Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - KÖRKÉP - Gyökössy Endre: Lelkigondozói glosszák a jézusi engedelmességhez
HOGY ÁLLUNK AZ ENGEDELMESSÉGGEL? Gyóntató vagy lelkigondozói székben, rádió-telefonlelkigondozás alatt vetődnek fel manapság ezek a kérdések, azért foglalkozunk ezzel a „nem-szeretem" szóval: engedelmesség. Ezzel a fogalommal, amely annyi serdülőt fordít szembe szülőjével: Felnőtt vagyok már, tudom, mit csinálok, ne dirigáljatok szüntelen. Nem ez a szó, fogalom: engedelmesség, borzolja az engedelmeskedni nem tudók és nem akarók idegeit? Úgyannyira, hogy szüntelen váltogatják az állásukat, mert valaki ezt vagy azt kívánta tőlük; vagy fordítanak hátat egyházuknak, sőt az Istennek, mert ingerültté válnak e szó hallatára. Mert ilyenek is vannak, — nemcsak nyájemberek és parancsra várók vannak, hogy ne kelljen dönteniök és felelősséget vállalniok. ENGEDELMESKEDNÜNK KELL A REND-NEK. A mai emberek zömmel vagy alatta, vagy felette élnek hétköznapjaiknak. Vagy roskadozva alatta, vagy felületesen felette; kevesen vannak, akik úgy élnek benne, hogy nem roskadoznak, nem röpködnek, nem lihegnek, hanem helyesen helyezkednek; mégpedig a mindenség rendjéhez és ritmusához, mert tudják, hogy ők már nem egyetlen barlang, tájegység, földrész vagy parányi bolygó lakói csupán, hanem a Földdel együtt — a kozmosz része is. Ennek a teremtett mindenségnek pedig „megadott" ritmusa van. Aki egész lényével — testestől-lelkestől — nem lüktet együtt a rend ritmusával, úgy jár mint a lovas, aki ha nem mozog együtt a vágtató lóval; leesik. Ha valaki alatt recseg egy cseresznyefaág és letörik, hiába szeretne fölfelé esni, a földre zuhan, mert a teste súlya a gravitációnak kell, hogy engedelmeskedjen. Hiába olcsóbb a kő a kenyérnél, kenyeret kell ennünk, mert biológiai belső rendünk ahhoz „rendelt". Tüzet nem tudunk oxigénpalackból oltani, mert az csak táplálná azt, macskáját senki sem nevelheti fel vízben, vagy aranyhalait a fűtőtest alatt, mert rendjük ezt nem engedi. Sorolhatnánk. így nekünk is engedelmeskednünk kell a Nagy Rendnek, s ritmusával együtt kell lüktetnünk, különben elpusztulunk. Igen sok testi-lelki betegségnek, neurózisnak, pszichózisnak az „aritmiás" életvitel az egyik okozója. AZ ERKÖLCSI RENDNEK IS ENGEDELMESKEDNÜNK KELL Bizonyos alapvető erkölcsi törvények éppen úgy be vannak építve a világmindenség rendjébe és ritmusába, mint a fizikai, vagy biológiai tövények, és ha azoknak nem engedelmeskedik valaki, éppen úgy „aritmiás", ritmustalan, beteg lesz az élete, mintha vasreszeléket ebédelne, csak lassabban pusztul bele. Ezért ezt sokan nem hiszik el. Legyintenek a Tízparancsolatra, vagy éppen gúnyolódnak rajta, idejétmúltnak, túlhaladottnak tartják. Valóban alaposan összetörték az elmúlt évtizedek alatt a mózesi kőtáblákat — semmit sem adva helyettük. Három példát emelek ki; elsőnek a 3. parancsolatból: Hat napon át munkálkodjál... a hetedik az Úrnak napja, semmi dolgot ne tégy azon... Megszenteljed azt... Sok ember ekkor dolgozik igazán —, majd hétfőn, a munkahelyén pihenget egy kicsit, de vasárnap — házat épít, „fusizik", rohangál, mert agyon kell ütni valamivel az időt (az idő mint ellenség!). S ha nem dolgozik, tesz-vesz szüntelen és lassan neurotikussá válik (vasárnapi neurózis is van már). A skandináv munkapszichológusok hosszú és alapos kísérletek után azóta kimutatták, hogy az átlagos egészségű és erejű ember hat napon át tud úgy napi 6—8 órát dolgozni — legyen az szellemi vagy testi munka —> hogy biológiai és lelki engergiáinák csak „kamatait" fogyasztja, a hetediken már pszichikus energiáinak és testi erejének tőkéjéből él. Csoda-e hogy annyi fiatal, 35—45 év közti férfi szívinfarktusban hal meg? Európában nálunk a legtöbben. Ritmustalan és rendetlen életünk miatt, mi itt is „dobogón" állunk az első között, mint annyi más negatívumban. 6. parancsolat: Ne paráználkodjál. Ugyan! — mosolyognak, sőt gúnyolódnak ezen sokan. Egyre többen. A szexuális „alultápláltság" éppen olyan káros, mint az éhezés, hirdetik szex-szervizelő szexológusok s némely pszichológus. S íme itt az AIDS. Ez a ma még halálos betegség. S olyan gyorsan terjed a világon, hogy alig merünk beszélni róla. 239
