Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Teleki Béla: Hogyan jön létre a befogadó közösség
és garantálhassa az alapközösségek egységét, — sokszínűségük ellenére. Ilyen plébániaként ismertem meg például a zürichi magyar lelkészséget 1986-ban, ilyen a Köln külvárosában lévő St. Materens a maga négyezres hívő seregével.3 A felszentelt vagy laikus lelkipásztorok célja tehát Magyarországon is a keresztény közösségek létrehozása, vagy azok kialakulásának segítése úgy, hogy e közösségekből épüljön fel a plébánia.4 1. Előzetes megfigylések 1950-ben kezdte a szociálpszichológus, Kurt Lewin a kiscsoportok tudományos kutatását. Az utóbbi néhány évtizedben mind gyakoribb az egyház erőfeszítése mind a kateké- zisben, mind egyéb lelkipásztori munkában, hogy eleven keresztény közösségeket hozzon létre a plébániákon. Sok tapasztalatra tettünk szert. Ebből gyűjtöttem össze egy csokorra valót. a) A mozgalmak egyháza — A megfelelő keresztény irodalomban (vö. 5.) sok szó esik például a „mozgalmakról az egyházban", a „mozgalmak egyházáról", sőt Leonardo Boff a „mozgó egyházat" emlegeti. A plébániáról is mindinkább úgy beszélnek a szakemberek, mint a csoportok és alapközösségek együtteséről, a „közösségekből álló közösségről", amint ezt püspökeink 1987-ben a római püspöki szinóduson kimondják. A közösségek erősítik az egyházat és egyházközséget, plébániát; az egyház és egyházközség pedig összefogja és termékennyé teszi a közösségeket. Igaz, hogy nem teljesen új jelenségről van szó, mert az egyházban kezdetétől fogva több-kevesebb jelentőséget kaptak a csoportok és ifjúsági, szerzetesi stb. közösségek. Nem vezetne azonban célra, ha a közösségformálást csak önmagáért szorgalmaznánk. Elő kell segítenünk a csoporttagok azonosulását az adott egyházi közösség és egyházközség célkitűzéseivel. b) Vallási szocializálódás — A vallási szocializálódás, beépülés a keresztény közösségbe. Az egyháziasság és a keresztény személyiség kialakulása eddig is főképp keresztény és hitüket élő csoportokban, közösségekben, mint például család, egyletek, stb. valósult meg. A szekularizált világban és pluralista társadalmi helyzetben a keresztény alapközösségek szocializáló szerepe és fontossága szinte kizárólagos, hisz modern társadalmunkban mind nagyobb az értékbizonytalanság és mind kevesebb támaszrendszer áll az ember szolgálatában. A keresztény közösségek viszont a Krisztusi értékrend szerint élnek, előrelendítik fiatal, felnőtt vagy idős tagjaik kapcsolatait és keresztény egyéniségük alakulását. Mindegy, hogy ezeket a közösségeket hogyan nevezték el: Cursillo, Fo- colare, Marriage Encounter... Krisztus szellemét sok név alatt képviselhetik. c) Lelkipásztoraink nehézsége — Nem ritkán figyelhetünk fel arra, hogy egyházi — felszentelt vagy laikus — vezetőink, lelkipásztoraink nehézségekkel küzdenek Főleg intézményben gondolkodnak, neveltetésük is inkább intézményi, mint közösségi. Nálunk az elmúlt negyven év talán kitermelt bizonyos gyanakvást és bizalmatlanságot is. Az együttműködés szelleme is „hiánycikk". Mindez súlyosan bénítja a közösségek kialakulását. Kit állítsanak a közösségek élére? Elfogadják-e a közösségek vezetőit munkatársnak? Modem világunkban egy-egy lelkipásztornak — a plébánia népességéhez mérten — esetenként 150—300 munkatárssal kell számolnia. Képes-e felismerni feladatait, amint azt az őskeresztények sikeresen megtették, szolgálták-e a kiengesztelődést (2Kor 5,19—20), olyan emberekké lettek-e, akik az Istentől kapott békét felismerhetővé tették saját közösségük szeretetével és egységével — amint erre_az amerikai püspökök figyelmeztetnek.6 A misszionáriusok példája modellként szolgálhat7 a befogadó közösségek kialakításában Magyarországon is. d) Egyházjogi irányvonalak — Az 1983-as egyházjogi kódex szelleme8 kedvez a közösségek kiépítésének. Krisztus testének építésében teljes egyenlőséget hirdet: „Az összes krisztushívők között méltóságuk és cselekvésük tekintetében valódi egyenlőség uralkodik, így mindnyájan együttműködnek Krisztus testének építésében" (208. k.). A hívek joga „társulásokat alapítani és vezetni", hogy ezzel is előmozdítsák „a jótékony, illetve vallásos célú vagy keresztény hivatást a világban" (215. k.) Az egyházmegyei zsinatokra meg kell hívni a „világi krisztushívőket", a püspök azonban „másokat is meghívhat" (463. k. 5. p.) 146
