Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE BLANCKENTSTEIN MIKLÓSSAL - Zimányi Ágnes: A lelkipásztori szolgálatról
— Először is a kérdés kész hívekről beszél. Lássunk tisztán! Aki hívő, az nem riad el a plébániától, hanem vállalja a belső együttszületési folyamatot. Az előfordulhat, hogy valaki érdeklődik a hit iránt, de nincs kellőképpen fölkészülve és talán elriad, amikor megtapasztalja, hogy a közösség, melyet meg akar közelíteni, nem igazán tud vele foglalkozni, valójában nincs fölkészülve az ő helyzetére. Tehát én inkább a félig-meddig hívőket, a hit iránt érdeklődőket tekinteném veszélyeztetett közegnek. A szentmise és általában a liturgikus formák nem mindig alkalmasak ezeknek az embereknek megtérítésére, első élményeik, indításaik elmélyítésére. Arról is beszélnünk kell, hogy számos tájékozatlan, a kereszténység dolgaiban műveletlen ember egyszerű szolgáltatást vár az egyháztól — a hitben elkötelezett közösségtől —> és megdöbben, amikor közük vele, hogy az egyház nem szolgáltató intézmény, ahol fizetek és azért kapok valamit, hanem elsősorban: döntés. Mi az oka a szekták erősödő hatásának? — A Lelkipásztori Intézet második dokumentumában a Rómában kiadott, a szektákkal kapcsolatos állásfoglalásokat tette közzé. Ahogyan én látom, a mai ember ki van éhezve a transzcendensre, illetve az érzelmi élményre. A szekták a maguk rendkívül intenzív és sokszor agresszíven manipulativ eszközeivel ilyen élményt nyújtanak. Elhitetik veled, hogy az életed meg van oldva és ővelük teljes. Ezért a szekták igyekeznek tagjaikat minden szempontból elszakítani a külső világtól, és a hiányt erős érzelmi töltésű közösségi élettel pótolják. Általában csak arról szoktak beszélni, hogy mennyien fordulnak a szekták felé, de hogy hányán hagyják el őket, arról kevesebb szó esik. Az új, főleg amerikai típusú szekták — keresztény és nem keresztény változatúak — sok pénzzel, nagy határozottsággal törnek be, azután néhány évtized elteltével csekély, alig változó létszámmal élik a maguk életét. A Jehova tanúival például azért lehet mindenhol találkozni, mert nagyon aktívan toboroznak, és úgy tűnik, mintha állandóan jelen lennének. A Hit Gyülekezete egy új, legagresszívebb típusú protestáns szekta, amely számos fiatalt vonz, mert intenzíven csak a térítéssel foglalkozik. Azokat a szolgálatokat azonban, melyeket a nagyegyházak végeznek, már nem vállalják. Gondolok mindenre, ami a plébániai lelkigondozásban történik: esketés, temetés, öregekkel való foglalkozás, szociális intézmények, stb. A katolikus egyház nem tud ilyen erőteljes lelkiséget fölmutatni? — Dehogynem tud. Tessék végignézni a lelkiségi mozgalmakat, csak azok nem ilyen harsányak és nem az utcákon toboroznak. Létszámukban az ifjúsági és más közösségek sokkal többen vannak, mint a Hit Gyülekezete tagsága, csak csöndesebben, intimebben léteznek. A szekták kérdésével sokkal többet kellene foglalkoznunk, nem támadva őket, hanem felvilágosító tevékenységgel rámutatni valós veszélyeikre. Ezek a mozgalmak voltaképpen azért embertelenek, mert nem a teljes embert akarják megszólítani a maga társadalmi valóságában. Csupán vékony szeletet hasítanak ki a személyiségből és így az egészet károsítják. Sokszor hallatszik az a liberális vélemény, hogy a vallás magánügy. Mi erről a véleménye, valóban magánügy? — Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. Politikailag tekintve az egyház és az állam szétválasztásának Európában is sokféle megoldását látjuk. Ahogyan korábban a marxista állam értelmezte, hogy beszorítani, amennyire lehet elnyomni, abban az értelemben maximálisan közügy. Ez eléggé egyértelmű a vallásszabadság elve alapján. A vallás társadalomban való szerepét, lehetőségeit jól tisztázza maga az ENSZ alap157
