Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Túlvilág mint üdvösség
remtett világ birtokosa, a kölcsönös szeretet megvalósítására használja. Csak így valósulhat meg a boldogító aktivitás és a hazaérkezés nyugalma. Csak olyan örök élet lehet boldogság, ahol az ember megtalálja önmagát. Az egész múlt átment a jelenbe, s nem kell arra gondolni, hogy mit hoz a holnap. Hazatalált a mozgalmas történelem is, de úgy, mint az üdvösség története, ahol mindenki a fönséges isteni drámának a szereplője volt. Ahol mindenld egyéniséggé vált, ott mindenkinek van mondanivalója a másik számára. 4. A TÚLVILÁG A VILÁG ÜDVÖSSÉGE IS. Egy-egy sírnál megnyugtatjuk magunkat azzal, hogy Isten szeretteinket kimentette ebből a bűnös világból és magához emelte. Valóban ez a látszat akkor, ha innen nézzük valakinek az eltávozását. Az üdvözült ember azonban úgy tekint ide vissza, mint arra küzdőtérre, ahol ő győzelmet aratott. Meggyőződik arról, hogy minden javukra válik azoknak, akik szeretik Istent (Róm 8,28). Azt is látja, hogy „a földi szenvedés nem mérhető össze azzal a dicsőséggel, amely megnyilvánul rajta" (Róm 8,18). A mi életszemléletünket még áthatja a bizonytalanság. Itt vagyunk a meglepetésekkel teli világban, ahol több a homály, mint a világosság, több az összevisszaság, mint a rend és az összhang, s talán akad néhány szerencsés személy, akit Isten kiment a forgatagból. Pedig a hitünk azon az örök isteni elhatározáson nyugszik, hogy az Isten örök Fia belépett ebbe a világba, azonosította magát történetével, elvette bűneit, s az ő fősége alatt alakul ki a teremtés végleges rendje (Ef 1,10). Ő ennek a világnak lett a Megváltója és nem egyes kiválasztottaké. Itt sok ember még úgy érzi, hogy a történelem árnyékában él és senki se vesz róla tudomást. Emberi bűnök és természeti katasztrófák miatt ezrek pusztulnak el nyomorultan. Hogy ez a világ az Isten kezében van, és hogy az én üdvösségem ebben valósul meg, azt a hitnek csak olyan átfogó megragadásával lehet megérteni, mint amilyent Babits Mihály a Zsoltár férfihangra című versében kifejezett. A Jelenések könyve úgy beszél az üdvözültekről, mint akik „a nagy szorongattatás- ból jöttek és megmosták ruhájukat a Bárány vérében" (Jel 7,14). Ott mindenki látja, hogy neki mi volt a szerepe és mivel kellett hozzájárulni Isten országának megvalósulásához, s hogy őt éppen ez vezette a teljességhez. így egész egyéniségével áll benne a világ nagy harmóniájában. Igazi titok még az a kérdés, hogy az üdvözültek hogyan viselik el a kárhozottak kirekesztését. Nem bánkódnak-e miattuk, főleg, ha szerették őket a földön? Erre a válasz csak az lehet, hogy Isten jobban szereti minden teremtményét, mint mi egymást. Csak az kárhozhat el, akit ez a szeretet azért nem tudott megmenteni, mert ő maga nem akarta. Hogy hányán vannak ilyenek, nem tudjuk, de biztos, hogy igazságtalanság nem történik, és a kárhozat nem szerencsétlenség, hanem tudatos megátalkodottság folyománya. A túlvilágon az ember boldogságához a világ is hozzátartozik. Ott mindenki előtt világos, hogy a teremtésben semmi nem volt fölösleges, s minden arra való, hogy betöltse a szellem igényét a tudásra és a szeretetre. 5. AZ EMBER ÜDVÖSSÉGE ÉS ISTEN DICSŐSÉGE. A teológusok mindig megegyeztek abban, hogy a teremtésben Istent nem vezethette valamilyen véges motívum, az indíték csak dicsőségének megnyilvánulása lehet. A Szentírás valóban visszhangozza, hogy az ég és a föld hirdeti Isten dicsőségét. Tehát az üdvrendnek és az ember üdvösségének is az a végső értelme, hogy Isten dicsősége tükröződjék benne. De mi ez a dicsőség? Nem lehet arról szó, hogy Isten a teremtmények szemében nagynak tűnjék, hiszen a teremtmények minden hódolata és imádása is csak véges dolog, tehát semmit nem adhat hozzá Isten végtelenségéhez. Mégis, el kell fogadnunk, hogy ami az ember számára a legnagyobb érték, az üdvösség, az egyúttal Istennek az önmaga előtt való megdicsőülése is. A titok homályában csak a Szentháromság titka igazít el bennünket. Isten a maga benső életében: Atya, Fiú, Szentlélek. Az abszolút egység a három személy közösségében áll fenn, mégpedig úgy, hogy benne van az atyai kitárulás, az életközlés, az élet elfogadása és a szeretetben való visszatekintés. A kifelé való hatást, a teremtést és az üdvözítést úgy foghatjuk fel, mint a végtelen életnek a kifelé való szabad kicsordulását. Az Atya annyira 5
