Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)

1991 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Berta Ferenc: Új egyházközség - Hozzászólás az Egyházközségek Általános Szervezeti Szabályzatához

sza ez volt: „Ezt a munkát én is el tudom végezni.” Ám egy év alatt leépült a munka: vasárnap soha sincs gyóntatás, hétközben is erősen korlátozva; megcsappant a templombajárás, lecsökkent a hittanra jelentkezők és a hittanórák száma. A szülők felkeresték a püspöki hatóságot és segítséget kértek világi hitoktató beállításához, A hatóság a helyi plébánoshoz utasította vissza őket, tőle tették függővé az ügyet. Ér­deklődtek a hitoktatóképzőben is: hogyan kaphatnának világi hitoktatót, amikor plé­bánosuk nehezen hajlik rá? A válasz ez volt: a jelenlegi helyzetben a lelkipásztor ha­talmával szemben semmit se lehet tenni. Hozzá még a papság úgy könyveli el a rendellenesen felduzzadt hatalmát, hogy ez a hivatásához tartozik. Ezért sokan közülük a klerikalizmus elleni kritikát úgy tekin­tik, mint támadást a krisztusi papság ellen. Nem különböztetik meg a papi hivatás lényeges elemeit a rárakódott önszennyező elemektől. A klerikalizmus miatt hasadás van az egyházban a papság és a hívek között. A belső kritikával szemben megnyilvánuló türelmetlenség, sőt annak elfojtása csak lep­lezi a bajt, de fokozza is, mert gátolja a párbeszédet, az együttműködést, a megújulást. Egy tekintélyes világi hívő írja: „Békességnek és teljes harmóniának kell megvaló­sulnia a klérus és a világiak között, különben az a veszély fenyeget, hogy egyházunk működésképtelenné válik.” — Egyházunk a nemzeti megújulásnak is csak úgy lehet aktív részese, „ha megteremti minden tagjának harmonikus közösségét, ha megszű­nik minden feszültség papság és világiak között” (Rónay L. Új Ember, 1989. dec. 24. és 31.). Úgy tűnik, ez a diagnózis tárja elénk az egyház igazi nagy baját. A világiak ezt a bajt jobban érzik, mint a papság, hiszen ők hordozzák ennek a lelki terheit. A legna­gyobb torlasz a belső egyházi harmónia megvalósítása előtt a lelkipásztori önkényu­ralom. Elbontása nem lesz könnyű, de annál üdvösségesebb. Gyulay Endre püspök, látva a veszélyt, így figyelmezteti papjait: „Vigyázzunk, ne­hogy a hatalom mámora pontosan a lényeget veszíttesse el majd szolgálatunkban, amikor uralkodni akarunk, és nem szolgálni, amikor irányítani akarunk és nem sze­retni” (Magyar Kurír, 1990. V. 8.). — Nagyon szükséges főpásztori intelem! Am valami lényeges még hiányzik: a szeretetegységet szolgáló strukturális rend. A klerikalizmus nem szűnik meg magától, de még oly hatásos buzdításra sem. Terv­szerűen meg kellene szüntetni az előidéző bajokat: a veszélyes hatalmi űrt, a lelki- pásztor magárahagyottságát, a főpásztor távoliságát, a hívek kiskorú helyzetét. A püspök ne elégedjék meg csak a dispozíció intézésével, vegye kezébe egyházkö­zségeinek a sorsát, közvetlen, aktív irányítását a személyét helyettesítő vicarius epis- copalis révén; ossza meg minden papjával azok munkáját, küldetésük terhét; atyai­baráti együttműködésben álljon mellettük úgy, hogy a püspök legyen az egyházkö­zség tényleges centruma, és ne a lelkipásztor, hiszen a püspök a „fő” pásztor, a pap az ő munkatársa. Ez felelne meg igazán az ősegyház gyakorlatának, és egyházunk jelenlegi szemléletének is. Egyházmegyei szinten csakis a püspök intenzívebb bekapcsolódásával lehet meg­szüntetni a plébánosok uralmát a hívek felett, megváltoztatni a nép infantilis helyze­tét; csak a püspök tudja biztosítani az egyensúlyt a hívek és papjuk között, feszültsé­gek esetén azok feloldását, az együttműködést és a kibontakozást. Krisztus Urunk kapott minden hatalmat, és átadta egyházának. Ez a hierarchikus hatatom nem csökkenhet és háttérbe se szorulhat a krisztushívők egyenlősége miatt, ellenkezőleg, az eredeti szerepét kell visszaállítani: a püspök részéről egyházmegyé­je minden közösségének valódi, szolgálatát; Pál szavával „az összes egyház rá ne­hezedő gondját” (2Kor 11,28). Úgy látszik, ez az intenzív testvéri szolgálat lenne az evangéliumi útja a közösség megújulásának, és egyben a papság fölemelkedésé­nek. Es ehhez az első lépés lehetne a megfelelő Szabályzat. 7. Együttműködés Az eddigi Szabályzat inkább csak az egyházközségi vezetőtes­tülettel foglalkozik. Ez a testület az egyházközség életének fontos eleme ugyan, de 56

Next

/
Thumbnails
Contents