Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Várszegi Asztrik: A szerzetesek szolgálata
Ahogy az egyház titkát bibliai képekkel próbálta a zsinat tanítása megközelíteni, úgy a szerzetesség titkát is az egyház titkán belül leginkább csak képekkel tudjuk bemutatni. A szerzetesség története során számos bibliai képpel próbált élni, hogy saját lényegét, titkát megközelítse, érthetővé tegye. A szerzetes a hegyen imádkozó, karját szüntelenül Istenhez táró, közbenjáró Mózes. Az egyházban a próféták lelkének megőrzője és továbbadója, az ószövetségi igazak lelkületének hordozója. Mindezek a képek, kölcsönzések azt akarják kifejezésre juttatni, hogy a szerzetes „Isten embere”, a fölséges Isten titkában járatos, Isten szívéhez közel álló, ezt a titkot saját személyiségén átengedő, a Krisztus arcán felragyogó fényt visszatükröző ember típusa. Élete, „exodusa”, kivonulása prófétai jel. Úgy tesz, mint Jeremiás próféta, nem vesz feleséget, nem lesznek leányai és fiai, nem tér be a lakomára, világos nappal batyuval a vállán útra készül. Sőt, menekül, vándor mindenütt. Egyedül Isten tudja igazsággal és szeretettel eltölteni. Napjaink lelki irodalma is képekkel közelít a szerzetesség titkához. Olyannak tekinti a szerzetest, mint aki a világ színes bálterméből, mely meleget, fényt, ezer örömöt kínál, kimegy a zordon éjszakába, kimegy a határmesgyére és várja, kémleli az Urat, a Beteljesítőt. Önként vállalja a tisztaságot, a szegénységet és az engedelmességet, amely életállapotba testvérei és nővérei is belekényszerülnek. Hiszen hányán maradnak magányosan, özvegyen, hányán vannak szegények, nélkülözők és milyen sokan vannak kiszolgáltatva a hatalomnak. A szerzetesség önként, istenszeretetből vállalt tanúságtétele annak a jele, hogy az ember számára,, bármilyen küzdelmes, szegény, kiszolgáltatott is az élete, egyedüli reménység az Ür, akinek nagyszerű ismeretéhez és szeretetéhez képest minden eltörpül. A szerzetes számára egyedül és kizárólagosan elég az Isten. A kizárólagosságnak ez az igénye és vágya számos lelki utat, életformát, módozatot bontakoztatott ki a történelem folyamán. Egyikre sem mondhatjuk, hogy az egyetlen és kizárólagos út, vagy eszköz. Mindegyik csak az egy lényegeset szolgálja: az Istentől kapott meghívást, a hit ajándékát, „ezt a kincset cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk” (2Kor4,7). A szerzetes nem kiválasztottsága tudatában vonul ki a világból, hanem gyengeségének beismerésében. Addig lesz szerzetesség, amíg bűn van a világban. A szerzetes a bűnt nemcsak a világban tapasztalja meg, hanem saját szívében is: ezért megy magányos harcra vagy keres lelkivezetőt, hogy szívének csatáját Isten segítségével Istenért megvívja. A jeruzsálemi templomban hátul megálló és fejét mellére hajtó vámos magatartásával vallja és imádkozza: „Istenem, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz” (Lk 18,13). Ha a fentiek bemutatásával nem sikerül az olvasóval megsejtetni, hogy ki a szerzetes, akkor nagyon nehéz arról beszélni, hogy mit és miért tesz az egyén, illetőleg a szerzetesi közösség. Amikor a szerzetességről, annak „spiritualitásáról” beszélünk, azt az élményt próbáljuk megközelíteni, vagy megragadni, ami egy kereszténynek egész életén át lendületet, a gyengeségben is erőt ad a radikális istenkeresésben. A kívülálló számára az emberi élet nagy értékeiről való lemondás rettenetesnek tűnhet, egész valója tiltakozik ellene. Itt azonban nem a lemondás tárgyának értékéről vagy értéktelenségéről van szó, hanem arról, hogy „Krisztus fölséges ismeretéhez képest mindent akadálynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tartottam, csak hogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam... futok utána, hogy magamhoz ragadjam, mert már Krisztus Jézus is magához ragadott” (Fii 3,7-9,12-13). A Krisztushoz tartozás kezdeti lángolása a lelki élet tüzet és szeretetet megőrző gyakorlataivá szelídül, napi hűséggé és lelket, lelkiséget sugárzó munkává. így már jogosult a kérdés: mit tesz, mit dolgozik, helyesebben: hogyan dolgozik a szerzetes? A SZERZETESEK MUNKÁJA „A szerzetesek komolyan törekedjenek arra, hogy általuk az egyház egyre jobban megmutathassa Krisztust a hívőknek és hitetleneknek egyaránt: Krisztust, aki a hegyen szemlélődik, aki Isten országát hirdeti a sokaságnak, aki betegeket vagy megtört szívűeket gyógyít vagy jó útra téríti a bűnösöket, gyermekeket áld meg és jót 4
