Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 1. szám - 25. ÉVFOLYAMÁBA LÉPETT A „TEOLÓGIA” FOLYÓIRAT - Lukács László: A Teológia küldetése és szolgálata
A TEOLÓGIA KÜLDETÉSE ÉS SZOLGÁLATA 1948—1950 a magyar katolikus egyház elsorvasztásának ideje. A püspökök többsége szabadságától megfosztva, az egyházat a pártállam megbízottai kormányozzák, a szerzetesélet gyakorlatilag megszűnt, a szemináriumok felét bezárták, csak a templomok állhatták nyitva, az istentiszteleti élet és a szentségek kiszolgáltatása folyhatott tovább, igen szigorú megkötésekkel. Az életben maradásért küzdő szervezetben nehéz is talán különbséget tenni, mely életfunkciók fennmaradása fontosabb a többinél. így volt ez az egyház életében is. A teológia művelése talán másodlagosnak látszhatott akkor, amikor a hitoktatásért, a szemináriumok fennmaradásáért kellett küzdeni, s a teológiai tanárok és papnevelők sohasem tudhatták, folytathatják-e még másnap is tevékenységüket. A pusztulásra ítélt magyar egyházban hamarosan megérett azonban a felismerés: szükség van a teológiára, nemcsak a papnevelésben és a papság továbbképzésében, hanem ennél sokkal tágasabban. Teológia, vagyis a hit rendszeres, tudományos kutatása és megismerése, a hit átadása nélkül nem életképes az egyház. Amint a Hittani Kongregáció júniusban kiadott instrukciója mondja: „A keresztény hitben a megismerés és az élet, az igazság és a létezés szervesen összetartozik." A teológia művelésének nélkülözhetetlen eszköze, hogy a teológiai vélemények megfogalmazódhassanak, a nyilvánosság elé kerüljenek, s így termékeny párbeszéd, eszmecsere bontakozhassék ki. Abban az időben katolikus könyvek gyakorlatilag nem jelenhettek meg, szigorúan korlátozták a katolikus sajtót is: a két engedélyezett lap, az Új Ember és a Vigilia naponként zaklatásoknak volt kitéve. A Vigilia, amely eredetileg keresztény kulturális lapnak indult, a kényszerítő körülmények között természetesen vállalta el — igen szűkös lehetőségeihez képest — a kieső funkciók pótlását, és rendszeresen közölt lelkiségi, teológiai, világnézeti cikkeket. Mégis, fölmerült az igény önálló teológiai lap indítására. Megindultak a tárgyalások. Ám az Állami Egyházügyi Hivatal nem járult hozzá újabb sajtótennék megjelentetéséhez. Egy évtizednek kellett eltelnie (nem akármilyen évtized volt ez a magyar egyházpolitikában: 1957—1967!), mire a várva-várt engedély megszületett, s megjelent a TEOLÓGIA, — öt évig Radó Polikárpnak, majd Szennay Andrásnak, a Hittudományi Akadémia akkori professzorának szerkesztésében. AII. Vatikáni zsinat után jártunk. Nem kisebb feladat várt a teológia művelését már címében is meghirdető lapra, mint a zsinat teológiájának megismertetése Magyarországon, átültetése hazai viszonyok közé, alkalmazása a lelkipásztori gyakorlatra. Nem annyira az elvont szaktudományos fejtegetések kaptak helyet az évnegyedes folyóirat hasábjain, hanem inkább a gyakorlati kérdések. Ha áttekintjük a leggyakrabban visszatérő témákat (Szentírás, Krisztus, egyház, a keresztény erkölcs és lelkiség kérdései), látnunk kell, hogy a TEOLÓGIA mindig az egyházat, Isten népét akarta szolgálni. Ahogyan II. János Pál pápa megfogalmazta a teológiai hivatását: „Elsősorban a hívek közösségének önzetlen szolgálata.” A változatos témájú füzeteket átlapozva elsősorban mégis az egyház élete rajzolódik elénk. Az egyházé, amely „anyánk és keresztünk", amint az egyik szám jellemezte. Az egyházé, amely mindig újraértelmezi önmagát és mindig változó időben, hiszen Krisztusnak a történelemben továbbélő teste. A teológus feladata nemcsak az, hogy hitének fényében értelmezze a kinyilatkoztatást, hanem az is, hogy keresse a kapcsolatot a változó korok által fölvetődő új problémák és az örök isteni igazságok között. Isten szeretetének meghívására az egyház „a hit és a szeretet életével, a dicséret áldozatának bemutatásával” válaszol, ahogy a II. Vatikáni zsinat megfogalmazta. A hitben az ember fölismeri Isten jóságát, s szeretetre gyullad iránta. A szeretet azon4
