Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 3. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: „A Jó Pásztor életét adja”

az AIDS-betegektől vagy az agresszív támadóktól. És ilyenek — akár hisznek Jézusban, akár nem —, az Ő üzenetét viszik a világba, hiszen teljesítik a feltámadott Űr óhaját „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket... Vegyétek a Szentleiket és minden adományát!" (fn 20,22).

— Jézus ítéletében irgalmas, mindig talál mentséget a bűnösök, a gyarlók számára. A házasságtörő asszony jog szerint megkövezést érdemelne. Jézus azonban a vádlókat a saját bűneikkel szembesíti, ezért szótlanul eloldalognak. Utána megszólítja a nyomorult asszonyt, — ami akkoriban nagy megbecsülést jelent: „Senki sem ítélt el? — Senki, Uram! — Én sem ítéllek el! Menj, de többé ne vétkezzél!" (Jn 8,1-11). —Jézus szavai erőt adnak és az asszony egy új élet reményében boldogan tért haza. — Jézus képes a bűnt is felhasználni az Istennel való találkozásra! — Mennyire kellene nekünk is ügyelnünk, amikor bűnösökhöz, lecsúszottakhoz közeledünk, hogy ne vádoljunk és ne ítélkezzünk..., és soha ne beszéljük ki mások nyomorúságát, mert elszakíthatjuk őket az újrakezdés lehetőségétől.

„Boldogok a szelídek" — mondja Jézus a Hegyi beszédben (Mt 5,5). A szelídség példája Ő maga: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű!" (Mt 11,28). Ennek a jézusi szelídségnek és nagylelkűségnek rendkívüli felhívó és vonzereje van. Ő maga tanácsolja „Ha ezer lépésre kényszerítenek, menj el kétannyira!" (Mt 5,41). A felhívást csak akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy az elfáradt római katonának joga volt egy közelben tartózkodó zsidónak átadni nehéz hadifelszerelését, kényszeríteni, hogy ezer lépésre — közel egy kilométerre — vigye. És mire bíztat Jézus? Hogy vigye kétannyira. Miért? Megalkuvásból, hízelgésből, félelemből? Nem. Csak azért, mert még az ellenség is megenyhül ilyen nagylelkűség láttán, és felfigyel, például a hívő izraelita istendicséretére. Jézus maga is így tesz, amikor hív minket: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és én felüdítelek titeket" (Mt 11,28). — Még a legcsekélyebb emberi segítség vagy egy jó szó is Isten felé fordíthatja a szíveket.

„ADJ INNOM!" Jézus az Evangéliumban igen gyakran kér. Főként olyanoktól, akik maguk is segítségre szorulnak. Örülnek, ha valami szolgálatot tehetnek, mert ez emberileg is visszaadja önbecsülésüket.

— Útközben Jézus elfáradt, a déli hőségben megszomjazott és Jákob tótjánál egy szamariai asszonytól kér vizet. Elcsodálkozik, hiszen ő a lenézett kisebbséghez tartozik, és méghozzá nő, aki alig több a férfiak szemében a teherhordó állatnál. — És most a Próféta megszólítja? Miközben a friss víz felüdíti Jézust, megemlíti, ismeri az asszony életét, majd viszonzásul felkínálja az örök Élet élő vizét (vö. Jn 4,7-30). A nő szívét elönti az öröm, otthagyva mindent, hazafut és elmondja, találkozott a Messiással. — A szama- riai asszony így lett a segítő-szolgáló és az Örömhírt vivő női apostolok mindenkori példája.

— Jézus nagylelkűen ad! Előbb életfontosságú javakat, hogy utána felkínálja minden jónak Forrását, Istent. Kánában kitűnő borral ajándékozza meg a menyegzős családot. Tibériás partján enni ad hallgatóságának, és ő maga is szívesen fogad el meghívást. Miután Mátét tanítványai közé hívta, elment hozzá vendégségbe, ahová elkísérte sok vámos, hogy hallgassa őt. Ott voltak a személyválogató farizeusok is, és rögtön megjegyzést tettek: „Miért eszik mesteretek a bűnösökkel?" — Jézus maga válaszolt nekilc „Tanuljátok meg, irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket!" (Mt 9,9-13). — A keleti tájakon az együttétkezés néhány korty borral, a barátság és az egymással való azonosulás jele. A farizeusok tehát joggal gondolhatták, hogy Jézus „leadja magát", hitelét veszti, ha ilyenekkel barátkozik. — A „lelkipásztori" szándékát ugyanis nem értették meg. — Az étel, ital szétosztása az éhezők, a rászorultak között, különösen a szűkös évszakokban nagy áldozat és nagylelkűség jele volt. Amikor az ünnepre feljött tömeg naphosszat hallgatta Jézust, első gondolata az volt, mennyire megéhezhettek. Megszakította beszédét, és néhány sült halból, kenyérből gazdagon megvendégelte a népet, majd egy időre visszavonult.

Napjainkban igazán tapasztalhatjuk, hogy a legyengült éhezőnek, menekültnek, kita165