Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bán Endre: Kérdőjelek a mai hívőkben
Bán Endre KÉRDŐJELEK A MAI HÍVŐKBEN Induljunk, de merre? — A magyar hívők és papok érzik sürgős szükségét annak, hogy az elnyomatás évei után kibontakoztassák a vallási életet. „Jöjjön el a te országod!" — imádkoztuk eddig is; most itt a konkrét lehetőség az Ország építésére. De máris felmerül a kérdés: eddig nem volt az Isten országa köztünk? A különböző fokú üldöztetések hősies vagy csendes elviselése nem Istan országának jelenlétéről tanúskodott? Most más országot kell építenünk, vagy csak a módszerek változzanak? Kifelé kell-e nagyobb figyelmet fordítanunk, vagy inkább befelé: a térítés-e a fontosabb vagy a lelki élet elmélyítése? Miközben tervezgetünk és igyekszünk a külföldtől tanulni, zavarba jövünk, ha más országokban járunk. A demokráciákban sem látható Isten országa. Ha egy távolkeleti ember keresztény országban jár, vajon észreveszi-e a kereszténységet a templomokon kívül? A mindenütt hivalkodó reklámokat olvasva elgondolkodhat, vajon kinek vagy minek az „országa" a keresztény világ? Vajon ez a láthatatlanság azt jelenti-e, hogy Isten országa eltűnt a világból? Érvényét vesztette-e a kinyilatkoztatás, hogy „ahol eláradt a bűn, túláradt a kegyelem"? Vagy Isten országa lényege szerint láthatatlan, és akkor nem is kell keresnünk látható jelenlétét, illetve nem szabad törekednünk láthatóvá tételére? Nagyon aktuálisan fogalmazva: szabad-e, kell-e az egyháznak társadalmi szerepet betöltenie? Egy intelligens, dinamikus jellemű tanárnő egy alkalommal arról érdeklődött az egyetemista hittanos csoportban, hogy miként képzelik el keresztény küldetésüket a világban, hogyan készülnek fel erre? A fiatalok egyöntetű válasza a társadalmi szereplés elutasítása volt: elég, ha szeretjük Istent és embertársainkat. — Érthető a hívő fiatalok viszolygása a társadalmi szerepvállalástól. Belenőttek egy agyonpolitizált világba: a marxista időben már az iskolában is politizálniuk kellett, a rendszerváltás után pedig a pártvitákban megtapasztalják a politika nagyon sötét oldalait. Csoda-e, hogy szívük békéjét Istenben megízlelve, nem kívánkoznak a külsőségek és békétlenségek világába lépni? Az is tapasztalható, hogy sokan jobban szimpatizálnak a „dogmák" nélküli Isten-kapcsolattal. Benn van ebben az érzésben az ideológiákból való kiábrándulás, de a kötetlenség vágya is. Az újonnan beindult Pécsi Hittudományi Főiskolára jelentkezett világi hallgatók felvételénél többször meghökkentő hitbeli tudatlanság mutatkozott meg, még olyanoknál is, akik gyerekkoruktól kezdve hittanosok voltak. Nem a vallásos buzgóság hiányzik, hanem az igazság keresésének az a szomja, ami például Szent Ágoston vagy Newmann esetében olyan megragadóan mutatkozik. „Pedig mi azt reméltük". — Mikor vallási közösségekbe tartozó fiatalabb és idősebb híveket kérdezgettem Isten országáról, ilyen válaszokat kaptam: „Mit jelent Isten országa? Mindent!" — „Bár nem tudhatjuk, hogy mi, csak hogy milyen (földbe rejtett kincs, igazgyöngy...)" — „A szeretet országa. A tökéletes szeretetben való lét." — „Áz, amikor átélem Istenben a boldogságot." — „Isten országa a szeretet hatalma." A válaszok egyértelműen mutatják, hogy a megkérdezetteknek komoly istenélményeik vannak. Ugyanakkor azt is elárulják, hogy nem tudják megfogalmazni tapasztalataikat. „Hűha!" — válaszolta egy igen buzgó fiatalember, amikor megkérdeztem tőle, hogy neki mit jelent Isten országa. De mást is mutatnak a válaszok. Azt, hogy Isten országa valamilyen ideális, előttünk lebegő és csak időnként érzékelhető valóság. „Szerintem a legfejlettebb tapasztalása Isten oszágának az, amikor az ember fizikailag, például egy közösségben is megtapasztalhatja." De mi van akkor, ha nem tudja megtapasztalni? Ákkor megszűnt számára Isten 251