamint azzal a ténnyel, hogy a pápai tanítás megelőzte az élő szerv átültetésével kapcsolatos erkölcsi problémákat és ezért nem alkalmazható az eljárással kapcsolatos kérdésekre. Kelly, valamint a mögötte lassan felsorakozó moralisták (McFadden, Connery, Palazzini, Guzetti) tehát nem a hagyomány keretei között találták meg az eljárás következetes elvi igazolását, és a vele kapcsolatos fizikai kár arányának egyértelmű meghatározását.16 A kialakult vita arra késztette XII. Pius pápát, hogy élete vége felé visszatérjen az egység elvével kapcsolatos problémákra. Noha az élő testből vett szerv adományozásának kérdésével kifejezetten nem foglalkozott, de 1954-ben és 1956-ban elítélte az egység elvének kollektív értelmezését. A pápai tanítás alapján tehát például vese átültetés lehetőségét nem lehetett azzal igazolni, hogy a kérdéses szerv a közösségi testület egy másik tagjának a céljait is szolgálhatja. Az egység elvének fizikai értelmezésével azonban a pápa nem akarta kizárni az emberi személyen végrehajtható testi veszéllyel járó kísérletezés vagy az élő testből vett szerv átültetésének minden lehetőségét. Egy kevésbé ismert nyilatkozatában 1958-ban leszögezte, hogy „...amint az egyes szervek alá vannak rendelve az egész szervezet érdekeinek, ugyanúgy az egész szervezet is alá van rendelve a személy lelki céljainak."17 Ezért a test vagy a szervek fizikai épségét veszélyeztető kísérleteket nem lehet elítélni mindaddig, amíg azok ezzel a tágabb értelemben vett személyes céllal összhangban maradnak. Egy másik megállapításában ugyanezeknek a magasabb személyes lelki értékeknek a védelmében megengedte az életet mesterségesen fenntartó eszközök használatának a megszüntetését is olyan esetekben, amikor a beteg öntudatának visszanyerésére már nem lehetett számítani. Az élet védelme addig kötelező, amíg az nem válik magasabb lelki célok megvalósulásának akadályává — mondta a pápa. A hagyományos értelmezés alapján az ilyen cselekedetet azonban az élet „közvetlen" kioltásának lehetett tekinteni. Az egység elvének ez a kiterjesztett értelmezése az elvnek a pápa által a korábban megállapított határvonalait is kéndésessé tette. Azokat nem lehetett többé minden esetben a test fizikai egységének határaival azonosítani. Ez az álláspont a művi sterilizációra vonatkozó korábbi tanításra is új fényt vethetett volna, de a személy magasabb lelki céljainak mérlegelése nem kapott szerepet ebben a kérdésben XII. Pius pápa korában. A következdes fejlődés ezen a területen megrekedt és a pápa korábbi tanítása tartotta meg az irányadó szerepd. A pápa korábbi tanítása szerint az egység elve nem alkalmazható olyan esetekben, amikor a művi sterilizáció a terhességgel létrejövő veszélyek megelőzésére irányul, vagy eugenikus célokat szolgál. Ilyen esetben ugyanis a méhkürtnek semmi köze sincs a ter37
