Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Baumgartner, Konrad - Bánhegyi B. Miksa (ford.): „Akinek megbocsátjátok a bűneit…” Az egyház mai bűnbocsánati gyakorlatához
Hogy a megbocsátást kereső emberek ilyen tapasztalatokra tehessenek szert, olyan papokra van szükség, akik emberileg és szellemileg, de pszichológiailag és teológiailag is jól képzettek, akik a maguk részéről is nagyra becsülik a bűnbánat szentségét és maguk is gyakorolják. BŰNBÁNATI LITURGIA, A KIENGESZTELŐDÉS KÖZÖSSÉGI ÜNNEPLÉSE Az elmúlt években hevesen vitatták a teológiában és a pasztorálisban a bűnbánati liturgiát, elsősorban szentségi jellegének kérdését. Egyes püspökök, ill. püspökkari konferenciák a maguk területén, az ott tapasztalt lelkipásztori szükséghelyzetre való tekintettel megengedték a kiengesztelődés közösségi ünneplését közös bűnvallomással és általános föloldozással. Sok püspök, és II. János Pál pápa is, komoly fenntartásokat hangoztat a bűnbánat ünneplésének ezzel a formájával szemben. Véleményük szerint a bűnbánati liturgiának kivételt kell jelentenie, és nem szabad, hogy a személyes gyónás lebecsüléséhez vagy föladásához vezessen. Még a külön gyónás, ill. a személyes gyónással és föloldozással összekötött bűnbánati liturgia alternatívájaként sem szabad beállítani. A bűnvallomásnak ezt a most említett másik formáját, vagyis amikor a kiengesztelődés közösségi ünneplése külön bűnvallomással és feloldozással van összekötve, elsősorban kisebb csoportokban gyakorolják olyankor, amikor több pap is jelen van. Megvan az az előnye, hogy a személyes bűnvallomásra való előkészítés intenzíven és közösségben történhet, ugyanakkor megmarad a lehetőség a személyes bűnvallomásra és a személyes feloldo- zásra. Sajnos, a lelkipásztori gyakorlatban ezt a formát kevésbé alkalmazzák. Sok helyen a bűnbánati liturgiának egy harmadik változata van gyakorlatban, a bűnbánatnak és a kiengesztelődésnek közösségi ünneplése a személyes gyónás integrációja nélkül. Az ilyen bűnbánati liturgia azonban jellegénél fogva inkább előkészület a személyes gyónásra, bár sok hívő már ezt a formát tekinti hitének és életének jelen szituációjában segítségnek, s véleménye szerint ez kielégítő formája az egyéni és közösségi megtérésnek és bűnbocsánatnak. Biztosan elmondhatjuk, hogy az ilyen közös bűnbánati liturgiában bocsánatot nyernek a mindennapi bűnök, de ez ugyanúgy megtörténik a megtérés és a bűnbánat sok egyéb formájában is. Azonban a feloldozásnak a szentségben történő személyes és egzisztenciális kimondása továbbra is megtartja jelentőségét. „REMÉNYTELEN ESET A GYÓNÁS?" — VAGY: „ÚJRA GYÓNNAK HOLNAP?" A két kérdésre, amely két könyvnek a dme, nem lehet egyszerűen válaszolni. Az biztos, hogy a bűnbocsánat gyakorlatának az egyházban tapasztalható jelen krízise fölszólítás a me- tanoiára: mind az egyes ember és a közösségek számára, mind pedig az egyház, a lelkipásztorok és a főpásztorok, a teológia elmélete és gyakorlata számára. Mindenkinek feladata, hogy törődjék az Istennel való kiengesztelődésnek az evangélium tanításához hű emberre szabott közvetítésével, amely kiengesztelődés Krisztusban öltött alakot. Ez a feladat közös erőfeszítésre kötelez: kell, hogy holnap és holnapután is megtapsztalhassák a hívő emberek Krisztus Jézus egyházában a könyörülő Istent — félelemtől mentesen, azoknak a tapasztalatára támaszkodva, akik előttük éltek, vagy velük élnek: „Ha szívünk meg is ítél bennünket, Isten nagyobb a szívünknél, ő mindent tud" (ljn 3,20). Akkor nem kell letagadni vagy elfojtani a bűnt, hiszen eltörölte Isten irgalma és szeretete. Ha társadalmunkat nézzük, amelynek, mert nincs meg benne a belső ellenőrzés és a bűnbocsánat megtapasztalása, egyre több rendőrre és idegorvosra van szüksége, érvényes a következő megállpítás: „Amire szükségünk van, az valójában a feloldozás. Nem az analízisek, a végiggondolások és vélemények, hanem a feloldozás kegyelme az, ami megváltoztat bennünket és ezáltal a világot is. Mindannyian napnál világosabban látjuk, hogy hogyan lesz kilátástalanná a múlt földolgozása, ha nem feloldozás, a múlt földolgozása hogyan mérgezi meg a jelent s vágja el a jövőt. Ha le akarjuk gyáfú a múltat, s ezzek meg akarjuk teremteni a jelent, és föl akarjuk tárni a jövőt, csak a megbocsátó szó segíthet rajtunk." (Ratzinger). Kongrad Baumgartner — a regensbuigi egyetem professzora. A szöveget — némi rövidítéssel — az Internationale Kath. Zeitschrift 1989. 1. számából (36—48.) vettük Fordította: Bánhegyi B. Miksa 114
