Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - KÖRKÉP - Söveges Dávid: A szerzetesengedelmességről - történelmi hosszmetszetben
sőbbi és mai szerzetesközösségekhez, nem olyan tömegszervezetek, mint Pachomius több ezer főt befogadó kolostorai, itt általában 10-20 szerzetes él, mégis az engedelmességről kevés szó esik. Nála fontosabb a visszavonultság, a magány. A Hosszabban tárgyalt regulák közül a hatodikban az a kérdés: Szükséges-e visszavonultságban, magányban élni? A válasz: igen, de rossz emberek közösségében élni romboló a lélekre. Erre jön a hetedik kérdés: Hát akkor az istenfélőkkel együtt élni? Az erre adott válasz talán leglényegesebb Vazul szerzetesfelfogásában.11 Az első ok amellett, hogy közös élet, a koinobion előbbre való, mint a remeteség, az, hogy a természet alapján senki se tudja önmagában testi szükségleteit kielégíteni. Másodszor Krisztus szeretete nem tűri, hogy mindenki csak a maga előnyére tekintsen: „Mert a szeretet nem keresi a magáét" (lKor 12,12). További megokolás: A magányban kevésbé ismeri fel az ember saját hibáit. Aztán: sokféle isteni parancsot lehet a közösségben teljesíteni. Majd: Krisztus testének tagjai vagyunk a közösségben. A Lélek adományait C,Dona spiritualia") sem kapja meg senki összességükben. A közösségben a különféle adományok kiegészítik egymást. Csak éppen ki nem mondja, hogy a kolostor kis egyház: ecclesiola. Viszont, ha valahol, itt várhatnánk, hogy szól az elöljárók iránti engedelmességről. Ezt nem teszi, sőt másutt is csak mellesleg. Pl. a Hosszabb regula 28. kérdésében: Hogyan kell bánni az elöljáróknak az engedetlenekkel? „Ha valaki nem engedelmeskedik az Úr parancsainak (itt már elöljáró helyett az Úr parancsait említi: a bűn mindig Isten ellen van), úgy először valamennyien, mint beteggel bánjanak..." — A 31. kérdés arról szól, hogy az elöljárók szolgálatait, pl. a lábmosást, felszolgálást, el kell fogadni. Péter apostolnak is engedelmeskednie kellett és Pachomius is szolgált társainak. A Rövidebben tárgyalt regulák 74. kérdése: azokról, akik kimennek a közösségből remeteéletre azzal, hogy ott a Szentírás lesz tanítójuk. Ezt a felelet nem helyesli, mivel ebben is saját akaratukat követik, és utal a Hosszabban tárgyalt regulákra, közelebbi megjelölés nélkül, de alighanem a hetedikre gondol. További részletezés helyett mondhatjuk, hogy Vazul nem beszél tematikusán az engedelmességről, ahogy majd Benedek sem a tisztaságról. De természetesen mindkettő beleérti ezeket a szerzeteséletbe. Vazul az engedelmességet, Benedek a tisztaságot. Vazulnál a magányon, visszavonultságon, a csenden, továbbá a közösségen van a hangsúly. Szól többször nőkhöz való viszonyról is, pl. az apácákkal való találkozásokról. A jogi felépítéssel, melyből az engedelmesség kövekezne, nem sokat vesződik. Nála vannak elöljárók — de nincs apát. Aminek engedelmeskedni kell: az Isten parancsa, a Szentírás, — ezzel sokat foglalkozik. És talán ezért sem látja a különbséget a szerzetes és a világi hívő között. Milyen legyen a keresztény ruhája? — kérdi — és a szerzetesruháról beszél utána. (De Benedek Regulájában is csak az alázatosság ötödik fokáról kezdve említi a szerzetest, odáig az emberről, vagy általában valakiről van szó.) Szent Benedek és a Regula Magistri Szent Benedek Regulájában a szerzeteséletben, de az engedelmesség területén is szintézist alkotott, harmóniába hozta az addigi eléggé különböző nézeteket. Persze, hogy ezt meglássuk, bizonyos objektív távolságra van szükségünk. Mert ahogy az engedelmesség felfogását befolyásolta mindig a kor szelleme, úgy az olvasatokat is. A túlságosan is tekintélytisztelő barokkban Benedekben is a szigorú, tekintélyi vonásokat látták meg először és ezeket hangsúlyozták. Ábrázolásokon vesszőnyalábbal kezében festették meg, szájára tett, hallgatást parancsoló ujjakkal. Hogy a Regula az apátot orvosnak és pásztornak is nevezi, abból már semmit nem vettek észre. Amióta sokat foglalkoznak a Regula közvetlen forrásával, a Regula Magistri című irattal a VI. század közepétől — vagy esetleg a két regulának közös forrása volt, melyet mindketten kivonatoltak, bővítettek vagy rövidítettek —, azóta még plasztikusadban áll előttünk Benedek igazi intenciója. Bár néha csak félmondatokról van szó, mégis jellemző, mit nem vesz át a Magistertől, vagy ő mit told bele. 232
