Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Frenkl Róbert: Krisztushoz vezetni az embereket
lis és erkölcsi, hanem szakmai minimum is. Éppen azért, hogy e keserves területen is segítségére lehessen másoknak. Tapasztalatom szerint nem könnyű ez a lelkészek számára. Talán a bevezetőben elemzett sajátos kettősség a magyarázat erre. Saját identitásukat is nehezen találják meg az új egyházi helyzetben, de olykor még nehezebben tudják feldolgozni az egyházi vezetők, szolgatársak múltbeli ténykedését. A politika mozgásához hasonló egyházi mozgások láttán nő a keserűségük, az emberi gyarlóság még előttük is elfedi, bizonytalanná teszi az isteni irgalom nagyságát. A kegyelem szolgálata helyett igazságosztásra várnának. Az egyházban mint struktúrában is megvannak a mechanizmusok a tisztességes működés helyreállítására, de ez a reális igény nem takarhat el mindent, főként pedig nem mentesít a mai lelkipásztori szolgálat óriási kihívása alól. A kérdés cseppet sem elméleti. Keserű lelkipásztor keserűséget továbbít az igazságot, ítéletet kívánó kegyelem helyett ezt oszt a hozzáfordulóknak, jobb esetben erkölcsi igazságot, — így oldva fel tudatosan vagy ösztönösen saját dilemmáját. Minél előbb jutnak túl a lelkipásztorok ezen az alapvető konfliktuson, minél hamarabb fordul figyelmük a jövő félé, annál nagyobb az esélye az evangelizációnak és a missziónak. Van ennek a témakörnek még egy igen érzékeny vetülete. Aki nem képes feldolgozni a múltat — a saját múltját, az egyház nehéz évtizedeit és egészében a diktatúrát —, az nemcsak keserű lesz, hanem telve lesz indulatokkal, ítélettel, olykor gyűlölködéssel, bosszúvággyal. Ha sok lelkipásztor érez így, akkor a gyakorlati egyházi élet menthetetlenül a napi politikai élet indulatteli színvonalára süllyed. Az emberek, fiatalok és idősek is, csalódottan elfordulnak, mert az evangélium helyett, a napi életüket is eligazító mondanivaló helyett, itt is csak indulatokkal, múltbanézéssel találkoznak. Nem könnyebb eleget tenni a második követelménynek sem, vagyis pótolni a felkészültségbeli hiányosságokat. Hiába volt lelkészképzés, hiába éltek nemzetközi kapcsolatok, a szellemi vérkeringés messze elmaradt a szükségestől. A korlátokat itt tudatosan, kínosan érvényesítették. Az emberi gyarlóság csak tetézte ezt. A tudás kamatoztatásának esélye nélkül kevesen képesek az önképzésre. A teológiában, de a társadalomtudományokban is — a filozófiában, szociológiában, pszichológiában — gyors felzárkózásra van szükség, ha eleget akarunk tenni az emberséges lelkipásztorkodás igényének. Meghatározó, milyen az alap-attitúd. A szerelni a bűnöst, elutasítani a bűnt — ősi lelkipásztori magatartás, de — ma még inkább, mint bármikor — a szeretet ismereteket is igényel. Érdekes, hogyan ismétlődnek az egymást váltó korszakokban a korábbi konfliktusok. A vallás törekvése arra, hogy eltérve saját kompetenciájától a tudományt, vagy annak egyes területeit igyekezzen helyettesíteni. Régebben általános és offenzív jellegű volt ez a magatartás, ma parciális és defenzív. — Leginkább talán a pszichológiával kapcsolatban jellemző ez a helyzet. Az emberséges lelkipásztorkodáshoz nem nélkülözhetők a legkorszerűbb pszichológiai ismeretek, beleértve az úgynevezett mélylélektani iskolák ismereteit is. Az evangéliumra mindenkinek szüksége van. Annak is, aki agytumorban szenved, annak is, akinek valamilyen magatartásbeli zavara van. De az agytumorost meg kell operálni (műhiba lenne esetleg zavartságát pszichoterápiával próbálni oldani); a magatartásbeli zavart pedig pszichoterápiával kell gyógyítani. A lelkipásztornak azért kellenek az említett ismeretek, hogy az evangélium üzenetét valóban szemáyreszólóan tudja közvetíteni. Hogy jobban megértse a fiatalokat és az idősebbeket, a nőket és a férfiakat, a szerény képességűeket és a tehetségeseket, a tudatlanokat és a művelteket... Mert mindnyájuknak szükségük van Jézus Krisztusra. Tudomány és hit ellentéte a vallástörténetnek legnagyobb és legtöbb negatív következménnyel járó félreértése. Minél teljesebb a tudás, annál fényesebben ragyog a hit illetékessége, az egzisztenciális mondanivaló, az emberi élet reménye, titka, az Istenhez tartozás. 138
