Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barsi Balázs: Jézus belső keresztútja
VÁLASZ A HARMADIK ÁLLÍTÁSRA: Jézus engedelmessége nem az Istentől elhagyott ember kilátástalan és értelmetlen agóniája, hanem abszolút aktivitás, Jézus legnagyobb tette, mert maximális szabadságból fakad. Ebben a helyzetben Jézus az Atyába vetett feltétlen bizalomból értelmezi sorsát, ez teszi képessé a halál elfogadására is. Ezt az értelmezést, melyet a teremtő Szentlélek hat át, az utolsó vacsorán „fejti ki". Jellemző rá ezen az estén egyfajta sietség. Szembesült azzal a ténnyel, hogy Isten országának hirdetésével kudarcot vallott, s megpecsételése a halál lesz. Emberileg úgy tűnik, Isten „kudarca" ez. Ellenségei meg éppen Isten igazságos büntetését látják benne. Jézus tudja, hogy ha most nem sikerül megkötnie az új és utolsó szövetséget, akkor az soha sem jön létre. A szövetségkötésre ezen az estén már aligha van kilátás... Az utolsó vacsora légköre mégsem gyászos, sem nem kétségbeesett. A tragikum háttérbe szorul, az öröm dominál. A húsvéti vacsorán minden családfő feláll, kezébe veszi a kenyeret, megáldja és kiosztja mint Isten ajándékát. Majd a vacsora végén a bort is kezébe veszi, hálát ad, és egyeseknek inni ad belőle. Jézus is ezt a szertartást követi. Két dolog azonban megdöbbentő, és valami új valóságot jelöl: a kelyhet is mindnyájuknak nyújtja, nemcsak egyeseknek, mintegy teljes oszto- zást akarva, s a legelképesztőbb, hogy önmagát akarja adni a kenyérben és a borban. — Ó maga nem eszik a kenyérből és nem iszik a kehelyből. Nem vehet részt abban, amit ad, hiszen Ó saját maga az. Az Ország lakomája ezzel kezdetét veszi. Isten önajándékozása átlépi a halált. A jövő élet nem más lesz, mint ennek a percnek a folytatása... Az utolsó vacsora lendülete nem a halál felé viszi Jézust, hanem az élet beteljesülése felé. Berobban a világba mindörökre az öröm, a halál ellenére. De nemcsak a halál ellenére, hanem a halál által! Jézus egész küldetésének értelmébe helyezi a halálát. Ezzel a szóval: „Beteljesedett!", a halált a beteljesedés szerves részévé teszi. Itt nyerik el az utolsó vacsorán mondott szavai teljes értelmüket. „Ez az én testem, mely értetek adatik" — e a szavak utalnak a szenvedő Szolgára. A kenyér megtörése testének összetörettetését jelzi, végső odaadását. A vér a mártírhalált és az áldozatot foglalja össze: Jézus nem gyilkosság áldozata, hanem áldozatot bemutató Főpap. A vér egyszersmind az új és örök szövetség megkötésének hitelesítő jele is. Ez a vér mindenkiért kiontatik, minden bűnösért, elsősorban saját gyilkosaiért. Jézus minden együttérzése a bűnösökkel itt teljesedik be. így válhat értelmessé halála, mégpedig ugyanazt az értelmet nyerve, ami egész életének értelme volt. Isten országának lényegét azonosítja halála lényegével, ez pedig a szeretet. Jézus sze- retete zseniális: abban a cselekedetben, amelyben őt megölik, fog életet szerezni gyilkosainak és Istenhez köti őket. Tudja, hogy meghallgatást nyer. Istent saját szeretető csapdájában fogja meg — örökre. Az Atya, akivel Jézus egy, megremeg az irgalmasságtól: az Atya szíve üdvösségünk forrása. Ez a szív irgalmas, vagyis képes a szenvedés isteni módjára (vö. Francois Varillon: Isten szenvedése). Mindezekről a misztériumokról újfajta módon kell beszélnünk, mert „mi az élet Igéjét hirdetjük nektek" (ljn 1,2), és azért hirdetjük, hogy életetek legyen. Isten titkairól nem szabad egyetlen teológiai megközelítésben beszélni. A mai embert mai módon kell odavezetnünk az élő Isten misztériumához, aki maga a Szeretet (vö. ljn 4,9). Megjegyzés: A gondolatmenet szükségképpen szakadozott, mert megoszthatatlan látomásokból született, ugyanakkor több Jézus-mondás pontos egzegézise nyomán... A húsvéti fény nem öntött el annyira minden Jézustól származó Húsvét előtti kijelentést, hogy ne maradtak volna annak az útnak kézzelfogható mérföldkövei, melyet üdvözítő Jézusunk Galileától Jeruzsálemig lelke mélyén bejárt. Ezen az úton kezdetben nem volt kereszt (már csak azért sem, mert a zsidók nem alkalmazták ezt a halálnemet, csak a rómaiak ítélték kereszthalálra a gonosztevőket és politikai bűnösöket), majd amikor feltűnt a horizont, megrendülve találkozott vele, kérte Atyját, hogy szabadítsa meg tőle (de nem mindenáron), majd kereste értelmét az írásban, ezt szabadon és alkotólag értelmezte mint az Ország eljövetelét az ő személyes, Isten irgalmától ihletett szabad odaadásában, és ezzel az értelmezéssel, Atyja gyöngéd és mégis erős (feltámasztó) szeretetébe vetette bele magát, és magával az egész emberiséget. 212
