Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Popper Péter: A tékozló remény - az élet alapvető és végső kérdései
Hagyjuk hát a mentálhigiénét, s térjünk vissza a bölcselet kultúraközi érdekességeihez evilág és túlvilág nagy kérdésében. Távolkelet és a Szentföld között, valahol középen élt a görög bölcs, a nagy szintézis megfogalmazója: „A halhatatlan halandó. A halandó halhatatlan. / Az ennek halálát éli. Ez annak életét halja."7 Tűnve megálló pillanat Thomas Mann mondatja ezt a kifejezést Holger úr szellemével, ama „időelem" meghatározására, amiben az evilágról elköltözött tartózkodik.8 E fejezet rímeként csak azért állja meg a helyét, mert kifejezi azt a bizonytalan villódzást, amellyel a túlvilági képzeteket összehasonlító kultúrtörténet szembetalálkozik. A teológus szempontjából persze mindez közömbös, esetleg profán, ám e sorok írója laikus lévén függetlennek érezheti magát a teológiai gondolkodás fegyelmétől. A kérdés, amelyre e néhány oldalon választ keres, úgy fogalmazható meg, hogy valóban diametrális ellentét van-e a távolkeleti vallásfilozófiák és a zsidó-keresztény gondolatvilág között, vagyis az ökumenikus eszme határai milyen messzire terjednek ki? Végül is mind az Ószövetség, mind az Újszövetség meglehetősen tartózkodó a halál utáni létezés részleteinek taglalásában, nem beszélve az újraszületés gondolatáról, mely a kinyilatkoztatott szövegekből teljesen hiányzik. Ám valóban a reinkamatív gondolat elutasítását jelenti-e ez a némaság, vagy utalások formájában esetleg néhol átcsillog némi diszkrét megengedés, ami azt jelenthetné, hogy a szent iratok nem tagadják, csak adott időszakban nem tartják aktuálisnak e rejtett történések kibontását. A Biblia szerint nem rendkívüli a szellemi világgal való kapcsolattartás. A filiszteusokkal hadban álló Saul kesereg, hogy Isten eltávozott tőle és nem felel neki sem a próféták által, sem álomlátás által. Megidézteti ezért az endori varázsló asszonnyal a halott Sámuelt, hogy tanácsot kérjen tőle. „Monda azért az asszony: Kit idézzek föl neked? És ő monda: Sámuelt idézd föl nekem" (lSám 28,11). A megidézett Sámuel pedig szól Saulhoz: „Miért háborgattál, hogy felidéztettél engemet?" (15. v.) Mindez arra utal, hogy Sámuel az evilági,élet után létezik valahol, ismeri Saul további sorsát: bukását és közeli halálát. „És az Úr Izrá- elt is veled együtt a Filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszel" (lSám 28,19). — Vagy miképpen értendő Malakiás próféciájának egyik zárómondata: „ímé én elküldöm néktek ülést, a prófétát, mielőtt eljön az Urnák nagy és félelmetes napja" (Mai 4,5). — S János evangéliumából az a rész, ahol a prédikáló Keresztelő Jánostól megkérdezik a zsidók: „Vajon ülés vagy-e"? (Jn 1,21). A buddhisták szerint itt reinkamatív gondolat húzódik meg. Illés visszatérhet, újra testesülhet. A kereszténység és a zsidóság azonban nem erre teszi a hangsúlyt, hanem az egyéni fejlődésre. A buddhista is tud a háromszemélyű egy Istenről és Trimurtinak nevezni. Nem azt mondja: Atya, Fiú, Szentlélek, hanem Brahma a teremtő, Visnu a fenntartó és Siva a pusztítómegújító. Ábrázolása egy alak, három arccal. Ebből is látszik, hogy csak egyfajta transzcendencia van! Úgy tapasztaltam, hogy a nyugati felfogáshoz képest a keleti emberben szigorúbb determinista világkép él. Ám az emberi sors alakulásának ez a meghatározottsága nem külső szellemi erők műve, nem az istenség akarata, hanem öndeterminizmus, az ember cselekedetei, gondolatai, érzései-indulatai, egyszóval minden, amit a világban és a világgal művelt, meghatározzák azokat a helyzeteket, melyekbe a következő életében kerül. Az ember tehát magatartásával saját maga alakítja jövendő sorsát, „karmáját". Ezzel lehetőséget ad önmaga számára, hogy „javítson" azon, amit elrontott, rendezze azt, ami rendezetlenül maradt, fölépítse azt, amit lerombolt, egyszóval, hogy fejlődjön. E felfogás lényeges eleme, hogy fejlődni, változni és változtatni csak a földi életben lehet. Két megtestesülés között, a szellemi síkon, az úgynevezett „köztes létben" csak szemlélet van, kontemplá- dó: az elmúlt élet víziókban leképződő „értékelése" s az elintézetlenül maradt dolgok „batyuinak" összeállítása, az új élet sorsszerű helyzeteinek kiformálása. Ez a kontemplativ periódus — bár rövidülő tendenciát mutat — elég hosszú, a mai átlag embernél 17
