Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 3. szám - Szennay András: „Jöjjetek és lássatok” (az 1991. január 28-30 között Budapesten megtartott Teológiai Tanulmányi Napok bevezető előadása)
Mire is van szükségünk? Azt hiszem, elsősorban a kegyelmi forrásokból táplálkozó rendületlen hitre, azután bátorságra, fantáziára. Próbáljunk végre elszakadni régi, esetleg több évszázados sémáktól, pl a papnevelésben, hitoktatásban, illetőleg újítsuk meg ezeket, és sok minden mást tegyünk korszerűvé. Azután nagy szükségünk van kreatív, valóban alkotni kész emberekre, papokra és világi munkatársaikra. Miért elviselhetetlenek, olykor egyenesen gyanúsak az ilyenek sokak szemében? Fel kell keresnünk az embereket, meg kell hívnunk őket, be kell mutatnunk — be tudjuk-e mutatni? —, hogy Krisztus erejében, az ő nevében összegyűlő szeretet-közösség vagyunk. Meg kell szólítanunk az embereket s — bár ez kissé agresszíven hangzik, — be kell tömünk a médiák világába, a sajtó, rádió, televízió útján el kell érnünk minél szélesebb rétegeket, hogy közvetlenebbül vagy közvetett úton, de megtalálják Krisztust vagy esetleg újra eltaláljanak hozzá. Nyitott házakra, közösségekre, sőt! kolostorokra van szükségünk, valódi, kisugárzó lelki központokra, sokra, melyek hívják, meghívják, behívják a kinnlévőket, az ilyen vagy olyan okból és módon távolállókat. (Talán már előbb meg kellett volna említenem, de legalább itt nem mulasztom el megállapítani, hogy a „távolállók" fogalmát hosszan lehet és kell is elemezni.) S hogy mindez — és még sok más — megvalósuljon, ahhoz sokkal több toleranciára, kiváró készségre, elfogulatlanságra, a szeretetlen kritika és meg nem értés feladására, empátiára van és lesz szükségünk. Es még valamire: a szavak áradata helyett meg kell tanulnunk, hogy olykor tudnunk kell hallgatni, meghallgatni is. Ébredjen, éledjen egyre több szeretet-közösség egyházunkban, hazai egyházunkban és legyen tagjainak hitelesen hirdető, tanító szava. Hogy bátran, nyitott szívvel s egyben szelíd alázattal elmondhassák: Jöjjetek és lássátok... Szennay András Nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az egyháztól elidegenedókkel való lelkipásztori munka a mai egyház alapvető feladatai közé tartozik... Mindenki foglalkozzék ezzel a kérdéssel... és ragadjanak meg hozzá minden segítséget és lehetőséget Joseph Höffner bíboros „Az eltávolodottakért való erőfeszítések legfontosabb tényezője az igazán hitelt érdemlő egyház, egyházközség... Az embereket ugyanis nem nagy szavakkal lehet segíteni, hanem sok kicsi konkrä tettre van szükség." Franz Zauner, a lelkipásztorkodástan professzora Az eltávolodottak érdekében... az ember nem lehet többé „tárgya" a pasztorációnak, hanem „alanya" és egyben „részese". Az a lelkipásztor, aki le tud mondani „eleve elképzeléseiről", aki át tudja élni mai ember buktatóit, az megérlelődött az eltávolodottak igazi paszto- rálására... Felkínáljuk az igazi reményt, az Istenbe vetett igazi reményt, mely rendkívüli erőt ad az embernek, hogy felvegye a harcot a gyötrelemmel és a pusztulással... A remény Istentől felkínált ajándék, ami új mértéket szab az emberi méltóságnak „többé már nem az teszi naggyá az életet, amit az ember formál belőle, hanem az, hogy mennyire adja át magát a remény és szeretet isteni ajándékának" Walter Friedbeger, a katolikus szociális tanítás professzora 135
