Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Zimányi Ágnes: Tőkés László nagyváradi református püspökkel
— Van ennek valami mélyebb oka is? A bűn hatalma alá vetett emberi életünk a konkrét történelmi és társadalmi helyzetekben így siklik ki, így távolodunk el Istentől. Minden időben és minden korban a magunk módján kell harcolnunk ezekkel a kísértésekkel és bűnökkel szemben. Krisztus Urunknak minden időben meg kell gyógyítania bennünket csodák útján, mint az Újszövetségben. Vissza kell hívnia bennünket tékozlásunkból, fel kell emelnie elesettségünkból, és ez nem rendkívüli. Gondolom, az emberiség történetének távlatában és folytonosságában szemlélve nem meglepő, ami velünk történik. A keresztesháborúk vagy az inkvizíció során az egyház is a legnagyobb bűnök mélységébe zuhanhatott. A kor és a körülmények mások, de ismétlődik a harc, amelyet Isten vív a halállal és a gonoszsággal szemben. — Azzal a különbséggel, hogy korábban legalábbis Isten léte nem volt kétséges... Nem tudom megítélni, hogy milyen volt vagy minek nevezzük, amikor másmódon vonták kétségbe Isten létét, a pogánynak nevezett sok-istenhit idején. Vallástörténetileg minden időben kimutatható az istentelenség, ha más-más formában is. így együtt gondolkozva a kérdéseivel, a legszembeötlőbb talán a minden időkön keresztül folyamatosan megvalósuló deszakralizáció. A világ olyan dimenziójától, olyan minőségétől foszta- tik meg, amely az isteni jelenlét egyre növekvő hiányát jelenti. Azt, hogy Isten nincs úgy jelen közöttünk, hogy megszentelje az élet minden vonatkozását, jelenségét és aktusát. Mintegy kivonul, kimarad a világból. Mintha folyamatosan távolodnánk az atyai háztól. Még él bennünk az elveszett paradicsom, az odahagyott atyai ház emlékképe. Megfordul a fejemben, hogy a világ életében ez a visszavonhatatlanul távolodó irányvétel érvényesül, de nem vagyok elég erős, hogy mindezt átfogjam. Nem szoktunk hozzá ehhez a gondolkozásmódhoz. Azt szoktuk meg, hogy a világ eseményei megismétlődnek, a helyzetek újratermelődnek. Megint van háború, megint van megtérés, és újból vétkezünk. Inkább ciklusosságában, szőkébb értelemben vett időbeliségében észleljük az Istentől való távolodást, és szinte nem merek erre az ősidőktől való távolodásra gondolni. Megeshet, hogy közel a világ vége. Bár ezelőtt kétezer évvel is várták és közben eltelt röpke kétezer esztendő. A titkok és az idők tudója az Isten. — Addig is az egyháznak küldetése van, amelyd vállalnia kell... A missziót az egyház a legsötétebb időkben — hacsak félszájjal is —, de vállalta, ha nem is hangsúlyozta, de gyakorolta. Nem mondhatunk le a kiterjedésről, tanítványok gyűjtéséről, a sereggyűjtésről. Az egyház nem elégedhet meg belterjesen önmagával. Ezért tartom elítélendőnek az úgynevezett „igazak gyülekezete" típusú szektákat, amelyek mindenkitől megvonják az üdvösséget mondván, hogy egyedül ők az igazak és a kiválasztottak. Nem ők az igazak és a kiválasztottak! Igenis, gyűjtenünk kell a sereget és nem gondolkozhatunk olyan közhelyesen, hogy kutyából úgysem lesz szalonna. Utat kell találnunk, hogy az isteni üzenet, az ige eljusson minden réteghez. Isten a mi kezünkből kéri számon, hogy mit tettünk és mit nem tettünk. Függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel jár a misszió. Egészen hétköznapira és időszerűre fogva a kérdést... én így voltam ezzel Romániában, Ceausescu idejében is. Számomra nem adott felmentést az állami hatalom fenyegetése: „eddig és ne tovább". Mégis véka gyanánt működtek a templomaink, ahová elrejtettük a gyertyát és nem merészkedtünk ki a világba. Ez elfogadhatatlan. Az egészséges társadalmi és egyházi gondolkodás igényt tart a közösség egészére, és figyelembe veszi a társadalom valamennyi vetületét. Sokszor találkoztam már azzal a nézettel, hogy más az egyház és más a politika, ezért az egyház úgymond, ne politizáljon. Csak azt nem veszik észre, hogy amikor például az iskolák visszaállításáról van szó, az egyház máris politizál. Ilyen értelemben egyikünk sem lehet apolitikus. Nemcsak a lélektől lélekig terjedő utak járhatók ugyanis, de adottak az intézményes keretek és módszerek is, melyeket szintén meg kell ragadnunk, hogy hatással legyünk az emberekre, hogy eljuttassuk hozzájuk a Biblia tanítását. Az egyház lényegében közvetítő 156
