Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Mihályi Gilbert: Az Egyházmegyei Pasztorális Tanács - A kommunió-egyház együttműködésének egyik fóruma
ga, ahol az nem akar megajándékozott lenni. A bűnös ember országa „arcunk verítékével" és „sok fájdalommal" terhes. A bűnös ember országa a „csakazértis" önpusztítás őrülete. Az üdvtörténet kibontakozás, a bűn a kiúttalan keringés. „Egyszer eljön az antikrisztus: egy ember és a dolgoknak az általa megteremtett rendje, amelyben az Istennel való szembeszállás eléri végső határozottságát... Akkor nyilvánvalóvá lesz, hogy mi a tulajdonképpeni keresztényi, az, ami semmiképpen sem származik a világból, hanem Isten szívéből. A világ legyőzése a kegyelem által — de természetesen annak megmentése is." (Romano Guardini: az Úr) Mihályi Gilbert O.Praem. AZ EGYHÁZMEGYEI PASZTORÁLIS TANÁCS A kommuni ó-egyház együttműködésének egyik fóruma Az egyházmegyei pasztorális tanáccsal foglalkozunk, mely mintha nem töltené be egyházi életünkben a neki kijelölt szerepet. Azt kérdezzük: mi is ez az egyházmegyei pasztorális tanács? Mi az eredete? Miért fontos? Mi jelent magyar egyházi életünk megújulásában? A II. Vatikáni zsinat kommunió-egyháztana. Az egyházmegyei pasztorális tanács eredetének és értelmének alapja a megújult zsinati egyház szemlélet. Köztudomású, hogy a tridenti zsinat hosszú századokon át érvényben lévő jogi, politikai és szociológiai egyházképe helyébe a II. Vatikánum visszaállította a Bibliából forrásozó és teológiailag elmélyült egyháztant. Amikor megújult egyházszemléletről beszélünk, a „megújult" kifejezésen nem oly teljesen „új"-at értünk, melyet a zsinat hozott volna létre, netán talált volna ki, hanem lényegében az ősi, eredeti egyházfelfogást, ami a történelem folyamán különböző okok és behatások következtében feledésbe ment. Ez a „régi", „eredeti"egyházvalóság nem véletlenül jött létre, nem önmagától keletkezett, nem az egyházjog alkotása, nem történelmi képződmény — bár annak a történetében alakult ki —, hanem Isten örök terve; Istené, aki üdvözítő szeretetében gyűjtögette az embereket saját népévé. Az egyház nem individuumok csoportja vagy társasága, hanem személyek közössége, Isten népe. „Bár az ember kedves Isten előtt, ha féli őt és az igazság szerint jár el, mégis Isten nem külön-külön szenteli meg és üdvözíti az embereket, hanem népévé teszi őket" — emlékeztet a II. Vatikáni zsinat (Az Egyház, 9). Az Úr már az Ószövetségben megszabadította választott népét az egyiptomi fogságból, és a Sináj hegyen közösségébe, szövetségébe fogadta: „Én vagyok a ti Istenetek és ti vagytok az én népem". Jézus halálában és feltámadásában azután létrehozta „az új és örök szövetség" népét, vagyis az egyházat. Következőleg az egyház legbenső lényegében csak ott van, illetve azok között létezik, akik keresztségük erejében — mint szőlőtők a szőlővesszón — kegyelmi, szentségi kommunióban élnek Jézussal, — és Általa a szentháromságos Egyistennel. Ez a benső isten-emberi közösség, — mivel akik Krisztussal kommunióban élnek, Krisztusban testvérek is — testet ölt evilági társadalmi formában, szervezett intézményben. A láthatatlan egyház a látható Isten népében. Hivatása, hogy a kommuniót Jézussal egyre mélyebben megélje és az egymás után következő nemzedékeket a Jézussal való élet- és szeretetközösségbe gyűjtse. A papság és hívek így szent testvériségben, sajátos hivatásuk és karizmáik szerint együttműködnek Isten Országáért. A részvétel, az együtt254
