Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - KÖRKÉP - Pomogáts Béla: Evilág - túlvilág. Magyar költők a túlvilági létről
nyét idézem, ez a vers amellett tesz vallomást, hogy az ember végül is Isten közelében, a túlvilági létben találhatja meg otthonát: „Nem hiszek az Elrendelésben, / mert szabad vagyok: oly szabad, / mint a bolond bogáncs a szélben / vagy vad bozót között a vad. / Vezessen Hozzád a szabadság! így kérem olykor, aki vár, / mert nem annak kell az imádság, / ki Istent megtalálta már." A modem világ és a modem ember mindenben kételkedő szelleme öltött formát Kosztolányi Dezső munkásságában. Az ő költészete igazából már csak fájdalmas nosztalgia gyanánt szólaltatta meg azt a vallásos hitet, amely a gyermekkor végeztével lassanként kihunyt. Mégis van egy verse, talán a legnagyobb költeménye, amely a túlvilág bizonyossága mellett tesz hitet. A csodálatos Hajnali részegségre gondolok, ez a nagyívű költemény a köznapi valóságból emelkedik fel egy istenközeli létezés transzcendens magaslatára, s a közelgő halál árnyékában eleveníti fel a gyermekkor már-már elfeledettnek gondolt hitét. Ez a gyermeki hit kap formát a vers következő soraiban: „Olyan sokáig / bámultam az égbolt gazdag csodáit, / hogy már pirkadt is keleten, s a szélben / a csillagok szikrázva, észrevétlen / meg-meglibegtek, és távolba roppant / fénycsóva lobbant, / egy mennyei kastély kapuja tárait, / körötte láng gyűlt, / valami rebbent, / oszolni kezdett a vendégsereg fent, / a hajnali homály mély / árnyékai közé lengett a báléj, / künn az előcsarnok fényárban úszott, / a házigazda a lépcsőn búcsúzott, / előkelő úr, az ég óriása, / a bálterem hatalmas glóriása, / s mozgás, riadt csilingelős, csodás, / halk női suttogás, / mint amikor már vége van a bálnak, / s a kapusok kocsikért kiabálnak." Végül is ennek az „égi jelenetnek" a látomása indítja meg azt a személyes számvetést, amely révén a költő ismét eljut az istenhitig és az Istenbe vetett bizalomig: Virradtig maradtam így és csak bámultam addig. Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél ezen a földön, mily kopott regéket, miféle ringyók rabságába estél, mily kézirat volt fontosabb tenéked, hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél és annyi rest éj, s csak most tűnik szemedbe ez az estély? Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szívem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kiről nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam. A vallási tekintetben kétkedő költők közé tartozott Illyés Gyula is. Az emberi élet célját ő az evilági: a nemzetért és az emberiségért folytatott küzdelemben látta, s költészetét igen ritkán érintette meg a túlvilág vágya vagy reménye. Cháron ladikján című nagy bölcseleti vallomásában, amely az öregedés és az elmúlás kísérteteivel néz szembe éppúgy 31
