Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - KÖRKÉP - Heller György: „Boldogok az irgalmasok…”
tanítását. Az egyház természetesen nem valamiféle szuper Közgazdasági Kutatóintézet, s recepteket sem adhat; arra azonban kétségtelenül hivatott, hogy prófétai jelleggel hirdesse azokat a keresztény elveket, melyeket — a 2. főparancs szellemében — a társadalomban érvényre kell juttatni. Beszélnünk kell az utóbbi időben sok vihart kavar, dél-amerikai ún. „felazabadítási teológiáról", mely az égrekiáltó szociális igazságtalanságok és az európai ésszel elképzelhetetlen paphiány hazájában alakult bázisközösségekben rendkívüli sikereket ért el. Ez az irányzat a keresztényi irgalmasságot az uralkodó osztályokból akár erőszakkal is ki akarja kényszeríteni. A felszabadítási teológia jelszava: „látni, ítélni, cselekedni!" s legnagyobb nevei a perui dominikánus Gustavo Gutierrez és a brazil ferences Leonardo Boff (ez utóbbi egyidóben Rómával is konfliktusban volt). Megszületett a „strukturális bűn" fogalma, mely — szemben az egyéni bűnnel — egész társadalmi struktúrát tesz felelőssé. E teológiai irányzat kedvelt szentírási könyve a zsidók egyiptomi rabságból való ki- szabadulását leíró Exodus. A felszabadítási teológia jórészt Európában tanult vezető teológusai alapos teológiai képzettségű, mély lelkiségű papok és szerzetesek, akik közelről élik meg a „legkatolikusabb földrész" égbekiáltó szociális viszonyait (e sorok írójának is volt alkalma azt tapasztalni), és a tudományos elemzés marxista módszereinek bizonyos módszertani vonatkozásai átvételétől sem riadtak olykor vissza. Emellett a felszabadítási teológia — a hagyományos vertikális egyházmodellel szemben — rendkívül erősen hangsúlyozza az „Isten vándorló népe" horizontális egyházmodellt. A gazdagok és a szegények közötti ellentétek tudatos élezésével az egyház „katolikus" = „általános" jellegét látszanak veszélyeztetni. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy minden mozgalomban vannak forrófejű túlzók is, akkor érthető, hogy a dél-amerikai püspökök 1968. évi konferenciáján támogatott felszabadítási teológia, mellyel voltaképpen annakidején boldogemlékű VI. Pál pápa is bizonyos mértékig rokonszenvezett, a dél-amerikai egyház és Róma közötti feszültségek forrásává vált (a Hittani Kongregáció 1984-ben és 1986-ban egy-egy „Instrukció" keretében foglalkozott a problémával). De miért érdemes minderről Európában gondolkodni? Úgy vélem, ez az irányzat minden szertelensége mellett is két alapvető felismerésre jutott a) hitünk megélésére a zsinati szellemnek is megfelelő bázisközösségek nagyszerű lehetőséget adnak, b) Krisztus egyházának a nyomor tünetei enyhítésével is, de nem csak azzal kell foglalkozni, hanem — az előbb már említett prófétai szerepben és a keresztényi irgalom értelmében — a bűnös struktúrák megváltoztatására is mozgósítania kell az érintett társadalmakat. Az egyház irgalmassága azonban végső soron tagjainak egyéni irgalmasságából ered. Ezért mindannyiunknak gyakorolnunk kell az irgalmasságot, hiszen ezen mindnyájunk üdvössége múlik (Mt 25,31-46). Valóban így van, de hol a határ? Úgy gondolom, itt nem valami kazuisztikus szőrszálhasogatásról van szó; gondoljunk csak a gazdag ifjúra (Mk 10,17-31), s az egész Evangélium tele van a szegénység dicséretével és nagyvárosaink kezdenek tele lenni hajléktalanokkal, terjed a munkanélküliség, magános öregek tántorognak szinte az éhhalál szélén; közben mi éljük a magunk életét és anyagi helyzetünk talán még mindig kibírható... Színházba járunk, esetleg utazgatunk, gépkocsink van, tartós fogyasztási cikkeket vásárolunk. A Poverello nem ezt tenné, Teréz Anya sem ezt teszi! Olyan probléma ez, ami engem is sokszor nyomaszt, s amit mindannyiunknak saját magunknak kell Istennel rendeznünk... ^ & Az eddigiekben jobbára az irgalmasság fizikális vonatkozásaival foglalkoztunk. Vannak azonban olyan vonatkozások is, melyeknél nem a nyomor, az öregség vagy betegség a lényeg. Nem egyszer tapasztalhatjuk, hogy az egyház — struktúrájából kifolyólag — mint Krisztus örömhírének lelkipásztori letéteményese — nem mutatkozik eléggé emberségesnek, eléggé irgalmasnak. Itt természetesen nem magának a struktúrának a létezését panaszolom, hiszen arra itt, a földön elkerülhetetlenül szükség van. s struktúra nélkül nemcsak 160
