Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 3. szám - Üzenet a magyarokhoz - II. János Pál pápa gondolataiból
Az az ajándék, amelyet az egyház felajánlhat a mai célt tévesztett és nyugtalan világnak, a következő: olyan keresztényeket kialakítani benne, akik biztosak a lényegben és alázatosan vidámak hitükben. A katekézis erre tanítja meg őket, és elsőnek a világ húz hasznot ebből..." Levelében a Szentatya kiemelte a püspökök, a papság, a szerzetesek, a család és az iskola szerepét a hit átadásában. 1980. október 8-án a Szent Péter Bazilika kriptájában létesült magyar kápolna felszentelését végezve, a Szentatya kifejezte azt az óhaját, „hogy ez az értékes és máris annyira szeretett kápolna az imádság és az ihlet helyévé válik a keresztények és a jóakaratú emberek számára, akik az egyesült Európa békéjének hathatós munkásai akarnak lenni." Jeles alkalom egyházunk életében a püspökök ötévenként esedékes „ad limina" látogatása. 1982. október 7-én a pápa beszédet intézett püspöki karunkhoz: ebben ismét kiemelte az ifjúság és általában a hívek katekézisének a gondját, majd az egyházi bázisközösségekről szólt: „Ezeknek a közösségeknek, hogy valóban egyháziaknak lehessen őket nevezni, mindenekelőtt szilárd közösségben kell lenniök a helyi egyházakkal, amelyekbe tartoznak, és ezeken keresztül az egyetemes egyházzal, mindig püspökeikkel együtt és püspökeik alatt tevékenykedve. Viszont nem kételkedem, hogy azokat a bázisközösségeket, amelyek megtartják ezeket az irányelveket — és akarom, hogy valamennyien a legrövidebb időn belül e normákhoz alkalmazkodjanak —> nyíltan támogatjátok, és fejlődésüket előmozdítjátok."— Ezt követően a családokról beszélt, majd a szerzetesi közösségekről:„Itt most csak hő óhajomnak és imának adhatok kifejezést...hogy mindazok, akik hazátokban érzik az Űr hívását, hogy Neki szenteljék magukat a szerzetesi életben, beleértve a szemlélődő szerzetesi életformát, ma is követhessék hivatásukat Isten népe építésére és a polgári közösség szolgálatára.” — Befejezésül a papságról, az idős papokról és szerzetesekről, majd pedig a papi és szerzetesi hivatásokról szólt. 1983. április 30-án kelt levelében, amelyet július 17-én, Zoerard András és Benedek remeték szentté nyilvánításának 900. évfordulóján három ország három püspökének küldött, felhívta a figyelmet arra, hogy lengyeleket, szlovákokat, cseheket és magyarokat egyaránt összeköt e szentéletű remeték tisztelete. 1987. november 13-án ismét limina látogatáson a Szentatya beszédet intézett Paskai László prímás, esztergomi érsekhez és a püspöki karhoz. A püspöki hivatalról így szólt: „Eletpélda és szent szolgálat: íme, ez az a kettős alap, amely az egyház pásztorait a rájuk bízott nyáj mintaképeivé teszi... Krisztus kifejezett akaratából a püspökök és segítőtársaik az apostolok példája szerint a föld sója..., ahonnan az emberek élete természetfeletti ízt nyerhet, valamint a világ világossága, ahonnan a tévedés sötétsége szétoszlik.” Majd a továbbiakban így folytatta: „Mégis az egyháznak, amely különféle ízületekből felépült test, számos, a szeretetben együttműködő tagra van szüksége... Kell, hogy Isten népe saját soraiból tudjon felmutatni olyan apostolokat, akik a papszentelés szentségében nem részesültek..., családi otthonaikban élnek, az emberi társadalomban polgári foglalkozást folytatnak, mégis az Úr szőlőjében akarnak munkálkodni. Ezek a világi hívek azok a testvéreink, akik egyrészt várják, hogy tőlünk tanulják meg az igazi evangéliumot, és elvezessük őket Isten országába, másrészt munkatársaink, akik a maguk módján velünk 130
